2017. február 25. szombat

Beszélgetés Rósa Dénessel

Szerző: tibu1 Bejegyzés ideje: 2010. április 16.

Sorozatunk a visszajelzések szerint, hála Istennek nagy népszerűségnek örvend. Köszönjük mindenkinek a biztató, elismerő szavakat. Nem csak a mi érdemünk! Azoké is, akik gondolatainkat őszintén megosztják velünk, mint például ma Rósa Dénesé.

– Kérlek, egy pár szóval mutasd be nekünk a gyermekkorodat, hogyan kerültél kapcsolatba a labdával?
– Apukám vágya volt, hogy a foci felé forduljak. Édesanyámnak volt egy üzlete a Vizafogó lakótelepen és az egyik törzsvendége, nagy Vasas szurkoló volt. Akkor a klubnál épp toborzót tartottak és megkérdezte apukámat, hogy levihet-e minket? Valójában a testvérem korosztályának szólt ez a válogatás, de mindketten elmentünk. Nekem a mélynövésem miatt később is volt problémám, mert az mondták, kicsi vagyok ehhez a játékhoz. Át is kellett mennem a Honvédba, és én ott nevelkedtem fel, egészen a serdülő I-ig, a bátyám pedig ott lett első osztályú labdarúgó.

– Az első profi klubod, a BVSC volt. 1996. november 13-án, egy Siófok –BVSC mérkőzésen mutatkoztál be a magyar élvonalban. Hogyan emlékszel vissza az első mérkőzésedre?
– Csereként léptem pályára, emlékszem volt egy kis félsz is bennem. Mert a Siófoknak volt egy emblematikus védője, aki ellen pályára küldtek. A meccs hevében azonban eltűnt az izgalom. Abban az időben már sokat voltam a keret környékén. Természetesen az ember mindig többet és többet akar, ezért néha szomorú is voltam, hogy nem kerültem be a szűk keretbe. Péntekenként lehetett olvasni a listát és én sokszor csalódott voltam mikor szembesültem a ténnyel, hogy nem szerepel benne a nevem. Amikor először pályára léptem, úgy húsz perc játéklehetőséget kaptam. Akkor azért megéreztem, jó hogy nem kaptam előtte lehetőséget, mert azért az egy sokkal nagyobb tempó és iram volt, mint amit én előtte megszoktam. Óriási különbség volt a tartalék és a felnőtt bajnokság irama között. Erre nem lehet felkészüln,i ezt a pályán kell megszoknia az embernek. Lehet persze teljes intenzitással edzeni, de a meccsterhelés az teljesen más. Ez ugyanúgy fennál ma is. Mikor lassan egy éve a Fradihoz jöttem, akkor alapozás nélkül, meccsterhelés nélkül álltam be játszani, és azt én is éreztem magamon.

– Két évvel később a Győr csapatába igazoltál. Hogyan adódott ez a lehetőség és miként élted meg a váltást 21 éves fejjel?
– Nagyon váratlanul ért ez a megkeresés. Az utolsó évben még a BVSC színeiben, négy meccset játszottunk az MTK-val, mert oda-vissza megmérkőztünk velük a bajnokságban és a kupadöntőt is velük játszottuk. Garami József volt akkor az edző, aki később elment Győrbe. Csiszár Ákost igazolta le, akivel nagyon jó viszonyban voltunk és rajta keresztül egész véletlenül tudta meg Garami Józsi’bá, hogy nincs szerződésem. Ezek után azonnal hívott és levitt magával Győrbe. Az első fél év az nagyon nehéz volt, remélem nem bántok meg ezzel senkit, de Józsi’bá ekkor nem vezetőedző volt, hanem szakmai igazgató. Később derült ki, hogy engem saját döntés alapján igazolt le, ezt nem egyeztette le másokkal. Akkoriban elég sikeres volt a Győri ETO Reszeli Sós Istvánnal, jól is játszott a csapat, valamint volt egy személyi sértettség is az Istvánban, így engem parkolópályára tett. Ezek után én megkértem a Józsi’bát, hogy hadd menjek vissza kölcsönbe a BVSC-be, ahol egy nagyon jó fél évet produkáltam, bekerültem az olimpiai válogatottba is. Fél év után menesztették Reszelit, az új vezetés pedig már számolt velem. Ekkor elég jól teljesítettem, de egy mérkőzésen megsérültem. Keresztszalagpótláson estem át, valamint egy porc levált és azt varrták vissza a helyére. Nagyjából úgy kilenc hónapos kihagyásom volt, ami után nagyon nehéz volt a visszarázódás abba a ritmusba, amit tőlem elvártak. Végül szépen helyrejöttem, de ez egy nehéz időszak volt a számomra.

