2024. április 18. csütörtök

Fradi-naptár: 04.07.

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. április 7.

hetikoszonto_0407
Kit lehet köszönteni, kiről emlékezhetünk meg ezen a napon?

2010. április 7. szerda:

Ezen a napon három születésnapost köszönthet a Fradi-család.

Ma ünnepli a 64. születésnapját Németh Miklós, aki 1964.06.20-tól 1966.11.23-ig, majd 1969.03.16-tól 1972.07.05-ig szerepelt csapatunkban, mint gólerős csatár. Mérkőzéseinek száma 105 (59 bajnoki, 33 nemzetközi, 13 hazai díj), góljaié pedig 58 (27 bajnoki, 31 egyéb). Tagja az 1972-ben MNK győzelmet elért csapatnak. Nagyon nehéz volt a Szőke, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi csatársorba beférnie, de Németh Miklósra mindig lehetett számítani, sohasem okozott csalódást, ha valakit helyettesítenie kellett. A szurkolók nagyon szerették, sőt Puskás Ferenc figyelmét is felhívta magára. Nem akárhogy, négy góllal, amellyel 1971-ben egy nemzetközi tornán a Panathinaikos hálóját terhelte meg. Ugye emlékszünk, ez a csapat játszott BEK-döntőt.

36 éves Lendvai Miklós, aki szülővárosában, Zalaegerszegen lett ismert és válogatott játékos. Onnan légiós lett, először Franciaországban (Bordeaux), majd svájcban (Lugano) játszot egy-egy évadot. 1998-ban igazolt a Fradiba, ahol ugyancsak egy évet töltött, összesen 41 mérkőzést (29 bajnoki, 10 nemzetközi, 2 hazai díj) játszott, 3 gólt (1 bajnoki, 2 egyéb) szerzett. A Fradi után újra vándorbotot vett a kezébe (Belgium, Ciprus), majd öt év után Győrbe tért haza, ahonnan szülővárosába igazolt, 2007-ben ott fejezte be élvonalbeli pályafutását. Alsóbb osztályokban ma is játszik, amellyel párhuzamosan edzősködik.

És mai csapatunk egy játékosa is ünnepel. 33 éves Rósa Dénes. BVSC, Győri ETO, Soproni VSE, BVSC, Dunaújváros, Újpest. Ezek voltak pályafutásának állomásai, mielőtt a Fradi mezét húzta magára 2003-ban. Annak ellenére, hogy a nagy ellenfél Újpesttől igazolt a Fradiba, hamar elfogadtatta magát a közönséggel, jó játékkal, gólokkal. Az első körben 2006-ig volt a játékosunk, ahol 66 NB I-es meccsen 13 gólt szerzett. 2006-ban Angliába, a Wolverhampton csapatához szerződött, ahol azonban nem sikerült igazán gyökeret vernie, volt, hogy kölcsönadták (Chelthenham), majd 2009 tavaszán a skót Hibernian játékosa lett. Innen tért haza tavaly nyáron másodszor is a Ferencvárosba, hogy NB I-es meccseinek számát további 18-cal, góljaiét pedig 2-vel gyarapítsa. Reméljük, mndkét szám tekintetében messze még a végállomás.

Mindannyiuknak nagyon boldog születésnapot kívánunk!

Az összeállítást készítette: Simon Sándor

Itt ragadom meg az alkalmat, hogy segítségül hívjam az olvasókat. Látható, hogy ezeken az oldalakon igyekszünk megemlékezni mindenkiről, aki valaha is elérte azt a sikert, hogy Fradi játékosnak vallhatta magát. Adatbázisunk azonban messze, nagyon messze van a tökéletestől. Még a futballban is, ahol pedig nagyon sok Nagy Béla művet átlapozunk, a többi sportágról nem is beszélve, ahol egyelőre a Fradi olimpiai- világ- és európabajnoki címet nyert sportolóira koncentrálunk. Ha valaki segíteni tud a Fradi egykori és mai sportolóinak “dátumfigyelésében”, az kérem, tegye meg. Hozzászólásában írja le, kit hagytunk ki, milyen sportágban volt a sportolónk, mikor született vagy éppen halt meg. Ily módon terebélyesedhet a Fradi-család dicsőségére ez az adatbázis. Előre is köszönöm.

Felhasznált források:

Németh Miklós
Kép és adatok: Nagy Béla: Fradisták futballmezben 3. (2002)

Lendvai Miklós
Kép: http://ztefc.xtreemhost.com/uploads/image/media/legendak/
Adatok: Nagy Béla: Fradisták futballmezben 2. (2000)
Lendvai Miklós wikipedia bejegyzés

Rósa Dénes
Kép: www.estihirlap.hu
Adatok: Rósa Dénes wikipedia bejegyzés

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS