2017. március 26. vasárnap

Mi lenne, ha … ?

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. november 18.

Gondolom, nem vagyok egyedül, aki a címben szereplő szavakkal kérdéseket szokott kezdeni. Érdekes kérdések ezek. A válaszadót orientálja a kérdés. El kell merülnie a felvetésben. Aztán meg kell induljon a fantáziája. Akár elfogadja a kérdés felvetését, akár nem, érvelnie kell a válaszban, gyakran vissza is kérdezhet. Nem véletlen, hogy ezek a feltételes módú kérdések gyakran kerülnek elő vitákban, a konstruktív vitákban. Ilyen konstruktív vitát szeretnék provokálni a feltett kérdésekkel.

Lehet, lesznek olyanok, akik nem kívánnak vitatkozni, sőt egyből vissza is kérdeznek:

Mi lenne, ha el sem kezdtem volna?

Esetleg:

Mi lenne, ha meg sem születtem volna?

Bevallom, ilyen kérdések engem is elgondolkodtatnak. Az elsőre azt válaszolnám, akkor nem tudom meg, van-e értelme az ilyen vitáknak. A másodikra pedig azt, hogy akkor nem tennék fel ilyen kérdéseket.

A kérdések természetesen szeretett – és szentül hiszem még mindig milliók által szeretett – klubommal, a Ferencvárosi Torna Clubbal foglalkoznak.

Azzal a klubbal, amelyik a megalakulása óta eltelt 111 esztendőben állandóan viták és támadások kereszttüzében állt. Ahogy ma mondjuk, valakinek, valakiknek mindig bökte a szemét. 1899-ben messze nem a legtehetősebb polgárokra építette a bázisát. Hanem a ferencvárosi kispolgárokra, akikhez gyorsan csatlakozott a munkásság. És ezek a csatlakozók azt nézték, mit adhatnak, hogy klubjuk nagyobb legyen. Pályát építettek, felszerelést, élelmet adtak, ki-ki tehetsége szerint. Adtak és lelkesedtek: nagy lesz az FTC! Rajtuk kívül akkor kevesen hittek ebben. Ők viszont oly erősen hittek, hogy ez a hit határokat mozgatott meg és döntött le. Először Ferencváros, majd Pest, később Budapest és Magyarország határait. Vírusként terjedt az érzés, az FTC szeretete és tisztelete. Szerették és tisztelték a klub sportolóit és vezetőit. Biztos, voltak akik akkoriban is irigyelték őket, de ez az érzés valahogy nem tudott gyökeret verni, vallóik hamar elnémultak. Az igazi szurkoló tudta, hogy ő a szeretetét és a tiszteletét adja a közösbe, azt ami valóban naggyá tette ezt a klubot. Igen, ez tette naggyá, nem a pénz. Már akkor is voltak klubok, amelyek tehetősebb támogatóik és mecénásaik révén gazdagabbak voltak. Pénzzel azonban csak időlegesen lehetett sikereket elérni. Ahogy a hatalommal is. Mert azt se feledjük, hogy a történelem viharaiban a hatalomnak sem volt kedves a Fradi. Sőt, éppen hogy ellenszenves volt! Az okokat nem kell kutatni, a hatalmat irritálják a tömegek, azok a tömegek, amelyek nem az aktuális hatalomhoz, hanem egy tradicionális eszméhez lojálisak. Egy eszméhez, ami életérzéssé vált, amit a magyar klubok közül ugyancsak unikumként izmusnak, fradizmusnak kezdtek el nevezni. Őrizték fradizmusukat a legkilátástalanabb időkben is. Nem tudta kiölni ezt az érzést a név, a címer, a színek elvétele sem. Ha valaki kiesett, legyen az játékos vagy szurkoló, ott volt mögötte az, aki a helyére lépett. Ott volt akkor is, ha a formális vezetőkre nem számíthatott. Mert a formális vezetőket a hatalom nevezte ki. A Fradi legyőzte a hatalmak akaratát is, támogatói mindig fricskát adtak a hatalomnak. Leegyszerűsítve elmondható, hogy az első negyvenöt év hatalmas sikerei, majd az azt követő negyvenöt év dacos ellenállása alapozta meg, hogy a Fradira, mint a nemzet csapatára tekintettek, úgy a határokon belül, mint kívül. Ez persze nem azt jelenti, hogy a második negyvenöt évben nem voltak sikerek, hogyne lettek volna! A dacos ellenállás ugyan kevesebb, de annál hangosabb sikereket szült, méginkább erősítette az érzést. Ezt kaptuk örökül húsz esztendeje a rendszerváltáskor. Lehet, nem lenne szabad ennyire leegyszerűsíteni, de véleményem szerint azóta folyamatosan erodálódik ez az érzés. Ahogy a piacgazdaság keretei között a magyar labdarúgásnak nem sikerült integrálódni a nemzetközi labdarúgásba, úgy a Fradi is eltévedt. Az addigi formális vezetőknek valódi vezetővé kellett volna válniuk, akik tudnak sáfárkodni a Fradi valódi erejével, a tömegek által hitelesített fradizmussal. Ezt az erőt kellett volna addig tőkésíteni, míg aktívan megvolt. Ám erre építettek a legkevésbé. Mammon, ez lett a vezérszó. Persze nem csak a labdarúgásban, mondhatni ez a sportág (üzletág) csak sodródott az árral, az új árral, amely fenekestől felforgatta a magyar társadalom életét. Mindenütt megjelentek az ügyeskedők, a haszonlesők. A hatalom helyett a pénz nevezett ki új vezetőket, persze mindig az aktuális hatalom nevében. Lehetett ebben a helyzetben értékekről beszélni? Lehetett az értékekre hivatkozni? Már csak azért sem, mert minden aktuális hatalomnak megvolt az ellenzéke. Igen, ez a demokrácia! Amely működhet jól is, nem véletlenül több ezer éves intézmény, ha néha el is nyomták. Az azonban nem demokrácia, ha az “oszd meg és uralkodj” elv szerint keletkezik ellenzék. Akkor valaki uralkodni akar. A Fradiban kilencven évig nem működött a szalámitaktika, az utolsó húsz évben annál hatékonyabban. Ideológiák mentén nem lehetett megosztani, a pénz mentén sikerült. Innentől kezdve teljesen mindegy, milyen pénz uralja a Fradit, mindig van olyan tábor, sokszor nem is kicsi, amely éppen azt gyűlöli. Véleményem szerint a pénz mentén nem lehet egységet teremteni. Sőt!

