2017. április 24. hétfő

Kedvenceink voltak: beszélgetés Tököli Attilával

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2009. május 14.

tokoli_attilaMegint egy új epizód, bár ezt a címben most nem érzékeltetem. Olyan játékossal beszélgetek, aki valóban sokak kedvence volt, sőt még ma is sokaké lehetne, ha a Fradiban játszana. De immáron két esztendeje máshol rúgja a labdát és a gólokat. Mai beszélgetőtársam: Tököli Attila.

Tököli Attila 1976. május 14-én, Pécsett született. Bevallom, nem véletlen a beszélgetés időzítése, hisz így születésnapja alkalmából is köszönthettem és adhattam át neki a rá szeretettel gondoló fradisták nevében egy kis ajándékot.

Töki, mert egészen kiskorától így becézték, a negyedik általánosban kezdett el versenyszerűen futballozni, hol másutt, mint lakhelyének legnevesebb csapatában, a PMSC-ben. A serdülő és az ifjúsági korosztályokat becsülettel végigjárta, majd nem sokkal 17. születésnapja után 1993 októberében bemutatkozott a felnőtt csapatban, mit tesz Isten, éppen a Ferencváros ellen. 1995-ig játszott a pécsi NB I-es csapatban, majd 1995-ben kölcsönadták az NB II-es Beremend együttesének. Fél év múltán visszahívták a PMFC-hez, ahol újabb mésfél év NB I-es szereplés következett, majd 1997-ben a DDGÁZ SC-Pécs NB II-es csapatához igazolt. Újabb fél esztendő elteltével az akkor még NB II-es Dunaferr együttesének játékosa lett. Dunaújvárosban öt évet töltött el, ez eddig a leghosszabb periódusa egy csapatnál. Az NB II megnyerése és a feljutás után az NB I-ben is brillírozott a gárda, 2000-ben ők nyerték a XX.század utolsó magyar bajnokságát, majd másodikak és negyedikek lettek. 2002-ben lett először a Fradi játékosa, két esztendeig. Utána Németországba, a 1. FC Köln együtteséhez igazolt. Egy év után az újabb állomáshelye Ciprus, először a Famaguszta, majd az AEL Limassol csapata. Ezek is rövid ideig tartottak, majd 2006 nyarán hazatérve, a magyar labdarúgó társadalom általános meglepődését kiváltva, másodszor is a Fradiba, a jogtalanul az NB II-be száműzött Fradiba igazolt. Az első, sikertelenül megvívott NB II-es esztendő után a Paks lett a csapata, ahol jelenleg is futballozik. Aktuális csapatainak rendre a legeredményesebb góllövője, 1999-2000-ben 22, 2001-2002-ben 28 góllal gólkirály volt, amely címre az idei bajnokságban is van még esélye.

A Fradin kívüli pályafutása során eddig 244 NB I-es és 64 NB II-es mérkőzésen szerepelt, azokon 130 illetve 35 gólt szerzett. Ezeket a számokat toldotta meg zöld-fehérben további 51 NB I-es és 25 NB II-es mérkőzéssel, 22 illetve 19 góllal. A hazai és nemzetközi kupameccseket is figyelembe véve összesen 96 tétmérkőzést játszott a Ferencvárosban, amelyeken 60 gólt szerzett.

A Fradival egyszeres (2003-04) bajnok és kétszeres kupagyőztes (2003, 2004), 2004-ben pedig szuperkupa győztes. Bajnoki ezüstérmeinek száma egy (2002-03). A magyar válogatottban 2000-től kezdődően összesen 22 alkalommal szerepelt, 3 gólt szerzett.

Ennyit az adatokról, következzék a beszélgetés.