– 2002-ben aztán Dunaújváros felé vetted az irányt. Milyen volt számodra ez az időszak?
– Közös megegyezéssel szerződést bontottunk az ETO-val. A bátyám ekkor Dunaújvárosban futballozott és rajta keresztül kerültem képbe. Ez egy nagyon szép időszak volt az életemben, pedig nem mondhatom, hogy nagyon sikeresek lettünk volna. Én már akkor igazoltam oda, hogy megnyerték a bajnokságot és túl voltak már azon is, hogy majdnem bejutottak a BL-be. Az anyagi problémák miatt feloszlott a csapat, majd én is máshová igazoltam.

– Azon kevesek társaságába tartozol, akik Fradi játékos létükre, szerepeltek az Újpestben is…
– Az odaigazolásom menete, hasonló volt, mint a Dunaújváros esetében, hiszen itt is a bátyámon keresztül kerültem képbe. Nem volt csapatom és három-négy hónapot töltöttem az együttesben. Majd Józsi’bá ismét megkeresett és váltottam.

– 2003 nyarán, talán nem túlzás azt állítani, egy válságban lévő Fradiba igazoltál. Egy utolsó pillanatokban elvesztett bajnokság után volt a csapat, később pedig távozott az addigi tulajdonos is. Ami még inkább jellemezte az akkori közhangulatot, hogy még benne voltak a levegőben, az ominózus utolsó meccset követő események. Sok játékost inkább eltántorított a csapatnál lévő helyzet az ideigazolástól, te pedig pont ekkor érkeztél. Mennyit gondolkodtál a Fradi ajánlatán?
– Gyakorlatilag minden nagyon gyorsan történt. Az első telefontól az aláírásig egy-két nap alatt eljutottunk. Én még a röviddel ezután távozó tulajdonossal egyeztem meg, azt hiszem Várszegi fél évre rá ment el a csapattól. Én Sasuval együtt írtam alá, pár perc különbséggel. Ez egy bátor húzás volt mind a Fradi, mind az én részemről, de egy nagyon jól sikerült időszak kerekedett ebből.

– Gyermekként milyen csapatnak szurkoltál?
– Én kisebbik gyermekként mindig felnéztem a bátyámra. Nekem ő volt a minta és nagy élmény volt, hogy a meccsein szedhettem a labdát. Ő már a tartalékban játszott, mikor én még csak a serdülőben kergettem a labdát. A három év különbség azért sok volt közöttünk. Sok Vasas meccset néztem, a Pecha Lacin nőttem fel, rám mély benyomást tett az ő személyisége. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nagy rajongója lettem volna bármelyik nagy csapatnak, de a bátyám miatt abban az időben a Vasas volt az, amelyik csapatot a legtöbbet láttam játszani. Inkább a világbajnokságokat figyeltem, a klubcsapatok annyira nem kötöttek le.