Mi lenne, ha visszatérnénk a kezdetekhez? Az életérzéshez, amit fradizmusnak hívnak? Ha a sikereket értékelnénk és nem azt néznénk, hogy ez kinek, mekkora hasznot hoz? És miért pont neki? A sikerek nem mindannyiunk sikerei?

Mi lenne, ha a Fradi zászlaja alatt újra egységbe tömörülnénk? Értékesebb lenne a Fradi? Biztosan! Érdemesebb lenne befektetni ebben az új piacgazdaságban? Biztosan!

Mi lenne, ha az egység minden fronton megmutatkozna? A vezetésben, a szakmában, a lelátón? Ha nem azt néznénk, ki jön a lelátóra és ki marad otthon? Ha evidencia lenne újra a lelátón szurkolni? Mert annak érzése a tévé előtt utánozhatatlan. Ha elhinnénk, hogy az is lehet fradista, aki otthon őrzi a lelkében az érzést, de az is az, aki a lelátón tombolva teszi ezt.

Mi lenne, ha fradista nem bélyegezne meg fradistát? Csupán azért, mert más a véleménye?

Mi lenne, ha egységesen kommunikálnának a Fradiról? Mert Fradi csak egy van! Egy a név, egy a címer, egy a szín.

Mi lenne, ha őszintén kommunikálnánk a Fradiról? Ha lenne egy őszinte forrás? Ez esetben tán könnyebb lenne felismerni a zavarost.

Mi lenne, ha a Ferencvárosi Torna Club újra a nevéhez méltó lenne? Ezt a klubot a labdarúgás űzésére hozták létre, mégis olyan nevet adtak neki, amely a többi sportág előtt is kinyitotta a kaput, Ezt jelképezte az akkoriban a sport alternatívájaként működő torna szó. Miért feledjük ezt? Miért vitatkozunk a sportágak primátusán? 111 éve is a futball volt az első, ma is az a legnépszerűbb. A piacgazdaságban is ezzel kell sáfárkodni, ha sikereket ér el, annak fényében lehet a többit is igazán népszerűsíteni.

Mi lenne, ha az FTC végre alkalmazkodna a XXI. század kihívásaihoz? Beleértve a pénzt, a médiát, amelyeket ötvözni tudna a tradíciókkal. Lehet ez?

Merem remélni, hogy igen. És hiszem, hogy igen, mert csak így lehet újra nagy az FTC. Ahogy eleink hitték ezt 111 éve, úgy kell nekünk is ezt tennünk. Van más utunk?

Hajrá Fradi!

Simon Sándor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

4 hozzászólás

  1. trebla77 írta:

    Mi lenne, ha jönne egy polihisztor?
    Ha lenne egy szakmai vezető aki a gazdasági ügyekhez is ért.
    Ha lenne egy gazdasági vezető aki amellett, hogy tisztességes ért a szakmai ügyekhez is.
    Ha lenne valaki aki nagyot merne álmodni és meg is valósítaná.
    Ma már haldoklik a Magyar foci és haldoklik a mi szeretett klubunk is!
    Vége!
    Nincs más alternatíva!
    Nincs ember aki üzletet tudna csinálni a fociból, és nincs ember aki focit tudna csinálni üzleti alapon.
    Mi még vagyunk aztán egyszer csak kész vége!

    Hozzászólás ideje: 2010. november 18. 08:34

  2. Simon Sándor írta:

    Trebla!

