2017. január 20. péntek

Beszélgetés Kakas Lászlóval

Szerző: tibu1 Bejegyzés ideje: 2010. szeptember 29.

Folytatjuk a gyorsan népszerűvé vált sorozatunkat, amelyben beszélgetünk a mai csapatunkat alkotó emberekkel. Igyekszünk bemutatni ezt a csapatot, játékosokat, edzőket, vezetőket, az egész stábot. Ők együtt alkotják a mai Ferencvárost. Ma a Kakas Lászlóval készült interjúnkat tesszük közzé, amely reményeink szerint nem csak nekünk, a beszélgetésben résztvevőknek adott felejthetetlen élményt.

– Mikor és hogyan találkoztál először nagy szerelmeddel, a labdával?
– Életem egyik legszebb napja volt. Amennyire vissza tudok emlékezni, úgy 4-5 éves lehettem, és aznap ünnepeltem a névnapomat. Arra ébredtem, hogy kaptam egy labdát. Nem pöttyös, hanem az a jó minőségű – mi úgy hívtuk – gerezdes labda volt. Én felhőtlenül boldog voltam! Két házzal arrébb lakott két barátom, akikhez azonnal átszaladtam már korán reggel, hogy rúgjuk a labdát. Vidéken szép hegyes kerítések voltak és úgy tizenegy óra körül beleállt a kerítés tetejébe a labda. Én úgy elsírtam magam, mint a legnagyobbak! Tudtuk élvezni két órán keresztül a labdát. Gyerekkoromban már meg voltam fertőzve a labda szeretetével, a nyár folyamán többször lejött a nagyujjamról a bőr. Nekünk nem volt a lábunkon tornacipő, az utcán fociztunk a kövek között. Amikor a labda mellé rúgtunk, az nem egy kellemes érzés volt. A bőr nagyon hamar elvált a lábujjunkról. Este mindig hipermangános vízzel mosták a lábunkat, majd bekenték zsírral és reggelre visszatapadt a bőr. Persze, másnap újra mentünk. Ameddig jó idő volt, addig mi mentünk folyamatosan. Egy klottgatyánk volt, amit este kimostak, reggelre pedig megszáradt.

– Akkor könnyen megtanultátok, hogyan kell eltalálni a labdát, mert ha nem, az fájdalommal járt?
– Pontosan így van! Ennek köszönhetem, hogy a későbbiek folyamán erős lett a bokám. Mikor egy gyermeki súllyal belelépsz egy gödörbe, az nem okoz különösebb problémát, a szalagjaid viszont megerősödnek. A későbbiek folyamán nekem ezzel soha nem is volt problémám. A mai gyerekek már nagyon korán felveszik a cipőt és szerintem nekik ezért már kényesebb a lábuk. Én ezeknek a grundokon mezítláb átfutballozott napoknak köszönhetem, hogy annyira megerősödött a lábam.

– A családodban volt más is, aki előtted élsportoló volt?
– Soha senki a családunkban, de még a rokonság távolabbi részében sem.

– Mikor kezdtél el hivatalosan is sportolni?
– Az általános iskolában kézilabdakapus voltam. Nekünk nagyon jó kézicsapatunk volt, annyira, hogy megnyertük az Úttörőtornán a Heves megyei bajnokságot. Utána mi képviseltük Heves megyét. Egerben játszottunk Szabolcs-Szatmár és Hajdú megyével, de ott sajnos már elvéreztünk.

– Kézilabdában is kapus voltál?
– Igen ott is, de jó voltam magasugrásban, távolugrásban és futásban is.