– Július 22-én a Siófok elleni idegenbeli szezonnyitón mutatkoztál be a Fradiban. Ráadásul nem is akárhogyan, góllal. Azt hiszem minden játékos ilyen bemutatkozásról álmodik.
– Igen, ez valóban jó bemutatkozás volt. Zártkapus mérkőzés volt, ahol góllal debütáltam. A következő négy meccsen folytattam is ezt a jó szokásomat Szerencsés időszak volt ez az életemben. Volt bennem egy félsz, mert óhatatlanul visszajutottak a fülembe információk, hogy nem tartottak Fradi szintű játékosnak. Ez egy nagyon nagy kihívás volt a számomra és így könnyebb volt elfogadtatnom, megszerettetnem magamat. Az első évben bajnokok lettünk és kupagyőztesek, ennél jobb bemutatkozást nem hiszem, hogy bárki el tudna képzelni. Nem mellesleg ekkor, a felnőtt válogatottban is bemutatkozhattam. A pályafutásom legsikeresebb időszaka volt ez. A helyzetünket mindig reálisan láttuk, mert Apu nem nagyon engedte gyerekkorunkban, hogy elszálljunk magunktól. Amikor kellett, akkor egy-két pofonnal a földön tartott minket, de ennek meg is lett a hatása. A pályafutásomra visszatekintve, azt kell mondjam, mindig lépésről-lépésre haladtam. Ez nagyon jó volt, mert nem hirtelen egy nagy klubhoz kerültem, ahol vagy elveszik az ember, vagy meg tud ragadni. Ritkább azonban az, hogy az ember élni tud ilyenkor a lehetőséggel. Az én esetemben folyamatos felfelé ívelés volt, aminek a megkoronázása az a Fradival elért sikeres évem volt. Amikor még a BVSC-ben és a Győrben szerepeltem, nem gondoltam volna, hogy én egy ilyen csapatba tudok kerülni és bajnoki címet fogok szerezni. Ez egy nem kis dolog volt és gyakorlatilag majdnem végigjátszottam azt az évet.

– Ezek után, a nemzetközi porondra is eljutottál, nem sokon múlott a BL-be jutás sem.
– Felemás érzéseim vannak erről az időszakról, mert nagyon közel voltunk az álmainkhoz. Egy nagyon jó közeg volt akkor és bár voltak már anyagi problémák is, senki nem foglakozott velük. László Csaba nagyon jól összerakta a csapatot, nagyon kevésen múlt, hogy nem tudtunk bejutni a BL-be. Megmondom őszintén, én akkor el is sírtam magamat a pályán, mert ez egy olyan momentum volt, amit tudtam, hogy többet az életemben már nem fog bekövetkezni. Nagy nyomás volt rajtunk, meg is könnyeztem, de ebben nem voltam egyedül, a csapat többi tagját is nagyon érzékenyen érte ez a kudarc. Sajnáltuk a szurkolókat, sajnáltuk magunkat és mindenkit, aki akarta ezt a sikert. Felemásak tehát az érzéseim, mert utána azért az UEFA kupába bejutottunk és voltak is sikereink, sőt akár még ott is tovább mehettünk volna. Viszont az is egy szép sikeres időszak volt, így utólag visszagondolva. Jó lenne még egy ilyen korszakot megélni, azonban lehet, addigra én már nem leszek itt, amikorra a Fradi újra ezen a szinten lesz. Azon dolgozunk azonban most is, csak sajnos a realitás még nem azt tükrözi, hogy ebben az évben elérjük ezt a szintet.

– Jó teljesítményed a válogatott akkori szövetségi kapitányának is feltűnt. 2004 június 2-án egy Kína elleni mérkőzésen mutatkoztál be a válogatottban. Milyen érzés volt pályára lépned címeres mezben?
– Ez egy újabb mérföldköve volt az életem szinte hihetetlen történetének. Ahhoz azonban, hogy én válogatott lehessek egy óriási szerencse is kellett, és köszönettel tartozom néhány játékosnak is, akik nemes egyszerűséggel lemondták a válogatott túráját, mert a bajnokság végén inkább szabadságra akartak menni. Jó idő volt, és a nyaralás fontosabb volt számukra, mint a nemzeti tizenegy. Én életem hibáját követtem volna el, ha ezt a lehetőséget visszautasítom. Én feltétlenül el akartam menni. A túra első állomása a kínai meccs volt, de az esküvőm miatt abban maradtunk, hogy én csak az első meccsen veszek részt. A bemutatkozásom elég jól sikerült, aminek az lett a vége, hogy a Lotharék felajánlották, hogy az esküvő elnapolásával járó költségeket is állják. Azonban a nejemmel egyöntetűen úgy döntöttünk, nem rakjuk más időpontra a leszervezett menyegzőt. Azt vállaltam, hogy ha számítanak rám, akkor az esküvő után azonnal kiutazom a mérkőzésre. Ebbe a nejem is beleegyezett, így a Németországi mérkőzés volt a második válogatott meccsem. Nem volt egy rossz élmény azt mondhatom ez sem.

– Gondolom, értékelték a hozzáállásodat is.
– Természetesen értékelték és volt másfajta következménye is. Az esküvőn megjelentek tévé társaságok is, a tudtunkon kívül, hirtelen fontos esemény lett ez a média számára is. Gratulált a köztársasági elnökünk Mádl Ferenc és az egész MLSZ vezetőség is. Mind az esküvőhöz, mind pedig ahhoz, hogy ilyen körülmények között is fontosnak tartottam a válogatottban való szereplést. A nászutunkat is állták, tehát nem mondhatom, hogy nem becsültek meg!

– 2005 decemberében távoztál a Fraditól. Mikor merült fel először egy külföldi szerződés lehetősége?
– Fél évvel korábban egy orvosi vizsgálaton estem át a Plymouth-nál, ahol elég komolynak tűnő ajánlatot kaptam. Aztán mégsem igazoltam ki, mert hogy finoman fogalmazzak volt egy kis kavarodás. Ekkor aláírtam a Fradinál még egy évet és ebből vásárolt ki a Wolverhampton.
Életem egyik csúcspontja volt ez az időszak. A Fradiban mindent elértem, amit lehetett, a legnagyobb klubban játszhattam, illetve most újra játszhatok. Itthon sok csapatban játszottam és nem azért nem voltam hűséges a klubokhoz, mert én nem akartam az lenni, hanem az élet úgy hozta, hogy valamiért mindig mennem kellett. A serdülő egytől kezdve gyakorlatilag cikáztam mindenfelé azért, hogy játéklehetőséget kapjak. Amikor a Ferencvároshoz kerültem, akkor éreztem azt, hogy jó lenne itt abbahagyni. Aztán a körülmények úgy alakultak, hogy innen is eligazoltam külföldre. Az egyesület akkor elég komoly válságban volt és mind a Fradi, mind én jól jártunk a kivásárlásommal. Én azt mondtam, csak abban az esetben megyek el, ha komoly lehetőséghez juttat az élet. Szakmailag ez teljesen indokolt volt. Az anyagiak miatt, a Fradi is olyan helyzetben volt, hogy mindenképpen szüksége volt a belőlem befolyó összegre.

– Nem is hiszem, hogy rossz döntést hoztál akkor abban a szituációban.
– Igen, azért magyaráztam csak ennyire ezt a döntésemet, mert előtte azt mondtam, nem szándékoztam már a Fradiból elmenni. Sikeres is voltam, játéklehetőséget is bőven kaptam, a szurkolók is elismertek. Ezért is szándékoztam a Fradiba elsődlegesen visszatérni, ha van rá mód. Berki Krisztián jóvoltából ez az út meg is nyílt visszafelé.

– A klubhűség azért itt már erősen megjelent az életedben.
– Én amikor elmentem, akkor mondtam is, hogy ha még vissza tudok jönni és szükség lesz rám, akkor én elsőszámúlag ide szeretnék hazatérni. Gyakorlatilag húzhattam volna még az időt, hogy kint ajánlatra várok és lehet össze is jött volna, de ahogy szóba került a Fradi, egy percet sem haboztam. Kedden beszéltünk Krisztiánnal, csütörtökön volt az első járat amivel hazajöttem, és már szóban meg is egyeztünk. Az alku két nap alatt megtörtént, a többi csak papírmunka volt.

– A szavaidból nekem úgy tűnik, hogy érzelmileg is Fradistává váltál.
– Nem fogok rád cáfolni! Érdekes dolog ez. Addig, amíg nem voltam játékos egy ilyen szintű klubnál, mint a Ferencváros, mit sem tudtam erről az érzésről. Ez a részemről nem udvarlás a klub felé, mindenki, aki egyszer idekerül és olyan sikereket átél mint én, akár egyénileg, akár csapatszinten, az megtapasztalja, hogy ez itt egy egész más világ. Addig, amíg az ember ebbe nem csöppen bele, akár csak egy rövid időre is, addig nehét bizonygatni másoknak, hogy mit is jelent ez. Ti tudjátok, hogy mit jelent ez, mert ti is ezért éltek, mi pedig mindenképpen szeretnénk ott lenni, ahol lennünk kell, amit mindenki el is vár tőlünk. Hozzáteszem, hogy mi magunk is ezt várjuk el magunktól. Senki ne gondolja azt, hogy mi elégedettek vagyunk a helyzetünkkel, sajnos most ezen a szinten vagyunk, de előre kell nézünk és dolgozunk rajta, hogy jobb legyen. Érezzük a reakciókon és a bőrünkön is, hogy ez még nagyon kevés, de mindent megteszünk azért, hogy előrébb lépjünk. A közönség kritikáját pedig el kell fogadnunk. Ők fel tudnak emelni, isteníteni tudnak bennünket, de megvan a joguk ahhoz is, hogy ha nem úgy teljesítünk, ahogy azt elvárják tőlünk, akkor kimondják a negatív véleményüket is. Aki nem bírja elviselni ezt a nyomást, annak máshol kell próbálkoznia. Én nem vágyom máshová, én arra vágyom, hogy jól menjen, és itt éltessen a közönség minket.
Angliában viszont ami nagyon tetszett, az a focihoz való pozitív hozzáállás. Egy egyszerű keresztpassznál, egy fordításnál mindenki egyöntetűen tapsol és ez az embert annyira nyomja előre, akkora pluszt ad, hogy nem lehet elmondani. Olyan dolgot is be mer vállalni ezek után, amit lehet egyébként nem merne, de a közönség hálája elő hozza ezt is az emberből.

– Én úgy gondolom, hogy nekünk, akik értetek szorítunk, el kell fogadnunk azt is, hogy egy építkezés nem megy egyik pillanatról a másikra. Ehhez kell a mi bizalmunk is.
– Azt kell mondjam, olyan nüanszokon múlnak dolgok, hogy hihetetlen. A Zalaegerszeg ellen, ha nem úgy alakul a meccs, ahogy végülis alakult, akkor most biztos vagyok benne, hogy hat-nyolc ponttal többet gyűjtöttünk volna. Az elmondható, hogy most van egy nagyon stabil csapatunk, ami nagyon jó dolog. Viszont ez a három pontos rendszerben édes kevés. A csapat nyugodtan játszhat bárki ellen úgy, hogy legalább az ikszre jók vagyunk, mert tíz meccset veretlenül lehozni, az mindenképpen egységre mutat. Tudom, ezt sokan nem fogadják el, mert a pontok tekintetében ez kevés, ezt mi magunk is látjuk, de ebből már ki lehet indulni. Most nagycsapatok ellen játszunk és én ilyenkor sokkal nyugodtabb vagyok. Én öt fordulóval ezelőtt is azt mondtam, nekünk most szenvednünk kell, valami úton–módon be kell gyűrnünk és hoznunk kell ezeket a meccseket. Ez a csapat úgy látszik arra még nincs felkészülve, hogy tíz emberrel védekező ellenfél ellen rugdossa a gólokat. Be kell látni, a támadó játékunk nem volt elég hatékony. Most, amikor olyan ellenfeleink vannak, akik felvállalják a játékot, akkor nyugodtabban állhatunk fel a pályára. Tavaly is megvertük a Győrt, az MTK-át, ikszeltünk a Fehérvárral, a jó csapatokkal akkor is jót játszottunk, mert ők felvállalták a játékot és nem bunkerfocit játszottak. Nálam az nem futball, hogy az ellenfél edzője lenyilatkozza, hogy ha bejutunk a Fradi tizenhatosára akkor én boldog ember leszek. Lehet, ők az életükért harcolnak és a végén az elszámolásnál fontos lesz nekik az az egy pont, de én ettől rosszul vagyok. Meg kell tartanunk a középpályán a labdát, nem szabad a második passz után elveszítenünk. Az alapozásnál ezt jól csináltuk, volt hogy két-három percig is tartottuk a labdát, mire lett belőle valami. Most nincs meg ez a türelem a csapatban és ez engem bánt. Viszont így is sokkal tudatosabb és felépítettebb a játékunk, mint az őszi szezonban.

– Milyen elvek alapján éled az életedet, mik azok a szellemi vezérfonalak amiket követsz?
– Lehet, csalódást fogok okozni, de szimplán, csendesen élem az életemet. Semmi extra dolog nincs benne, eljövök edzésre, hál Istennek, olyan helyzetben vagyok, hogy a labdarúgás biztosítja a megélhetésemet. Próbálom úgy élni az életemet, hogy készen legyek mindig a következő napra, akár edzés, akár mérkőzés következik. Ebben a testben egy életem van és próbálom élvezni ezt az életet.