    Úgy tűnik, ma a Fradiban nem látnak üzletet. A mai világban pedig enélkül nem lehet fennmaradni. Gondolta volna valaki húsz éve, hogy a Fradiban nincs üzlet? A magyar futballban akkor csak abban volt. Mégsem éltek vele. Illetve nem a Fradi javára éltek vele és ez sajnos óriási különbség. Ma meg eljutottunk oda, hogy nagyon sokan már csak önmagukban élik a fradizmusukat, közösségben – mondjuk a lelátón – már nem. Ezeknek? Ez a tipikus kérdés. Szerintem, nem ezeknek, nekünk! Valahogy össze kéne fognunk… Mert ha nem, akkor nagy valószínűséggel igaz lesz az utolsó mondatod.

    Hozzászólás ideje: 2010. november 18. 08:42

  3. kososzo írta:

    Kitűnő írás, magam is így gondolom.
    Már csak az a nagy kérdés, hogyan lehetne újra mindenkit a zászló mögé felsorakoztatni! Persze nem vezényszóra, hanem milyen közvetett és közvetlen eszközök hatására tenné mindenki félre az önös érdekeit és a kialakult vagy kialakított beidegződéseit. Sajnos erre a válasz elég homályos, ezért is tűnik kissé utópisztikusnak ez az egész. De mindenképpen kívánatos lenne, hogy ebben a zivataros időben egységesek legyünk.
    Ellenállni csak egységesen lehet. Márpedig szükség van az ellenállásra, ez tisztán látszik. De remélhetőleg ez idővel átalakul kiállásra. Kiállásra a klubért, a színekért, a Fradiért. A kettőre persze szinte egy időben van szükség, egy célért, a Fradiért.

    Megoldást nem tudok javasolni, mindenesetre én ott vagyok, ott leszek!
    MINDIG ÉS SOHA!

    Hozzászólás ideje: 2010. november 18. 08:58

  4. eagleeye írta:

    Úgy gondolom, évek óta a Fradi “ki van vesézve” a sajtóban, mindenki McCabe pénztárcájában és a Club kasszájában turkált és ma már az látszik, hogy amit McCabe beletett, az folyamatosan fogy és lopják szét.
    Ezzel gyakorlatilag az a helyzet állt elő, hogy a szurkoló szinte senkit nem kedvel a Clubházban (főként a vezetőkre gondolok)
    A Fradi érzelmű legendák a háttárbe szorultak, az elmúlt évek új vezetői viszik a prímet, nagy a jövés menés ráadásul.
    Mindezek mellé Fradi gyökerektől mentes, de tisztességes edző került, kevés fiatal Fradistával a keretben, ami a kisteleki éra legnagyobb kártékonysága.
    Ezek összességében mind hozzájárultak a ami állapotokhoz, a látszólagos érdektelenséghez, de én tudom, érzem, hogy a Fradisták megvannak, csak várnak egy pillanatra, amikor azt érzik, hogy újra menni kell…
    Nekem is vannak barátaim, akik évekkel ezelőtt még kijártak, mostanság nem járnak, de figyelmük idén ismét visszafordult a csapatra, ha nem is jönnek, de figyelnek, várnak.
    Persze érthetetlenül állnak a háttérdolgok előtt és kérdezik sokszor, hogy mi folyik most a Clubnál, a ZRT-nél a Fradinál?
    Talán ha ismét a nyugalom szigete lehetne a Fradi, akkor kijönnének újra.
    De most óriási a bizonytalanság, legalábbis úgy tűnik.Úgy gondolom, ez az időszak sok mindenről dönt és lehet, hogy tényleg a győzelem vagy a halál verziója áll fenn, mint akkor, amikor a tenderre nem jelentkezett normális, komoly befektető.

    Hozzászólás ideje: 2010. november 18. 21:23

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

    Felelős szerkesztő: Simon Sándor
        A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
          Simon Józsefnek (ellenfeleink jelene, mérkőzések utáni publicisztika)
            Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
              Zsiga Lászlónak (statisztika, történelem, események, eredmények)
                Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
                  Harsányi Györgynek (fotók)
                    Email: ftc.barati.kor@gmail.com
                      Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

                      Legutóbbi hozzászólások

                      Statisztikák

                      Bejegyzés ideje: 2015. augusztus 7.
                      Szerző: Simon József

                      Isten éltesse az örökifjú Ferencvárosi Torna Clubot!

                      Bejegyzés ideje: 2010. május 3.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Józsi nagy terve

                      Bejegyzés ideje: 2010. június 25.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Újra Orosházán jártunk

                      Bejegyzés ideje: 2012. június 1.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Ez volt a hét, ez lesz a hét. 2011.06.12.

                      Bejegyzés ideje: 2011. június 13.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Dr. Csanádi Árpádra és Schlégel Oszkárra emlékeztünk

                      Bejegyzés ideje: 2010. szeptember 19.
                      Szerző: Simon Sándor