– Mielőtt a pályafutásodról beszélgetnénk, egy kérdés a gyermekkorodról: melyik csapattal szimpatizáltál akkoriban Pécsett?
– Apám mindig Göröcs Jánosról mesélt, hogy ő mekkora futballista volt, szerinte a legjobb. Így gyerekfejjel ezt hallgatva, akkoriban nekem is a Dózsa volt a legkedvesebb. Tudom, hogy ti, mint fradisták, nem ezt a választ vártátok, de ettől még ez volt az igazság. Később kaptam is érte zrikát rendesen.

– A lényeg az, hogy elmúlt ez az érzés….
– Igen, később minden másképp alakult.

– Pécsiként természetes volt, hogy ott kezdtél el focizni. Akikkel annak idején kezdtél, közülük futott be valaki hozzád hasonló karriert?
– Hogyne! Volt, aki sokkal nagyobbat. Azt hiszem elegendő Dárdai Pali nevét megemlítenem. De Fehér Csaba sem panaszkodhat a pályafutására. Velük együtt jártam végig Pécsett a szamárlétrát.

– Ki volt, kik voltak az első edzőid?
– A legelső Kresz Sándor volt, majd utána Herke Imre volt évekig az edzőnk. Nagyon jó utánpótlás szakemberek voltak.

– Az előbb említett nevek valóban ezt bizonyítják, mint ahogy az is, hogy veled együtt mindannyian korán debütálhattatok az élvonalban. Hogy emlékszel vissza az első NB I-es meccsedre?
– Koller Nándor volt akkor az első csapat edzője, ő dobott be a mélyvízbe. Alig múltam 17. Épp a Fradi ellen játszottunk odahaza, amikor az utolsó fél órára becserélt.

– Mi lett az eredmény?
– 0 : 0.

– Akkor nem góllal mutatkoztál be. Az első gólod?
– Arra jócskán kellett még várni. A Fradi elleni döntetlen után edzőváltás volt, Róth Antal lett az edző, nála sem voltam még alapember. Meg akkoriban nem is a mai posztomon, előretolt csatárként játszottam, hanem megfordultam a középpálya minden részén. Az első gólomat 1994 tavaszán szereztem, Hajdu Attilának lőttem, azzal vertük 1:0-ra a Csepelt.

– Nocsak! Tököli Attila, mint középpályás. Mai szemmel furcsa belegondolni…
– Pedig szerettem ott játszani. Gólt lőni csodálatos, de helyzetbe hozni a társakat ugyanúgy jó érzés, különösen, ha belövik. A futball, mint tudjuk, csapatjáték.

– Hogy kerültél Beremendre?
– Amint említettem, nem tekintettek alapembernek. 1995-ben az új pécsi befektetők nagycsapatot kívántak építeni, amely elképzelésekbe én nem fértem bele, ezért kölcsönadtak az NB II-es Beremendnek. A nagycsapat illúzió sajnos nem jött be, kb. fél év után visszarendeltek, annál is inkább, mert új helyemen elkezdtem lőni a gólokat.

– Ha a statisztikai adatokat nézem, elkezdted lőni immár Pécsen is. Ám egy év után a csapat mégis kiesett. Te pedig váltottál…
– Megkeresett az ugyancsak NB II-es pécsi DDGÁZ, én pedig odaigazoltam.

– Kölcsönbe?
– Nem. NB II-ből az NB II-be igazoltam.

– Sokáig ez sem tartott!
– Ajánlatot kaptam, az akkor ugyanabban az osztályban szereplő Dunaferr-től, akiknek azonban sokkal ambiciózusabb céljaik voltak. Így költöztem 1997-ben Dunaújvárosba.

Hát, bárhogy is nézzük, bejöttek azok az ambiciózus célok. Feljutás az NB II-ből, majd egy ötödik hely után egyből egy bajnoki cím. Mi volt a dunaújvárosi csoda titka?
– Azon kívül, hogy jó játékosokból állt a csapat, jó közösséget is alkotott. Nekem pedig meggyőződésem, hogy a jó futballhoz jó közösség is kell. Mindenki egyért, egy mindenkiért. Ezt a romantikus jelmondatot én a futballban is fontosnak tartom. Pályafutásom során leginkább Dunaújvárosban éreztem ezt. Ha ez titok, akkor ez volt az.