– Futballal kapcsolatos hitvallásod van?
– Én az életemet tettem fel arra, hogy futballista legyek, amiért ismét köszönet apámnak, mert nélküle közel sem értem volna el oda ahová eljutottam. Azokat a harcokat a pályán és az edzéseken, amiken át kellett esnem, én vívtam meg, de a szellemiséget ehhez ő nevelte belém. Ha valaki hisz abban, amit csinál és száz százalékig odateszi magát, akkor abban az esetben is elérhet sikereket, ha nem ő a legtehetségesebb. Tisztában kell lennünk a képességeinkkel és az adott helyzetben a maximumot kell kiadnunk magunkból. Nekem volt olyan időszakom, amikor abból éltem, hogy rengeteget futottam a pályán. Én abból tudtam építkezni, hogy jó erőállapotban voltam. Valakinek nagyon jó a technikai felkészültsége, adottsága van ehhez. Mindent lehet fejleszteni, mindent kell is fejleszteni, mindig a maximumra kell törekedni.

– Azt hiszem technikailag nem állsz rosszul a mai csapatunkban.
– Az évek során kiépült nálam ez, de amikor idekerültem, nem voltam ezen a szinten technikailag. Az évek, a rutin, és az időszakos sikerek segítenek abban, hogy az ember többet engedhessen meg magának. Ezeket az eltelt idő alatt be lehet építeni az ember életébe. A legnagyobb fejlődést a játékképem kialakításában én a Fradiban értem el. Itt forrtam ki, itt lettem olyan játékossá, amivé végül váltam. Szerencsém volt, mert jó edzők keze alatt voltam, Sokat köszönhetek Garami Józsi’bának. A Pinyő visszarakott középre, a Csaba megtalálta a helyemet a szabad szerepkörben, hogy ezáltal még sikeresebben tudjak játszani. Sokan tettek hozzá, hogy én végül egy kiforrott játékossá válhattam, de kellett hozzá az én munkám is.

– Attól eltekintve, hogy ehhez elengedhetetlen a te munkád is, kinek köszönhetsz a legtöbbet?
– Ehhez óriási szerencse is kellett, de feltétlenül a családomnak köszönhetem a legtöbbet. Mindent feltettek a szüleink annak érdekében, hogy belőlünk legyen valaki. Én például a sportot helyeztem előtérbe a tanulással szemben. Ez nem azt jelentette, hogy nem is tanultam, hanem arra szeretnék rávilágítani, hogy sok játékostársam, ha rossz jegyet hozott, akkor nem engedték el edzésre. Nem is lett belőlük labdarúgó.

– Hogyan tervezed a pályafutásod utáni életet?
– Szerencsés helyzetben vagyok, mert itthon is jó csapatokban játszottam, külföldön pedig jól megfizettek, mint általában mindenkit. Folyamatosan építgetem a foci utáni életemet. Megvan a tervem, de érdekes, hogy ha ezt két évvel ezelőtt kérdezed, akkor csak nagyokat pislogtam volna. Nem terveztem, hogy ilyen hamar hazajövök, de az élet így hozta. Amint hazakerültem, gyakorlatilag megnyílt a világ előttem. Lettek elképzeléseim, amiket lassan már kezdek megvalósítani. Most már nem kerülnék pánikba, ha hirtelen abba kéne hagynom a focit. Most lejár a szerződésem. Bízom benne, hogy meg tudunk állapodni és akkor folytatom.

– A focitól teljesen eltávolodnál, ha az aktív pályafutásod befejeződne?
– Egy éve még azt mondtam volna erre, hogy igen, de most beiratkoztam a B-licencre, erre a Balog Zolival járunk. Utána az A-licencet még meg szeretném csinálni, mert az vitathatatlan, hogy amit mi csinálunk, az egy életforma. Az, hogy én eljövök otthonról és folyamatosan boldogsághormonok táplálnak, az csodálatos. Mert ugyan az edzés egy kemény munka, de folyamatosan a viccelődésről, a sztorikról és a jókedvről szól. Persze ez csak akkor van így, ha az ember jól érzi magát az adott helyen. Én jól éreztem magamat mindig ennél az egyesületnél. Korábban volt olyan hely, ahol nyűgnek számított az edzés is, de ide mindig örömmel jövök. Minden nap egy órával, másfél órával hamarabb jövök és a Zolival utolsóként távozunk. Én szeretem ezt a helyet, szeretem ezt az egyesületet, szeretem azokat az embereket, akik itt körülvesznek minket. Mindenkivel jó viszonyt ápolok, ne azt lássák az emberek, hogy mi itt csak éljük az életünket, mint a sztárok, hiszen nem is vagyunk azok. Kicsit félek, hogy milyen lesz majd játék nélkül, mert hat éves korom óta ez az életem,de vannak már focin túli terveim is. A lányomat pedig fel kell neveljem, ami egy elég komoly és szép feladat az élettől.

