2024. április 16. kedd

XI.23. sajtófélóra: André Schembri mondta

Szerző: tibu1 Bejegyzés ideje: 2010. november 24.

A keddi sajtófélóra utolsó vendége a meccs Mr. Gólja, azaz André Schembri.

– Négy helyzetből hármat értékesíteni nem kis teljesítmény. Mit ettél a meccs előtt?
– Mindig tésztát eszem a meccsek előtt. Most is azt ettem, de kivételesen most én főztem, nem pedig Justin.

– A mérkőzésen még labdaszerzést is láthattunk tőled. Külön készültél erre a találkozóra vagy pedig ennyire jó formában vagy?
– Nagyon sokat utaztam a mérkőzés előtt, mert vasárnap volt egy meccsünk, utána pedig a válogatottban szerepeltem. A Vasas elleni meccs óta nem szereztem gólt, sokan pedig már azt pedzegették, hogy csatárt kell igazolni. Én is úgy éreztem, hogy most már gólt kell lőnöm.

– Ezen a találkozón még szabálytalanságokkal sem tudtak megállítani, összesen egy ilyet jegyezhettünk fel. Nagyon szabadon mozoghattál a széleden. Ez a véletlen műve volt vagy taktikailag is készültünk erre?
– Ez a taktika része volt. A Marek egy picit hátrébb lépett és a pálya két szélén mi próbáltuk a védelmet széthúzni Miljkoviccsal. Ez úgy érzem sikerült is teljes mértékben.

– Mit vársz a következő, a Paks elleni találkozónktól?
– Természetesen három pontot és jó lenne ismét mesterhármast szerezni, de végül is teljesen mindegy ki szerzi a gólokat, tőlem a kapus is rúghatja, csak nyerjünk.

– Mennyire ismered a következő ellenfelünket?
– A Fradiban az első tétmeccsemet pont a Paks ellen játszottam a Ligakupában, tehát ismerem őket.

Istenes Mónika és Istenes Tibor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

2 hozzászólás

  1. Franto írta:

    Csak óvatosan avval a tésztával, mi magyarok egyszer már megjártunk vele… 🙂

    Hozzászólás ideje: 2010. november 24. 13:03

  2. eagleeye írta:

    Örülök André újabb mesterhármasának, az ilyen produkciót csak jó játékos képes megismételni.

    Hozzászólás ideje: 2010. november 24. 13:55

HOZZÁSZÓLÁS