– Hogyan váltottál mégis a kézilabdáról a focira?
– A nyolcadik után felszolgálónak jelentkeztem, de nem vettek fel. Utána cukrásznak, de ott is így jártam. Végül szakácsnak felvettek. Hatvanban volt egy Arany Fácán nevű étterem, ami egy nagyon menő hely volt. Mögötte volt a Hatvani Kinizsinek a pályája. A szívem szakadt meg, amikor én, mint tanuló a hétvégén dolgoztam és jöttek az emberek a meccsre. A futball ameddig én élek, az mindig az első helyen lesz az életemben. Én sajnos akkor nem tudtam játszani, mert a vendéglátóiparban a szombat és a vasárnap a legerősebb időszak. Tanuló voltam, így csak szomorúan nézhettem, hogy mennek az emberek a meccsre, én meg dolgozhattam nyaranta a 30-40 fokban a konyhán. Amikor 17 éves elmúltam, befejeződött az iskolai pályafutásom és az egyik pincér sráccal és a feleségével visszamentünk Ecsédre, ahol születtem. Sanyi barátom ott egy bisztrót átvett és bevezettünk olyan újdonságokat, hogy abroszt tettünk az asztalra és felszolgáltunk. Tizennyolcadik születésnapom környékén szólt nekem az ecsédi fociklubtól egy ember, hogy emlékszem rád, te az általános iskolában kézilabdakapus voltál. Jó magas gyerek vagy, nem lenne kedved nálunk védeni? Nincs kapusunk. Vasárnaponként voltak a meccsek, a bisztró pedig 1 km-re volt a pályától. Azt mondta a Sanyi, a társam, hogy semmi baj, lejátszod a meccset, lefürdesz és visszarohansz felszolgálni. Apukámtól elkértem a kocsit és a meccs után siettem vissza a bisztróba. Azok, akik ünnepeltek vagy éppen szidtak a meccsen, mire a bisztróba értek, már azt látták, hogy én pincér ruhában kiszolgálom őket. Az én pályafutásom a szerénységről, az alázatról, a futball iránti imádatról szólt. Mindenre kapható voltam, hogy futballozhassak. Egész más világ volt, egy pici lyukban öltöztünk tizenhatan. Az, hogy zuhanyozni tudtunk, már nagyon nagy dolog volt. Akinek pedig nem volt lyukas a zoknija, az meg egyenesen óriási dolognak számított!

– Akkor ott foglalkozott veled valaki külön? Tanították neked a kapusszakmát?
– Úgy kezdtem el védeni a csapatban, hogy soha semmilyen képzésem nem volt. Még kesztyű sem volt a kezemen.

– Melyik együttes volt ez?
– Az Ecsédi Bányász. Tavasszal tizenegy meccset nyertünk és volt két döntetlenünk. Két gólt kaptam tizenhárom meccsen. Aki látott, azt mondta, hogy ez hihetetlen teljesítmény. Minden labdára mentem, úgy éreztem, hogy ide nekem az oroszlánt is! Az edzéshez is így álltam hozzá. Homokban fetrengetem, mert az öt és felesig homokos volt a pálya. Olyan rossz labdák voltak, hogy csak úgy ütöttek, vertek. Nem ilyen finom játékszerek voltak, mint mostanában.

Már abban az évben, el akartak vinni NB 3-as csapatok. Gondolkodtam is rajta, de úgy gondoltam, hogy biztos a véletlen műve, hogy ennyire jól védtem a tavasszal. A járási 2-ben úgy hat-hétszáz néző volt kint hetente. Adtam magamnak még egy évet és miután akkor is jól teljesítettem, elmentem NB 3-ba, Petőfibányára.

– Ekkor már tanította neked valaki az alapokat?
– Nem. Akkor még nem voltak külön kapusedzők, mint ma. Én sokkal jobb kapus lehettem volna, ha velem valaki külön foglalkozik. Ösztönkapus voltam, míg én a gondolkozó tudatos kapusokra szavazok. Abban a világban nem volt kapusképzés. 1979-ben jöttem fel a Fradihoz és még itt sem volt ez meghonosodva. Géczi Pista kijött egyszer-kétszer egy héten, de az teljesen más jellegű volt.

– Petőfibányára hogyan kerültél?
– Kiöregedett a kapusuk és ezért volt rám szükség. Itt több mint egy évet védtem, majd bevonultam katonának. A Hatvani Honvédban védtem két éven keresztül úgy, hogy közben a seregben szakácsként is dolgoztam. Kirohantam a meccsre és visszamentem utána főzni. Én egy melós voltam mindig, az életben és a pályán is.