– Kívánunk neked ehhez sok szerencsét az életben. Addig pedig még nagyon sok sikert a pályán, jó játékot és gólokat, és azt, hogy ez pontokban is megmutatkozzon. Köszönjük ezt a hangulatos beszélgetést.
– Én is köszönöm, hajrá Fradi!

Istenes Mónika és Istenes Tibor
A beszélgetés ideje: 2010. április 15.

A végére ugorhat és hozzászólhat.

6 hozzászólás

  1. Herkules írta:

    Azt nem is tudtam, hogy az újpestben is játszott, de szerencsére kinőttem magát onnan, és tovább tudott lépni. Szerintem remek játékos, csak keveset játszik sajnos.

    Hozzászólás ideje: 2010. április 16. 08:13

  2. zöldi írta:

    Érdemes végig olvasni ezeket a beszélgetéseket, mert közelebb kerülnek általa a játékosok, mint a röpke nyilatkozatok alatt. Köszönjük Dini és persze köszönjük kedves szerkesztők!

    Hozzászólás ideje: 2010. április 16. 10:28

  3. Antanténusz írta:

    Diniii! A kedvencem maradsz akkor is, ha visszatérésed eddig nem is olyan mint amit vártunk tőled! Mindent bele és hidd el rád is jönnek még szebb napok, csak kitartás és hit kell hozzá! Hajrá Dini, Hajrá Fradi!

    Hozzászólás ideje: 2010. április 16. 13:53

  4. kiskakas írta:

    A legjobb játékos a világon!!!!!!!!!!! minden bele Dini!!

    Hozzászólás ideje: 2010. április 16. 14:20

  5. petyko67 írta:

    tényleg nem értem, hogy miért nem játszatják, miért ül mindig a kispadon, érthetetlen számomra. Jó játékos pedig, viszont nem nagyon volt képem arról, hogy milyen ember,most valamennyire ebből a riportból kiderült. HAJRÁ fERENCVÁROS!

    Hozzászólás ideje: 2010. április 18. 17:23

  6. ftc ireland írta:

    gratulalok,ismet remek kis riport,ROSA DENES kivalo futbalista,sokat segitett mar a jatekaval a csapatnak es nem ertem nagyon miert csak cserepadon kezd altalaban,tobb van benne!kitartas,tovabbi sok sikert,MINDOROKKE FERENCVAROS!

    Hozzászólás ideje: 2010. április 19. 18:13

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

    Felelős szerkesztő: Simon Sándor
        A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
          Simon Józsefnek (ellenfeleink jelene, mérkőzések utáni publicisztika)
            Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
              Zsiga Lászlónak (statisztika, történelem, események, eredmények)
                Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
                  Harsányi Györgynek (fotók)
                    Email: ftc.barati.kor@gmail.com
                      Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

                      Legutóbbi hozzászólások

                      Statisztikák

                      Bejegyzés ideje: 2015. augusztus 7.
                      Szerző: Simon József

                      Áldott, boldog Karácsonyt!

                      Bejegyzés ideje: 2015. december 26.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Amikor elfogadják a Fradi javaslatát

                      Bejegyzés ideje: 2010. szeptember 22.
                      Szerző: Simon Sándor

                      XI.16. sajtófélóra: Maróti Béla mondta

                      Bejegyzés ideje: 2010. november 16.
                      Szerző: tibu1

                      Beszélgetés Liban Abdival

                      Bejegyzés ideje: 2010. május 14.
                      Szerző: tibu1

                      65 évesek lettek…

                      Bejegyzés ideje: 2014. december 21.
                      Szerző: SzB