– Valóban jó, szinte megismételhetetlen évei voltak azok az újvárosi futballnak, amely azóta sajnos meg is szűnt. De neked, személy szerint is jól ment, amit a gólkirályi címek is jeleztek…
– Engem sohasem motivált, hogy gólkirály legyek, sokkal fontosabb volt a csapat szereplése. Persze jóleső érzés volt azokat a címeket is megnyerni, de a csapat sikere mögött másodlagos volt. Ha már itt tartunk, sokkal fontosabbnak éreztem például azt az elismerést, amit 1999 és 2002 között háromszor is megkaptam, miszerint az NB I-es játékosok szavazatai alapján háromszor is én lettem az év játékosa. Akkoriban ezt az Albert Flórián vándordíjjal jutalmazták, amit miután harmadszor is megnyertem, végleg hazavihettem, azóta is a polcomon őrzöm, pályafutásom talán legnagyobb büszkeségeként.

– Jó is, hogy Albert Flórián nevét említed, legalább átcsatolhatunk végre a Fradihoz. Mi a Fradiba kerülésed hiteles története?
– Nem olyan bonyolult az. 2002-ben már voltak külföldi ajánlataim, amelyek közül a holland Breda már-már befutónak tűnt, komoly tárgyalásban voltunk. Tudta ezt Várszegi Gábor is, akivel mielőtt Hollandiába utaztam volna tárgyalni, szóban megegyeztem, ha az nem jön össze, itthon a Fradiban folytatom. Hiába szerette volna Egervári Sándor és Fülöp Ferenc, hogy az MTK-ba igazoljak, én már a főtulajnak szóban elköteleztem magam. Nálam pedig az ér annyit, mint bármilyen aláírt papír.

– Tudjuk, a holland vonal nem jött be, és tényleg a Fradiban folytattad. Milyen érzés volt?
– Addigi pályafutásom alapján pontosan tudtam, mit jelent az Üllői úton játszani. Minden futballistának az a vágya, hogy nagy és lelkes közönség előtt játszhasson. Érezhető volt ez ellenfélként is. A legtöbb csapat úgy ment az Üllői útra, hogy a döntetlen már jó eredménynek számított, az esetleges győzelem pedig maga volt a csoda. A stadion légköre az ellenfelet is megfogta, jobb játékra inspirálta, már aki tudott jobban játszani. De az mindig egyértelmű volt, hogy annak, akinek a biztatás szól, annak ez különleges élmény és érzés lehet. Nem tagadom, vágytam erre az élményre és érzésre, ami végül megadatott. És nem csalódtam ebben az élményben és érzésben.

– Persze ehhez kellettek a góljaid is…
– Azok is kellettek. Szerencsém is volt, az első négy meccsemen mind szereztem gólt. Azok is elfogadtak, akik eleinte esetleg fanyalogtak a leigazolásomon. Akkori játékunkkal tudtuk lelkesíteni a közönséget, mert Magyarországon még mindig ez a jellemző, a játékosnak kell ezt megtenni. Ha megy a futball, jönnek a gólok, a buzdítás, a lelkesedés is jön. A Fradinál különösen. De ha nem megy, akkor a szakadék is mélyebb, mint bárhol máshol.
Tököli Attila első gólja a Fradiban az első mérkőzésén