– Fizikailag hogyan tudtál két helyen is teljesíteni?
– Én munkamániás vagyok a mai napig. Aki ismer, az tudja, hogy reggeltől estig kint vagyok a pályán, nekem ez az életem. Nekem hatalmas visszajelzés, hogy belegondolhatok, mennyi kapust segítettem hozzá, hogy NB 1-es, válogatott, vagy pedig külföldi szerződésű legyen. Nekem ez egy óriási elégtétel. Lehet, nagyképűnek tűnök, de én fel tudok mutatni olyan kapusokat, akik komoly sikereket értek el. Sokan eltöltöttek húsz évet a szakmában és nem tudnak két kapust sem felmutatni, aki a kezeik közül válogatott lett.

– Azt mondod, Te ösztönös kapus voltál. Mikor változott át nálad az ösztönösség tudatossággá?
– Ez akkor történt, amikor Veszprémbe igazoltam és védtem az NB 1-es csapatukban. Azonban megsérültem és akkor a Végh Zoli tizennyolc évesen bekerült a kapuba. Levédett öt meccset ősszel és nagyon jól teljesített. A tavaszi szezon előtt három nappal behívatott minket Glázer Robi és azt mondta, hogy nagy gondban van, mert mindkettőnkkel elégedett, de indul a bajnokság és nem tudja kit védessen. Akkor én azt mondtam, Robi én segítek neked ezt eldönteni, védjen a Zoli. Nekem van 194 NB 1-es meccsem, nincs bennem legyőzhetetlen vágy, hogy belépjek a kétszázasok klubjába. Hozzám az élet kegyes volt, NB 1-es lehettem, válogatott voltam, a Fradival bajnokságot nyertem, ezüstérmes lehettem. Mindezt a szeretett klubomban érhettem el. Amikor az első klubomnál, ahol igazolást írtam alá, valaki azt mondja, hogy te hét és fél év múlva a Fradiban fogsz védeni, akkor azt mondtam volna neki, hogy te nem vagy normális.

A kérdésre visszatérve, Veszprémben volt egy ukrán származású kapusedző és én becsületesen megcsináltam minden gyakorlatát. Azt mondtam, hogy csinálom, de minek? Butaságokat csináltattak velünk, de én fegyelmezett ember vagyok, végigcsináltam. Jött a tavasz és átadtam a helyemet a Zolinak. Akkor Zoli azt mondta, hogy tíz kapusból kilenc ezt nem csinálta volna meg. Én ezt őszintén meg tudtam tenni és arra vagyok büszke, hogy az élet engem igazolt! Egy olyan srácnak adtam át az egyes mezt, aki Magyarországon ma csúcstartó.

Akkor elkezdtem filózni, hogy milyen gyakorlatokat végeztessek Zolival és azokból mennyiségre mennyi legyen. Semmi különös hókusz-pókuszt nem találtam ki, csak olyan gyakorlatokat végeztünk, ami a mérkőzéseken meccshelyzetben is történik. Nekem nem kellett tigrisbukfencet csinálni a gáton, meg medicinlabdával sem verek agyon senkit. A mi időnkben le voltunk maradva. A vasfüggöny miatt nem nagyon jutott el információ hozzánk. Nem tudtuk, hogy milyen munka folyik például a fénykorát élő Ajaxban. Honnan tudtuk volna? Amit az edző kitalált, azt te tudomásul vetted és elfogadtad. Nem láttunk bele a világba, mint most, amikor bekapcsolom a tévét és van rajta 100 csatorna. Én viszont valamit elkezdtem és húsz év távlatából, azt kell mondjam, hogy nagyon szerencsés vagyok. Vonzom magamhoz, azokat a tehetséges srácokat, akik úgy gondolkodnak a futballról, ahogyan én. Alázat, szerénység, szorgalom, akaraterő és persze még sorolhatnám, de ezen tulajdonságok hiányában, senki nem lesz kiváló sportember. A mai napig ezek az alapelvek mutatkoznak meg a sikeres sportembereknél. Pedig némelyiknek annyi pénze van, hogy sosem fogy el. Mégis tudják kezelni a sikereiket és a kudarcokat is. Egy Nadalnak, meg egy Federernek már nem a pénz kell, hanem a presztízse számít, hogy ő legyen a csúcson. A Schumacher, mikor már hétszeres világbajnok volt, nem azért akarta megnyerni a nyolcadikat, hogy több pénze legyen, hanem ezek az emberek győztes típusok és nyerni akarnak.

