2017. szeptember 24. vasárnap

Beszélgetés dr. Fenyvesi Mátéval

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2013. szeptember 5.

Dr. Fenyvesi Mátéval öt évvel ezelőtt sikerült egy riport erejéig találkozni, mégpedig a megalapításának 100 éves évfordulóját ünneplő Vas utcai Széchenyi István Kereskedelmi Szakközépiskolában, ahol 1955-ben érettségizett. A 76-szoros válogatott labdarúgó az ünnepségsorozat egyik díszvendége volt, s attól kezdve már láb-, helyesebben cipőlenyomat is őrzi emlékét az iskolában.  

Azóta öt év eltelt, és hála Istennek Máté bácsi változatlanul egészséges, fiatalos, mozgékony, aktívan részt vesz a különböző rendezvényeken. Hihetetlen, de közeledik a 80. születésnapja. Valószínűleg ennek is köszönhető az időzítés, augusztus 20-án a Magyar Érdemrend Középkereszt polgári tagozata kitüntetést kapott.

 Az öt évvel ezelőtti beszélgetést egészítettük ki, aktualizáltuk.

DSCN2790-001 (1)Fenyvesi Máté 1933-ban született Jánoshalmán, a hatgyermekes család első gyermekeként. Szülei gazdálkodók voltak, 35 hektár földjük volt, haszonbérben  még 12 hektár legelőt és 2 hektár szőlőt, gyümölcsöst műveltek, állatokat is tartottak. Születési dátumként hol szeptember 19., hol 20. szerepel a dokumentumokban, a róla szóló írásokban, mivel édesanyja éjféltájt – az akkori szokás szerint – otthon hozta a világra. A család általában 20-án ünnepel, egybevonva a másnapi Máté nappal. Testvérei sorrendben Teri, József, László, Mihály, Magdi. A kis Máté nyolcéves korában kezdte el a foci alapelemeit még rongylabdával elsajátítani, amit a Jókai utcabeli gyerekekkel órákon keresztül rugdostak. Az egyik játszótárs, Franek Béla, harisnyából nagyszerű rongylabdát tudott „gyártani”. (Fiútestvérei közül mindegyik futballozott. József már ötéves korától részt vett az utcai ütközetekben, bátyja szerint ez a korábbi kezdés meg is látszott technikai képzettségén, rúgótechnikáján. Jánoshalmáról került a Fradiba, ahol 1963 és 1965 között játszott, majd a Ganz Mávagban folytatta 1972-ig. László a helyi Jánoshalmai SE-vel NB I/B-ig jutott, gólerős középcsatár volt. Mihály a jánoshalmai csapat mellett az NB I-es Komlói Bányászban is szerepelt.)

Ügyességére hamar felfigyeltek, és bekerült az iskola csapatába, természetesen már akkor is balszélsőként. Jóllehet, kezdetben jobblábas volt, de erős sípcsont-fájdalmak miatt megtanult bal lábbal rúgni. Szülei kezdetben nem vették jó néven, hogy fiuk futballozik, később azonban belenyugodtak. Látták gyermekükben a nagy elszántságot, azt, hogy a családi földeken elvégzett munka után nem a lovas szekéren ment haza, hanem hazafutott, az udvarban pedig gyors vágtákat gyakorolt.

A következő állomás a helyi csapat, az NB III-as Jánoshalmi SE volt, majd az NB II-es Kecskeméti Kinizsin keresztül vezetett az út 1953-ban a Fradihoz (akkor Budapesti Kinizsihez). Ez a lépés a testvércsapatok összefogásának volt köszönhető, mert a tehetséges balszélsőt több egyesület is megkereste, többi között a Bp. Honvéd megbízásából Bozsik József is. A meggyengített csapatba együtt került Orosszal, Mátraival, Gulyással és Kertésszel.

 

– Milyen érzés volt belépni az NB I-es csapat öltözőjébe? Ismert valakit az újoncok közül?