Amit még sok követett, például a Honvéd ellen

– Te aztán igazán tudhatod, hisz volt részed ebben is, abban is. Már az első évben jártál a mennyben, de – és itt az utolsó meccsre gondolok – a pokolban is. Beszéljünk arról a 2003-as májusi estéről?
– Nagyon nehéz időszak volt, nekem nagyon sok időbe került feldolgoznom. Sok mindent a mérlegre kellett tennem. Tudtam, persze hogy tudtam, hogy a Fradi játékosának lenni nem könnyű. A csodálatos hangulat ingatag, bármikor visszaüthet, ha nem tudsz folyamatosan a topon teljesíteni. Ezért van az, hogy sok magyar szinten jó játékos a Fradiban egyszerűen megbénult, nem tudta magában feldolgozni a folyamatos nyomást, az eredmény- és teljesítménykényszert. És ez szerintem így lesz mindig. A Fradi ettől is Fradi. Egy kívülről jött embernek ez persze még nehezebb feladat. Ami a Debrecen elleni meccs után történt az mind ezzel függött össze, a maga abnormalitásával együtt. Nem kívánom senkinek, hogy azt az arcot lássa, ami akkor hozzám közelített. Bemenekültem az öltözőbe és egyből elmondtam, hogy egy ideig nem tudok erre a pályára kifutni. Nem azt mondtam, hogy soha többet, hanem, hogy egy ideig. Tudtam, hogy időbe telik, míg a történteket feldolgozom.

– Ha jól emlékszem, azért találkoztál abban az időben pozitív szurkolói megnyilvánulással is. Ennyi idő távlatából elmondhatom, hogy magam is írtam akkor a klub honlapjára e-mailt, melyben a folytatásra biztattalak…
– Nem voltál ezzel egyedül. Sokan, nagyon sokan biztattak akkor, elhatárolódva a pályán történtektől. Bevallom, sokat jelentettek nekem azok az üzenetek. Segítettek feldolgozni az eseményeket, segítettek kialakítani azt az érzést, hogy nekem még van dolgom a Fradival, van dolgom a Fradiért. És amikor ez megfogalmazódott bennem, újrakezdtem és nekifeszültem. Ez a lendület pedig kitartott az új bajnokság végéig, noha a körülmények már egyáltalán nem voltak az előző évivel összehasonlíthatók.

– A tulajdonosváltásra gondolsz?
– Igen, arra. Várszegi bedobta a törölközőt, utána viszont ígéreteken kívül más nem maradt. Mi ennek ellenére mentünk előre. Volt egy edzőváltás is, de mentünk tovább. A bizonytalan körülmények és az eredmények eleinte szinkronban is voltak, jócskán lemaradtunk, esélytelenné váltunk. De hajtottunk és az igyekezetünket siker koronázta, az utolsó pillanatban ezúttal miénk lett a bajnoki cím. Óriási elégtételt éreztem!
Az utolsó mérkőzés, a bajnoki cím

– A kupagyőzelmekről nem is beszélünk?
– Dehogynem, azok is nagy élményt jelentettek. Az első 2003-ban a Puskás Stadionban különösen emlékezetes volt, hiszen az én két gólommal fordítottunk a Debrecen ellen. Akkor még minden gyönyörűnek tűnt abban a bajnokságban is…
A 2003-as kupadöntő a két zseniális Töki góllal

– Jó, jó, nehogy visszamenjünk a lidérchez, maradjunk a kupagyőzelmeknél, hiszen 2004-ben a bajnokság mellett is sikerült.
– Igazad van! A 2004-es kupadöntő már simább volt a Honvéd ellen, mint az egy évvel azelőtti a Debrecennel. Nyerni mindig nagyszerű és megunhatatlan érzés! A Fradival pedig különösen, hiszen akkor az örömöd megsokszorozódik a többezernyi szurkoló örömével.
A Honvéd elleni kupadöntő

– Nem kerülhetek meg egy kérdést veled kapcsolatban. A sárga lapokat és kiállításokat, a vitatkozó Tököli Attilát. Hogy is volt ez?
– Az előbb azt mondtam, hogy nyerni mindig nagyszerű és megunhatatlan érzés. Én mindig úgy mentem és megyek ki a pályára, hogy nyerni akarok! És nem csak akarok, hanem azért mindent meg is teszek. Ha az ellenfél jobb, azt elismerem, ám ha igazságtalanságot érzek, azt a játék hevében nem tudom magamban tartani. Vagy inkább nem tudtam, mert ma már egyre inkább kontrollálom magam. Szóval, ilyen esetekben nem éppen irodalmi stílusban jött elő belőlem a véleményem, amit nem minden játékvezető tolerált. Röviden ennyi!