– Jól elkanyarodtunk a pályafutásodtól, a katonaságnál tartottunk. Merre vezetett tovább az utad a leszerelés után?
– 1976 nyarán az Eger felkerült az NB 2-be. A mi katonacsapatunkat pedig meghívták egy gyakorlómeccsre. Nyitott teherautóval mentünk nyáron hozzájuk, akkor ilyen időket éltünk. Az Egernek akkor olyan csapata volt, hogy mi ugyan megye I-ben játszottunk, de kaptunk egy kilencest. A kilencgólos vereség után, odajött hozzám a vezetőedző és megkérdezte, hogy mikor szerelek le? Mondtam, hogy októberben, mire ő szólt, hogy számítsak rá, hogy megkeresnek. Gondoltam, normális ez? Most kaptam kilencet. Igaz, azt mondták lehetett volna húsz is, mert percenként volt ziccer. Akkor Csank János volt az elsőszámú kapusuk. A Gyöngyös is hívott, de ők NB 3-as csapat voltak, az Eger pedig másodosztályú. Gyöngyös hozzám közelebb lett volna, Eger meg 80 kilométerre volt. Mondom, mi történhet, elmegyek Egerbe, legfeljebb egy év múlva, ha nem jól alakulnak a dolgaim, visszajövök. Leszerződtem, de utána az Egri Dózsa és az Egri Vasas fuzionált. Négy kapus lett hirtelen a csapatban és én voltam a negyedik. Csank nevét én mindig alá fogom húzni háromszor, mert így korrekt. Ő látta rajtam, hogy egy nagydarab, képzetlen kapus vagyok és szólt, edzés után még kint maradunk egy félórát. Elkezdett velem foglalkozni. Addig oktatott, hogy egy év múlva már én védtem. Az edzések után meghívott egy somlóira, meg egy kólára. Akkor én még, mint vidéki csóró gyerek, azt sem tudtam, hogy mi is az a somlói. Bementünk a cukrászdába és látom, hogy a másik asztalon fele akkora a sütemény. Mondom, Jani, te ezt hogy csinálod? Ne viccelj, mondta, én itt törzsvendég vagyok. Nagyon sokszor fordult elő, hogy Jani tanítgatott engem, utána pedig jött a szokásos egy somlói, egy kóla. Pedig ekkor ő volt az elsőszámú kapus.

– Te hogyan váltál azzá?
– Felküzdöttem magamat a kispadig. Csank védett és én voltam a csere. Itt ismét az ő emberi nagyságát szeretném kiemelni. Komlón játszottunk és azon a meccsen már magam sem tudom, hogy mi voltunk rosszak, vagy a Komló volt jó, de égtünk 3-1-re. A bajnokság ötödik fordulója volt ősszel. A meccsen a Jani porcos lett. Volt hátra húsz perc és csak cserét kellett volna kérnie. Ő végigszenvedte a meccset és kaptunk még egy gólt. 4-1 lett a vége. Utána odajött hozzám és azt mondta, lecseréltethettem volna magam, de azért nem tettem, hogy a felkészülésre legyen egy heted. Engem, mint kezdő kapust nem dobott bele a zakóba, hanem végigszenvedte a meccset, csak azért, hogy én fel tudjak készülni a következő fordulóra és ne érjen kudarcélmény. Azt mondom, emberségből jeles volt. Én mindig nagyon jó kapcsolatban voltam a kapusokkal. A Zsiborás Gabival is olyan jóban voltunk, hogy hihetetlen. Ötszáz méterre laktunk egymástól és soha nem volt olyan bennem, hogy bárcsak kapna két potyagólt, hogy én védhessek. Mi egy szobában voltunk Dél-Amerikától kezdve mindenhol és nagyon jól kijöttünk egymással.