– Bizony, a torkomban dobogott a szívem. Abba az öltözőbe belépni, ahol Rudas, Kispéter, Dékány, Mészáros, Dalnoki, Ombódi és a többi ismert idősebb játékos készülődik? Félszegségem enyhült, amikor egy ismerősbe botlottam, aki nem volt más, mint Ziró, akivel még gimnazista koromban Szentesen találkoztam. Ő ott játszott, nagyon ügyes, technikás fiú volt. Ziró nem volt más, mint Orosz Pál. Azután összefutottam Mátrai Sanyival, akit Békés megye leggyorsabb játékosaként ismertem. Ezek a régi ismerősök megkönnyítették a beilleszkedést.

1953. március 15-én azután sor került a bemutatkozásra az első osztályban. Az első bajnoki mérkőzésén a Bp. Kinizsi összeállítása a következő volt: Gulyás – Rudas, Kéri, Dalnoki – Ombódi, Dékány – Kertész, Orosz, Mátrai, Mészáros, Fenyvesi. Tehát mind az öt újonc a kezdőcsapatban kapott helyet. Az ellenfél a Szombathelyi Vasutas volt. Az újjászervezett csapat nem kezdett jól, a szombathelyiek szereztek vezetést. Az újoncok megilletődöttek voltak, de azután az edző, Sós Károly szavainak és a nézők biztatásának hatására kedvező fordulat állt be. Mátrai négy gólt szerzett, Fenyvesi pedig egyre lendületesebben száguldozott a balszélen. A végeredmény 5:2 lett. Fenyvesi Máté, mint a mezőny legjobbja, a forduló válogatottjába is bekerült!

Ezt a mérkőzést még 343 bajnoki mérkőzés követte, összesen 84 rúgott góllal, ami egy balszélsőtől nagyon szép teljesítmény. Dr. Fenyvesi Máté pályafutásának adataihoz tartozik még 207 nemzetközi és hazai kupamérkőzés és az ezeken elért 73 gól.

 

– Bizonyosan vannak Önnek is emlékezetes mérkőzései és góljai. Melyeket emelné ki?

 – A Fradival sok-sok emlékezetes meccsen vettem részt. A hazai bajnoki mérkőzések közül kiemelném az 1962/63. évi bajnokságot eldöntő mérkőzést. 1963. június 23-án Salgótarjánban játszottunk 14 ezer (!) néző előtt. A bányászok a mérkőzés elején vezetést szereztek, öcsém, Józsi a 25. percben Flóri átadásából egyenlített. Sokáig döntetlenre állt a mérkőzés, majd a 78. percben egy elfutás után sikerült a győzelmet jelentő gólt megszereznem. Kitett magáért a Fenyvesi család! Mivel az Újpest hazai pályán 3:0-ra kikapott a Pécstől, már az utolsó forduló eredményeitől függetlenül bajnokok lettünk. Azért volt ez a gólom különösen emlékezetes, örömteli számomra, mert a Fradi 14 év után nyert bajnokságot. Így nekem is ez volt az első bajnoki aranyam, amit még három követett. Ezen a mérkőzésen így állt fel a csapat: Aczél – Novák, Mátrai, Dalnoki – Vilezsál, Orosz – Fenyvesi II, Varga, Albert, Rákosi, dr. Fenyvesi. Szegény Salgótarján pedig kiesett, pedig olyan játékosok szerepeltek benne, mint Szojka, Menczel, Taliga.

A nemzetközi találkozók közül szívesen emlékszem vissza az 1964/65. évi VVK menetelésünkre. Több mérkőzésen is sikerült gólt lőnöm, Rómában egyet, a harmadik Athletic Bilbao elleni meccsen kettőt, majd a Manchester United elleni megismételt budapesti meccsen egyet. A csúcsot természetesen 1965. június 23-án a torinói kupadöntő jelentette. Géczi – Novák, Mátrai, Horváth – Juhász, Orosz – Karába, Varga, Albert, Rákosi, dr. Fenyvesi összeállításban léptünk pályára. A védelmünk Mátraival és Géczivel az élen mindent hárított. Nekünk is voltak helyzeteink, Flórit a beíveléseknél állandóan kilökték a labda alól, a bíró ezeket a szabálytalanságokat nem torolta meg. A 74. percben Novák előreívelésénél is ez történt. Flóri elindult a rövidre, megint meglökték, így a labda átkerült a másik kapufához, ahol én voltam, s előrevetődve befejeltem a labdát a kapuba. Flóri már indult a játékvezetőhöz szabadrúgást reklamálni, amikor Rákosi Gyuszi rászólt, hogy várjál, gól volt. Ugyanis Flóri a földre huppanva nem láthatta, hogy a labda a hálóba került. Így az én gólommal megnyertük a VVK-t. Felejthetetlen este volt!