– Beszéljünk a válogatottról. Kinél mutatkoztál be?
– Először Bicskei Bertalan válogatott be 2000-ben, a legtöbbet Gellei Imre alatt voltam válogatott, végül Lothar Matthäusnál búcsúztam. Négy évig tartott ez az időszak.

– Múltidőben fogalmazol, már lemondtál a további válogatottságról?
– Realista vagyok!

Tököli ezidáig utolsó válogatott gólja

– Térjünk vissza 2004-be, amikor elhagytad a Fradit. Ellentétben 2002-vel ekkor összejött a külföldi szerződés, a Köln csapatánál, ám mégsem úgy alakult ahogy szeretted volna. Miért?
– A bajnokság utolsó mérkőzéseit a Fradiban már sérülten játszottam végig. Egy égési sérülés következtében a lábfejemen gyakorlatilag egy lyuk keletkezett, mert nem pihenhettem ki, hétről hétre beinjekciózva léptem pályára. Ez nem panasz, hisz nekem akkor még dolgom volt a Fradiban. Így sérülten mentem ki Kölnbe, ami nem bizonyult jó ómennek.

– Jól tudom, Lucas Podolski csatártársának igazoltak?
– Ez volt a terv. Olyannyira, hogy az edzőtáborokban mindig Lucas volt a szobatársam, jól megvoltunk emberileg is. Akkoriban nagyon fiatal volt még, de már nagyon tehetséges. Mivel a sérülésem miatt a nyári alapozásból kimaradtam, a későbbiekben Huub Stevens-nél sok esélyem nem volt, alig játszottam.

– Emlékszünk, aztán megbetegedtél. Mi volt a diagnózis?
– Mint utóbb megtudtam, az ún. hantavírus fertőzött meg, ami egy elég alattomos betegség. Jellemzően a vesét vagy a tüdőt támadja meg, az utóbbi az esetek többségében halálos. Szerencsére nálam a vesére támadott.

– Hol kaptad el és hogyan kezdődött?
Hogy hol kaptam meg, azt nem tudom, csak azt, hogy Köln környékén ismerik ezt a betegséget, amely a rágcsálókról terjed az emberre is, tehát „belebotolhattam”. Kezdődni pedig lázzal kezdődött. Három napig magas lázam volt, majd amikor az elmúlt, erős deréktáji fájdalmak jelentkeztek. Kórházba mentem, ahol alaposan kivizsgáltak, először ott sem volt egyértelmű, mi okozza a tüneteket. Amikor végül kiderült, egy másik, szakirányú kórházba kerültem, ahol végül meggyógyítottak.

– Az éved azonban alaposan tönkrement…
– Nem tagadom. Végül távoztam, hiszen bizonyítani nem tudtam, nem volt alkalmam. Ekkor kerültem a csodás Ciprus szigetére, amely földrajzilag tényleg csodás, a futballban viszont mindezt nem tapasztalhattam meg.

– Miért nem?
– Rövid leszek. Mert mást ígértek, mint amit teljesítettek. A mai napig vannak követeléseim.

– Ekkor 2006 nyarát írtuk. Szabadon igazolható voltál, hazajöttél. Miért az időközben NB II-be száműzött Fradit választottad?
– Mert Gellei Imre hívott, azt mondta szüksége van rám. Mert a Fradi hívott, ahol méltánytalanság történt, amit helyre kellett volna hozni. Mert nem feledtem azt, hogy itt sokan szerettek.

– Tudtad, hogy anyagilag ellehetetlenült a csapat?
– Mindenki tudta, akkoriban nem is ígérgettek. Ezzel nem is volt problémám.