– Azt mondtad, hasonló játékosokat vonzol mentalitásban magadhoz, mint amilyen magad is voltál, vagy. Keresed ezeket a kapusokat vagy így hozza az élet?
– Szerencse kérdése is ez. Én, amit Csanktól kaptam, azt miután befejeztem a pályafutásomat, úgy éreztem, hogy nekem is tovább kell adnom. Nem csak a szakmát, hanem az emberi oldalát is. Nagyon sokat vagyok a kapusokkal és az nagyon nem mindegy, hogy emberileg tudom-e formálni őket a jó irányba vagy sem. Ez tulajdonképpen pedagógia és pszichológia is egyben. Az nem úgy megy, hogy leadok egy edzést és szevasztok. Nekem tudnom kell róluk mindent, de ez kölcsönös, ők is ismerik az életemet. Akik nem szeretnek, nem is értik miért tudok ennyi kapust kinevelni. A legfontosabb, hogy hiteles vagyok. Mindenkinek bele tudok nézni a szemébe, és nem csak tudok, bele is nézek! Engem ettől nem fog eltéríteni senki. Az MTK-ban voltam a Várszegi tulajdonlása alatt tizenhárom évet. Tizenhárom edző mellett dolgoztam, de én mindig maradtam, pedig volt olyan edző, aki akarta hozni a kapusedzőjét, de közölték vele, a pályaedződet hozhatod, de a Laci marad. Soha nem voltam egy nyalógép, de ennek ellenére, a Várszeginek a munkám kellett! Tizenhárom év alatt azt hiszem három kérdést tett fel, de neki is megmondtam, Gábor mit szeretnél hallani? A púdert, vagy a frankót? Azt mondta, te mondd a frankót, mert te azt szoktad meg. Így könyveltek el. Nagy pofám van és van véleményem. Sokszor nem vagyok diplomata, ez kétségtelen, de annyi pofon éri az embereket. A pofonokat csak egy dologgal lehet elkerülni, ha őszinték és nyitottak vagyunk.

– Az őszinteség kifizetődő hosszú távon? Vagy inkább ráfizettél?
– Én 57 éves leszek januárban és már nem fogok megváltozni senki kedvéért. Azt szoktattam meg a kapusaimmal is, hogy mindig őszinték és nyíltak legyenek! Ezeket próbálom beléjük verni és azt, hogy százszor jobb dolog adni, mint kapni. Akkor tudsz adni a szülőnek és a rokonoknak, ha kimész a pályára és büszkék lehetnek rád. Angliába kiment a Gera Zoli apukája, nézte a fiát és elsírta magát. De ott van Huszti, akiről tudom, hogy mennyire segítette a családját például anyagilag. Azt csinálhatod, amit szeretsz, elismert ember lehetsz és külföldön nagy pénzt kereshetsz. Minden kapusomnak azt mondom, ne akarjál itt meggazdagodni. Tanuld meg a szakmát tőlem és hidd el, hogy jó kapus leszel a kezeim alatt. A Babos Gabi 10 éve van kint, a Fülöp Marci 8 éve van kint és még sorolhatnám.

– Mostani tanítványod, Megyeri Balázs is külföldre távozott. Erről mi a véleményed?
– Én tiszteletben tartom a döntését, de én nem mentem volna ki. Azt is beszéltük a Megyóval, hogy még egy évet véd a Fradiban. Úgy gondolom, húsz éves fejjel nagyszerű dolog a Fradiban védeni, ő még ráért volna külföldre menni. Sajnos kijátszották a Fradiból, azt hiszem a neveket, nem kell mondjam, hogy kik. Abban az esetben, ha rajtam múlik, a Megyeri még mindig itt van. Az akkori Fradi vezetés sajnos nem becsülte meg, pedig később sokkal több pénzért is el tudtuk volna adni. Ráadásul addig lett volna egy jó kapusunk, és lett volna rá egy évünk, hogy keressünk mögé utánpótlást.