 

A sok klubsiker mellett dr. Fenyvesi Máté 76-szor ölthette magára a válogatott címeres mezét, nyolc gól fűződik a nevéhez. Ehhez kiegészítésképpen hozzá kell tennem, hogy Fenyvesi Máté az Aranycsapat tagja volt! Egyes források 1950 és 1954, mások 1950 és 1956 közé teszik az Aranycsapat létét. Engedtessék meg, hogy én az utóbbi mellett álljak ki, különösképpen Fenyvesi Máté miatt, aki 13 alkalommal volt Puskás Ferenc mellett balszélső!

 

– Hogyan emlékezik vissza az első válogatottságára? Mik voltak a legemlékezetesebb mérkőzések? Mi okozhatta a gyengébb VB-szerepléseket?   

– A svájci VB döntőjében elszenvedett vereség után megkezdődött a csapatkeresés, a barátságos találkozókon több fiatal kapott játéklehetőséget, így én is. Az első válogatott mérkőzésem a 21. születésnapomra esett, igazi ajándék volt. A legendás Aranycsapat összeállításhoz képest a Románia elleni kezdőcsapatban két újonc szerepelt, Kotász és én. Kocsis és Hidegkuti duplázott, majd Budai is gólt lőtt, így 5:1-re győztünk közel százezer néző előtt. A berni vereségtől 1956 októberéig terjedő időszakban 28 válogatott meccs volt, ezek mintegy felén szerepeltem. A veszteségek pótlása, mivel az Aranycsapat több tagján túl egy nagyon erős ifjúsági válogatott zöme is külföldön maradt, az 1958. évi svédországi VB-re még nem sikerült. Az Aranycsapat kulcsjátékosai közül csak négyen maradtak, Grosics, Bozsik, Budai és Hidegkuti, a már kipróbált „fiatalok” közül a keretben szerepelt Sándor, Kárpáti, Kotász, Tichy, Fenyvesi. A csapat a csoportmérkőzések során „elvérzett” a Wales elleni újrajátszáson elszenvedett 2:1-es vereséggel.

Az 1962. évi chilei VB-re ért be az új csapat. Szépen meneteltünk. Erős csoportból, Anglia, Argentína és Bulgária ellenében sikerült továbbjutnunk.  A negyeddöntőben azonban az egyébként sem gyenge csehszlovák válogatott hatalmas erősítést – mondhatni emberelőnyt – kapott a szovjet játékvezető, Latisev személyében. Tichy szabályos gólját nem adta meg. De a vereségben a túlzott akarás, a stresszes állapot is szerepet játszott. Ugyanis a stressz megemeli az adrenalinszintet, ami pupillatáguláshoz, látási zavarhoz vezet. Ez okozhatta azt, hogy egy gólhelyzetben Sándor Csikar és én is csak körvonalakat láttunk, azt hittük egymásról, hogy az ellenfél védői vagyunk, és összefutottunk. De ugyanezzel magyarázható az is, hogy Mészöly Kálmán egy kapáslövési kísérletnél, szintén gólhelyzetben, hatalmas luftot rúgott. Ugyanez a felfokozott idegállapot okozhatta az 1966-os angliai VB-n is a szovjetek elleni kiesést. Ezért fontos az, hogy a csapatban mindig legyen legalább egy olyan játékostárs, aki oldani tudja a feszültséget, nyugtatni tudja a többieket. Erre is van egy példám. 1962 novemberében Párizsban léptünk pályára a rendkívül erős francia válogatott ellen, csatársorában a világhírű Kopával és az új csillaggal Di Nalloval. Csikar volt a csapatkapitány, aki nagyon ügyesen hatott ránk, nem szó szerint idézve, de a következőket mondta: „Ne mutassátok, hogy teli a gatyátok, mert az feldobja az ellenfelet!” Meg is lett az eredménye, a félelmetes francia csapatot az otthonában, ragyogó játékkal 3:2-re legyőztük.     

– Hosszú és sikeres pályafutása alatt elkerülték a betegségek, a gyakori sérülések.

 – Az Isten vigyázott rám! Kezdő fradista koromban egy rövid időre sárgaság miatt kellett búcsút mondanom az Üllői úti pályának. Komolyabb sérülésem kétszer volt. Az egyikről csak később szereztem tudomást. Az 1964-es spanyolországi EB-n nagyon fájt a lábam, borogattam, befáslizva játszottam. Futni, beadni még csak-csak tudtam, de kapura lőni nem. Az angliai VB előtti tüzetesebb orvosi vizsgálaton derült ki, hogy szárkapocscsont-törésem volt. A másik sérülésre viszont pontosan emlékszem. 1966 őszén a Népstadionban a Győr elleni meccs első perceinek valamelyikében Varsányi „becsúszó szerelése” nyomán a földön maradtam, nagy fájdalmat éreztem. A diagnózis térdszalag-szakadást állapított meg. Azt hittem, hogy vége a pályafutásomnak, mivel a sportkórházi orvosok akkori edzőmnek, Tátrai Sándornak is azt mondták. Nem műtöttek meg. Egy hónapig volt gipszben a lábam, majd fizikoterápiás kezelés és óvatos futás következett, és körülbelül két hónap után már labdás gyakorlatokat is tudtam végezni. Sokat jelentett a barátok, szurkolók bíztatása, s az, hogy az új edzőnk, dr. Lakat Károly számított rám.

– Hogyan készült a labdarúgó pályafutásának befejezésére, a civil életre?

 – Ha nincs 1966 őszén a súlyos sérülés, akkor csak később kezdtem volna el a visszavonulással foglalkozni.  A másik dolog, ami miatt szintén el kellett ezen gondolkodnom, az az volt, hogy 1967-ben a csapathoz igazolt a nálam tíz évvel fiatalabb Katona Sanyi. Kiszorultam a csapatból, nem volt felemelő érzés a tartalékcsapatban focizni. 1967-ben mindössze három mérkőzésen szerepeltem az első csapatban, amely bajnok lett. Az 1968-as bajnokcsapatban még tizennégyszer pályára léptem, de 1968. december 15. volt az utolsó bajnoki fellépésem dátuma. Győrben 3:2-re győztünk. Az 50. percben álltam be Katona helyére, és a mindent eldöntő gólt a 72. percben Albert Flórián fejelte az én beadásomból. Negyedszer vehettem át a bajnoki aranyat. Tizenöt csodálatos, rengeteg élménnyel, emlékekkel teli év zárult le! Hivatalosan még 1969 augusztusában a két Vienna elleni mérkőzésen Mátrai Sanyival együtt elbúcsúztattak. Megható volt!

A civil életre tudatosan készültem, ezt bizonyítja állatorvosi diplomám. Hogy a futballtól se szakadjak el, edzői és játékvezetői „jogosítványt” is szereztem.

 

Dr. Fenyvesi Máté igen sokoldalú ember. A magyar labdarúgás egyik kiemelkedő játékosa volt, de edzősködött is, egy évig az FTC ügyvezető elnöke volt, több mint negyven éven keresztül dolgozott állatorvosként, két parlamenti cikluson keresztül országgyűlési képviselő volt.

 

– Hogyan rangsorolja életének ezt a három fő tevékenységet?