– Mivel volt?
– Amikor az őszi szezon végefelé, majd egész tavasszal elkezdtek ígérgetni és hitegetni. Ez az, amit szerintem nem lehet. Ha nincs semmi, azt is meg kell mondani, annak tudatában egyértelmű a döntés, vállalom vagy nem. De azt mondani, hogy holnap lesz valami, aztán majd holnapután és így tovább, arra nem lehet építeni.

– Ezért mentél el 2007 nyarán?
– Lényegében igen, de ezt annak idején is lenyilatkoztam. Nekem örök emlék marad a Ferencváros, amely klubról én rosszat nem fogok sehol és semmikor sem mondani. Barátokra leltem ott, Lipcsei Petivel a mai napig tartom a kapcsolatot. Azt a lelátói hangulatot, a szurkolói szeretetet, amit ott tapasztaltam, életem végéig megőrzöm. Sok stadionban és pályán játszottam, akár több tízezernyi ember előtt is, de az Üllői úti hangrobbanásokhoz hasonlóval nem találkoztam. Sok ilyen volt, de ha egyet kéne kiemelnem, az 2003 márciusából lenne, amikor a 88. percben szerzett gólommal 1:0-ra vertük az Újpestet és abban a pillanatban szinte felrobbant a stadion.
Íme az idézett gól

– Miért a Paksot választottad a Fradi után?
– Mert szimpatikusak voltak. Nem ígértek sokat, de azt érezni lehetett, hogy azt teljesítik, ami meg is történt. Nekem ezek nagyon fontos szempontok. Eleinte Lengyel Feri volt az edző, ő is ragaszkodott hozzám. Aztán, amikor nem jöttek az eredmények és váltottak, Gellei Imre jött, akinek a munkáját, az emberi nagyságát már a válogatottnál, majd a Fradinál is maximálisan értékeltem. És megszoktam a zöld színt…

– Köszönöm, ez jólesett! Ebben a csapatban Te most az idősebbek közé tartozol. Kérlek, beszélj arról, milyen érzés ez, milyenek a mai fiatalok?
– Amikor fiatalon bekerültem a Pécs első csapatába, akkor a többi fiatalhoz hasonlóan én is felnéztem az idősebb játékosokra, megtiszteltetésnek éreztem, hogy köztük lehetek. Őszintén szólva, ezt nem érzem a mai fiatalokon, és nem csak itt Pakson, korábban a Fradinál sem. Nem azt hiányolom, hogy a tanácsaimat kérjék, azt tegyék amit én kérek, hiszen annak idején én sem kértem azt az idősebbektől, mert kell egyfajta fiatalos vagányság. Ám, ha figyelmeztetnek valamire, akár a pályán vagy azon kívül, azt érdemes lenne megfogadni.

– Sok csapatod, ebből adódóan sok edződ volt, sok módszerrel találkoztál. Nem fordult meg a fejedben, hogy te is edző leszel egykoron?
– Óhatatlan, hogy gondolkodik erről is az ember. El tudom magam képzelni edzőként, jelenleg azonban csak az utánpótlásban, a kicsi gyerekekkel. Még nem kezdtem el semmilyen tanfolyamot, ám nem zárkózom el tőle. Egy dolog azonban még ennél is jobban izgatna. Szívesen lennék játékosmegfigyelő, mert úgy érzem, van szemem hozzá. A probléma csak az, hogy ennek a műfajnak hazánkban még nincs meg a hagyománya.

– A beszélgetés végéhez közeledve feltennék még néhány kis színes kérdést. Például a mezszámmal kapcsolatban. Tudjuk a Fradi előtt 10-es voltál, aztán a Fradiban legendás 55-ös lettél, most meg 21-es vagy. Van valami magyarázat?
– A 10-es mezszám eleinte amolyan kabala volt, egyrészt a 10-esnek volt egy varázsa, itthon is voltak legendás játékosok ilyen számmal. A Fradiba kerülésem előtt három nappal foglalta le ezt a számot Leo, így nekem választanom kellett. Mindkét leányom óra 55 perckor született, így választottam ezt a számot, no meg 5+5=10, ami összekötötte a régivel is. Annyira hozzámnőtt a Fradiban, hogy utána Kölnben is ezt kértem és meg is kaptam, a Fradiban pedig újra „tálcán” adták. A Fradiból eljőve azonban ezt a számot itthon nem tudtam máshová magammal hozni, ez a Fradié. Pakson ezért választottam mást, ami a 21 lett.