– Egernél tartottunk a pályafutásod kronológiai sorrendjében. Hogyan folytatódott a karriered?
– Bekerültem az Eger csapatába és akkor az NB 2-ben gyakran játszottunk 10-20 ezer néző előtt is. Nem védtem még le fél szezont, amikor Géczi Pista kijött egy meccsünkre és hívott engem. Amikor megjelent előttem, nem tudtam se köpni, se nyelni. Meg sem tudtam szólalni, annyira tiszteltem. Köszönt, hogy szia Lacikám, Géczi Pista vagyok. Magamban még mondtam is, hogy Istenem, azt hiszi, nem tudom ki ő? A kedvenc csapatom imádott kapusát ne ismerném? Azt mondta, szeretné, ha feljönnék a Ferencvároshoz. Semmit nem tudtam kibökni hirtelen, csak hogy persze. Nem volt akkoriban pénzről szó, hisz kit érdekelt ez, amikor a legnagyobb klub hívott? Egy baj volt, hogy a Pista nyáron elment. Meg volt beszélve, hogy jön egy megbeszélt időpontban. Teljesen el voltam ájulva, hogy engem a Fradi hív. Még egy évet sem védtem Egerben, és ajánlatot kaptam a Fraditól. Csodálatos érzés volt. Eltelt a megbeszélt időpont és rá egy napra jött egy fazon és hozta az átigazoló lapot, hogy írjam alá. Mondtam, hogy én a Pista’bával beszéltem meg, de ő azt mondta, hogy a Pista’bá külföldön van, itt írjam alá, aztán hadd menjünk. Akkor elgondolkodtam, és azt mondtam, hogy ha csak ennyire vagyok fontos, akkor nem megyek sehová. Végül aláírtam de az Eger feljelentette a Fradit, mert az átigazolási időszak lejárta után egy nappal történt mindez. Ebből aztán lett egy tárgyalás. Én a tisztességes vidéki gyerek, mehettem az MLSZ fegyelmi bizottsága elé. Feljöttem pestre és irány az MLSZ. Jobbról ott ült Géczi Pista, balról az Eger részéről egy vezető és húztak, hogy vonjam vissza az aláírásomat. Egerben addig nem voltam fontos, akkor pedig rögtön kaptam a strand mellett egy másfél szobás lakást. Előtte egy kétgyerekes családnál laktam a harmadik szobában. Akkor tudtam kimenni a vécére, ha láttam, hogy a szobában nincsen senki. Az MLSZ azt határozta, hogy ha kitartok az álláspontom mellett, akkor természetesen a Fradi játékosa leszek, de fél évig nem játszhatok. Amennyiben visszavonom az aláírásomat, az Eger játékosa lehetek és játszhatok már akár másnap is, viszont egy évig kizárnak az átigazolási időszakból. Azonnal kellett döntenem és akkor úgy gondoltam, hogy maradok Egerben. A Pista azt mondta, életem legnagyobb hibáját követtem el. Visszamentem Egerbe és mindenki azt mondta, hogy nem vagyok normális. Fél évet kellett volna várnom és a Fradiban védhettem volna. Olyan lelk beteg lettem, hogy tönkretettem vele a formámat. A tizedik fordulóban mondta az edzőnk, hogy Laci a saját érdekedben kihagylak, ne haragudj. Aztán visszakerült a Csank és a Heves Megyei Hírlapban nagy betűkkel jelent meg, hogy mit ígért a Fradi Kakasnak? Pedig még csak a nem is beszéltünk a pénzről.