 – Természetesen a labdarúgás kerülne a képzeletbeli dobogó legfelső fokára, a második hely az állatorvosi gyakorlaté, a harmadik a képviselői státuszé lenne, de igazából mindegyik az életem egy-egy olyan szakaszához kapcsolódik, amikor az volt számomra a legfontosabb. 1969-ig a labdarúgásé volt a főszerep. A másik gyerekkori vágyam teljesült, amikor az Állatorvosi Főiskolán 1960-ban sikeresen doktoráltam. Már a futball mellett is dolgoztam a szakmában, a Budapesti Sertésvágóhídon. Később Biatorbágyon üzemi állatorvosként, Balassagyarmaton és Jászberényben pedig városi főállatorvosként praktizáltam, majd 1998-ig magán állatorvosként dolgoztam. Eközben azonban a foci sem maradt ki a mindennapokból, edzősködtem is 1979-ig, a Balassagyarmattal egészen az NBI B-ig jutottunk. Országgyűlési képviselő úgy lettem, hogy 1998-ban Jánoshalmáról Juhász János és Kiss György kisgazda vezetők megkerestek és felkértek, induljak Bács-Kiskun megyében a választásokon, mivel nincs megfelelő emberük a szocialista jelölttel szemben. Két ciklusban megválasztottak, harmadszorra már nem indultam. Mindegyik „szakmának” megtaláltam a szépségét. Országgyűlési képviselőként is örömöt szerzett, ha tudtam valamit segíteni a térségben élők problémáinak megoldásában.

 – Vannak-e olyan titkai, tanácsai, amit a tapasztalatai alapján közvetíteni lehet a mai fiatal játékosok felé?

 – A kezdetektől fogva mindig úgy léptem pályára, hogy a maximumot kell nyújtanom. Egy kicsit sem szabad lazsálni, mert akkor legközelebb még többet enged meg magának az ember. Tulajdonképpen ez volt az ars poétikám. Rengeteget gyakoroltam. Sós Károly volt az edzőnk, aki a korábbi sokszoros válogatott ferencvárosi balszélsőt, Gyetvai Lászlót kérte meg, hogy foglalkozzon velem. Gyetvai a beadások mestere volt. Az edzések után különedzéseket tartott számomra, ahol számtalanszor gyakoroltam az elfutást, azt a mozdulatot, helyes lábtartást, ami ahhoz volt szükséges, hogy a pörgő labda a kapu előterében megfelelően lefelé csapódjék, tehát visszafelé pörögjön. A szélsőjáték, sajnos, ma nagyon hiányzik a magyar futballból, a Fradinál is. Rengeteg futást igényel, mert a támadások mellett a védekezésben is be kell segíteni. Az ellenoldali támadásokat állandóan, labda nélkül is követni kell, mert számítani lehet a belső csatárokon átszálló beadásokra, amelyeknél „csak” a szélsőhátvédet kell megelőzni. Több gólt lőttem és fejeltem így. Így született 1965-ben a tíz nap alatt elért két, sokat érő fejesgólom is Bécsben az osztrákok elleni VB-selejtezőn, illetve amit már említettem, Torinóban a Juventus elleni VVK döntőben. Mindkét esetben jó helyen voltam, és hasonló mozdulattal, előrevetődve fejeltem a hálóba. Még valamit tanácsolnék, a fiatal játékosok, elsősorban a csatárok, figyeljenek a megfelelő légzéstechnikára, hogy a befejezéshez ne egy oxigéndeficites állapotban kerüljenek, mert akkor az agy oxigénellátása rossz lesz, s el fogják hibázni a helyzetet.

 

Mivel dr. Fenyvesi Máté – szokásához híven – most is nagyon szerényen beszélt sikeres pályafutásának titkairól, ki kell egészíteni néhány mondattal. Rendkívül lelkiismeretes, céltudatos, nagy munkabírású játékos volt. Sportszerűségét, fegyelmezettségét mi sem jellemzi jobban, hogy egyetlen egyszer sem állították ki. Amellett, hogy ideális, rendkívül gyors és jól cselező szélső volt, a rábízott taktikai feladatokat is messzemenően ellátta, segítette a védőmunkát, zavarta az ellenfél támadóit. Szorgalmát leginkább egykori edzőjének, Mészáros Józsefnek A Fradi New Yorkban című könyvéből vett idézettel lehet a maiak figyelmébe ajánlani: „Fiatalok, hadd árulkodjam Fenyvesi dr. edzésmódszerének egy részletéről: képes akár százszor is gyakorolni egy rúgásfajtát vagy egy cseles megoldást, hogy agyában és izomzatában rögzítse a helyes mozdulatot.”