– Sok gólt lősz, de viszonylag keveset tizenegyesből. Ennek mi az oka?
– Véleményem szerint csak annak szabad a tizenegyest elvállalni, aki abban a meccspillanatban maximálisan biztos magában, hiszen rosszabb formában vagy idegállapotban könnyebb hibázni. Korábbi csapataimban mindig volt és van olyan ember, aki nagyon nagy százalékkal és nagy önbizalommal lőtte, lövi a büntetőket, így gond nélkül hagytam rájuk. Abból meg elvi kérdést csináltam magamnak, hogy ha egy büntetőt én harcoltam ki, ellenem fújták be, azt véletlenül sem lövöm.

– Már két éve eljöttél a Fradiból. Említetted már Lipcsei Petit, akivel tartod a kapcsolatot. Figyelemmel kíséred a mai Fradi eredményeit?
– Természetesen! Az interneten minden Fradival kapcsolatos tudósítást, hírt elolvasok, ha időm engedi, a tévén megnézem a csapatot. Szóval képben vagyok.

– Véleményed is van?
– Hogyne lenne. Nagyon örülök, hogy véget ért az NB II-es száműzetés. De azt mindenkinek tudomásul kell venni, hogy az igazi vizsga most fog következni. Az NB I-ben fog kiderülni, hogy mennyit ér a jelenlegi NB II mezőnyén való átrobogás. Szerintem a nyáron tovább kell erősíteni a csapatot, amit véleményem szerint meg is fognak tenni.

– Tököli Attilával is lehetne erősíteni?
– Ez ügyben senki nem keresett meg, így ez jelenleg nem téma.

– A legvégén van egy utolsó, immár szokásos kérdésem. Mit üzensz a Fradi szurkolóinak?
– Szeressék a csapatot. Szurkoljanak és ne minősítsenek. Adjanak erőt a játékosoknak. Nem lehet mindig győzni, a döntetlent, sőt a vereséget is el kell tudni viselni. Higyjék el, hogy a Fradiért tenni akaró játékosnak ugyanúgy, ha nem jobban fáj egy-egy kudarc. Ilyenkor kell a szurkolók támogató szeretete, hogy ezt már a következő meccsen ki lehessen javítani. Előre kell nézni. A Fradi nem egy csapat, a Fradi a Fradi!

Simon Sándor

A beszélgetés ideje: 2009. május 13.

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

    Felelős szerkesztő: Simon Sándor
        A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
          Simon Józsefnek (ellenfeleink jelene, mérkőzések utáni publicisztika)
            Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
              Zsiga Lászlónak (statisztika, történelem, események, eredmények)
                Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
                  Harsányi Györgynek (fotók)
                    Email: ftc.barati.kor@gmail.com
                      Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

                      Legutóbbi hozzászólások

                      Meghívó emléktábla avatására

                      Bejegyzés ideje: 2017. április 21.
                      Szerző: Admin

                      Statisztikák

                      Bejegyzés ideje: 2015. augusztus 7.
                      Szerző: Simon József

                      Fenyvesi József 75 éves

                      Bejegyzés ideje: 2015. március 8.
                      Szerző: SzB

                      Aki a Barcelona és a Real Madrid ellen is játszott

                      Bejegyzés ideje: 2009. december 13.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Az FTC Baráti Kör új megjelenésű hivatalos honlapja

                      Bejegyzés ideje: 2009. november 11.
                      Szerző: Simon Sándor

                      A Paks-FTC meccs statisztikái

                      Bejegyzés ideje: 2010. március 22.
                      Szerző: eagleeye1899