– Valahogy mégis a Fradihoz kerültél.
– Az egy év leteltével ismét jött Pista, és azt mondta, most vagy aláírod, vagy akkor én többet már nem jövök ide. Hol a papír? Kérdeztem egyből. 1979-ben kerültem fel Pestre és a budafoki pezsgőüzemben volt három – minek nevezzem – lyuk és ott laktunk hárman, futballisták. Minden reggel arra ébredtem hatkor, hogy a selejtes pezsgősüvegeket törik össze. Nem a kakasszóra ébredtem, hanem erre. Ráadásul április közepén lejárt a fűtés szezon és kirúgtak onnan minket. Minden nap kocsival jártam fel Ecsédről, a fizetésemet el is tankoltam. Napi 160 kilométert utaztam. Újpalotán van egy kis kút, mindig ott tankoltam. Emlékszem 10 Ft volt a benzin, amit azért jegyeztem meg ennyire, mert háromnaponta tankoltam. A fizetésemet elköltöttem a tankolásra, de a Fradi kapusa lehettem! Viszont nem kaptam játéklehetőséget, az Eger pedig hívott vissza. El is döntöttem, hogy visszamegyek. Ám ekkor történt, hogy melegítettünk a Zsigával itt a stadionban és egyszer csak a melléhez kapott és jajgatott. Azt hittem, hülyéskedik, mert nagyon tudott viccelődni, de láttam, ahogy összeesik. Gyorsan szóltam Taki’bának, hogy Zsiga rosszul van. Szegény, légmellet kapott. Fel kellett neki vágni a bőrt a bordáinál és bedugtak egy csövet. Három meccs volt hátra és el kellett dönteni, hogy a Hajdú Józsi vagy a Kakas Laci fog majd védeni. Az utolsó meccsünkön elmentünk Diósgyőrbe és bár kikaptunk 3-0-ra, de tíz perc alatt megfogtam két tizenegyest. Úgy zártam a szezont, hogy kérdés sem volt, maradok. Aztán Novák Dezső lett az edző, aki abban az évben feljuttatta a Dunaújvárost az első osztályba. Mit hozott a sors, Fradi-Dunaújváros lett az első meccs. A végeredmény 8-0 lett a javunkra. Én védtem, ahogy azt abban az évben egy meccs kivételével folyamatosan tettem és megnyertük a bajnokságot. Közben válogatott kerettag is lehettem. Nekem az, hogy a címeres mezben védhettem, több volt, mint a csoda. Egy kis falusi gyerek voltam. Soha nem fogom megtagadni, hogy honnan indultam. Az, hogy én onnan a porfészekből nyolc-tíz év alatt idáig jutottam, óriási dolog volt. Nem tízévesen kezdtem a focit, nem voltam nagy tehetségnek kikiáltva, hanem szerettem edzeni. Volt bennem lelkesedés, alázat és szerénység, aminek az lett a gyümölcse, hogy eljuthattam oda, hogy a címeres mezt magamra ölthettem. Szerencsém is volt, viszont a szerencséért tenni is kell sokat. A szerencséért melózni kell.

– A Fradiban eltöltöttél egy nagyon sikeres időszakot, ám Zsiborás Gabi felgyógyult.
– Így igaz és akkor volt a Vasas edzője Mészöly Kálmán, aki hívott engem. Felmértem a helyzetemet és beláttam, hiába imádom a Fradit, hiába volt felemelő itt harmincezer néző előtt játszani, én védeni szerettem volna.

– A Vasasban mennyi időt töltöttél el?
– Négy és fél évet húztam le, de a Fradiból csak lefelé megy az út. Elmentem a Vasasba, de az nem ugyanaz a kategória. Viszonylag jó csapatunk volt, de mégsem tudtunk eredményesek lenni. Egyszer azért a Népstadionban megvertük tizenegyesekkel a Fradit. Egyet megfogtam és az elég volt. Az pedig egy örök élmény marad, hogy úgy védtem, hogy pont a Fradi ellen kaptam tízes osztályzatot. Kaptam egy gólt, de azon kívül minden elakadt bennem. Másnap hatalmas cikkben jelent meg, hogy szuper Kakas a Népstadionban. Ez is egy maradandó élmény, ahogy az is, hogy a dél-amerikai túrán megfogtam Maradona tizenegyesét is. Akkor még nem volt világklasszis, csak később lett az, de hárítottam a büntetőjét. Örök élmény, hogy ilyen emberek ellen játszhattam. Nagyon sokat kaptam a futballtól, és ha ötször annyi pénzt kapnék, mint amennyit most kapok, akkor sem tudnék mást csinálni. Egy irodába bezárva én megőrülnék. Nekem éreznem kell a fű szagát, akkor is, ha esőben vagyok kint. Öt percig rossz, de miután már átáztam, nincs probléma. Viszont egy csomó előnye van ennek. Beutaztam a fél világot, remek sportemberekkel játszhattam, rengeteget kaptam a focitól, és úgy érzem, nekem most törlesztenem kell. Arra nagyon büszke vagyok, hogy miattam senki nem került az utcára. Ahová mentem kapusedzőnek, oda engem mindig hívtak és nem azért mentem oda, hogy kirúgassak valakit. Sokan, mikor ide jöttem, akkor azt hitték, hogy én kirúgattam a Józsa Mikit, pedig erről szó sem volt. Miattam senki nem lett soha munkanélküli. Én lettem más miatt, de az nem probléma, tanultam belőle. Rám sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy valakit megfúrtam. Nem az a típus vagyok, hogy kopogok és nyalizok. Mindig magamra számítottam, egyetlen egy edző mellé sem csapódtam oda. Én senki kedvéért nem változom meg, egy magányos farkas vagyok. Hiszek a szakmai felkészültségemben, hiszek az emberségemben, hiszek abban, hogy olyan dolgokat tudok mutatni a fiataloknak, ami érték és közben szavahihető is maradok. Hiszek abban, hogy aki elfogadja azokat a dolgokat amiket átadok neki, az komoly kapus lesz. Valami van bennem, ami vonzza az erre éhes fiatalokat.