 

– Azt mondják, hogy csak azokat szokták becézni, akiket szeretnek, tisztelnek. Önnek két beceneve is van: Tüske és Fenyő? Honnan erednek ezek? Kik voltak és kik jelenleg a legjobb barátok, társak?

 – A Tüske név még a kecskeméti korszakból származik, valószínűleg a rövidre nyírt frizurám miatt. A Fenyő nevet egyik játékostársamtól kaptam, aki szerint olyan szótlan vagyok, mint egy fenyőfa. Valóban, nem vagyok túl bőbeszédű… Szerencsés természetemnek köszönhetően mind a játékostársaimmal, mind az edzőimmel jól kijöttem. Voltak, akikhez szorosabb barátság fűzött, így például Hári Lászlóhoz, majd később Vilezsál Oszihoz, akivel öt évig egy házban is laktunk. A még élők közül Novák Dezsőt említhetem.

– Végezetül a csodálatos pályafutást biztosító családi háttérről is szeretnénk megtudni egy keveset.

 – Feleségemmel, Marikával még a Vas utcai középiskolában ismerkedtünk meg, egy évfolyammal járt alattam. 1958-ban házasodtunk össze. Két gyermekünk van, Levente és Beatrix, unokáink Máté, Flóra és Luca. Éljük a nem mindig könnyű nyugdíjas éveket. Gyakran járok élménybeszámolót tartani, részt veszek az FTC Baráti Kör rendezvényein, amelynek tiszteletbeli elnöke vagyok, továbbá a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület által szervezett összejöveteleken, ahol találkozhatom a régi játékostársaimmal.

 

Kedves Máté bácsi! Jó egészséget, hosszú életet kívánok magam és szurkolótársaim nevében, hogy még sok Fradi sikernek lehessünk közös szemtanúi.

 

2013. szeptember

SzB

A végére ugorhat és hozzászólhat.

2 hozzászólás

  1. Muraközy Tibor írta:

    Tisztelt Doktor Úr, kedves Máté!

    Mint egykori ellenfél ( pestszentlőrinci SZAC-Postás ) – játszótárs – s úgyis mint a Fradi Baráti Kör tagja, ezúton kívánok Neked hosszú, boldog életet, jó egészséget további éveidben, kedves, szűkebb Családoddal együtt.: Muraközy Tibor az 1908. Szentlőrinci AC tiszteletbeli elnöke.

    Hozzászólás ideje: 2013. szeptember 19. 11:54

  2. Horváth Gusztáv írta:

    Gratulálok a riporthoz!
    Egy emlékem jön elő. Fenyő már inkább csak tartalék volt, amikor még mindig kinn maradt edzés után és Csőrös (Havasi) ellenében százszor próbálta ki cseleit.

    Hozzászólás ideje: 2013. szeptember 24. 18:44

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

  • Felelős szerkesztő: Simon Sándor
  • A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
  • Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
  • Simon Józsefnek (statisztikák)
  • Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
  • Harsányi Györgynek (fotók)
  • Email: ftc.barati.kor@gmail.com
  • Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

  • Legutóbbi hozzászólások

    Eseménynaptár: 10.04 – 10.10.

    Bejegyzés ideje: 2010. október 4.
    Szerző: Simon Sándor

    Utánpótlás Híradó 1.

    Bejegyzés ideje: 2011. augusztus 21.
    Szerző: Simon Sándor

    Beszélgetés Kakas Lászlóval

    Bejegyzés ideje: 2010. szeptember 29.
    Szerző: tibu1

    Húsvét ünnepén a misztériumról

    Bejegyzés ideje: 2012. április 8.
    Szerző: Simon Sándor

    Beszélgetés Anthony Eldinggel

    Bejegyzés ideje: 2010. március 5.
    Szerző: tibu1