– Valószínűleg a belőled áradó energia. Hihetetlen hogy ennyi idősen is kicsattansz az erőtől.
– Én langyos edzést nem tudok tartani, sokszor fáradtabb vagyok egy edzés után, mint a kapusok. Nekem ez a módszerem, az edzésszisztémám, ebből nem fogok tudni engedni. Lehetnék olyan, hogy kevesebbet melózok, de az nem én lennék.

– Szenzációs a rúgóképességed is, amivel nem csak a kapusaidat kápráztatod el, hanem az edzésre kilátogató szurkolókat is.
– Boldog vagyok, hogy így tudok rúgni. Ez egy szerencsés adottság, meg persze rengeteg gyakorlás, munka van ebben. Viszont, van ami ennél fontosabb. Fel van építve az edzés, butaságot nem szabad senkivel sem csináltatni. Kiütésem van tőle, amikor idejön egy srác egy másik csapattól, ahol teljesen más kértek. Amikor például, ha felugrasz egy labdára, egy lábbal ugrasz, a másikkal pedig véded magad. Vannak kapusedzők, akik azt kérik a kapusoktól, hogy egy lábbal is érkezzenek le. Én egy vidéki srác vagyok, de ha felállítanak az asztalra, akkor, ha leugrom is, két lábbal érkezek le. Nem vagyok én gólya. Egy nyolcvan-kilencven kilós kapusnak úgy szétszakad a bokája, mint a huzat, ha egy lábbal érkezik le. Amikor viszont két lábra érkezik, akkor stabil.

– Öröm a szavaidat hallgatni, mert sokan nem is tudják, mekkora felelősség van egy kapusedzőn.
– Valóban nagy a felelősség, de úgy gondolom, nem csináljuk rosszul. Eladtuk tavasszal Holczert és eladtuk Megyerit is. Igaz, őt aprópénzért ahhoz képest, amit egy évvel később kaphattunk volna érte. Érdekes, ha jobban belegondolok, eddig két embert tudtunk eladni, a két kapust. Ez is egy visszajelzés.

– Visszakanyarodva az életutadhoz, a Vasas után az Újpest következett.
– Igen, az nekem nem igazán jött össze. Pont a Fradi ellen kikaptunk otthon 4-1-re egy olyan meccsen, ahol olyan rosszul ment, hogy az nekem egy rémálom volt. Akkor már én nem találtam a helyemet. Újpesten olyan edző volt akkor, hogy mikor beszélt velem, nem nézett a szemembe. Mikor beszélgettünk, néztük közben a madarakat. Én azt az embert nem kedvelem, aki nem néz a szemembe. Nem éreztem a bizalmat, és őszintén bevallom, ezért nem is védtem jól. Kapusposzton bizalom nélkül nem lehet jól teljesíteni.

– Akkor ez nem volt egy hosszú állomás az életedben. Merre mentél tovább?
– Veszprémbe. Itt volt a Végh Zoli sztori, amiről már ejtettem pár szót. Leültem a padra Zoli mögé és ott voltam, hogyha bármi történik vele, azért tudjam helyettesíteni. Ekkor én már az edzéseken járattam a gondolataimat, foglalkoztam Zolival.

– A játékospályafutásodat itt fejezted be. Utána már csak edzősködtél?
– Nem indult egyszerűen. 1990 nyarán Budapestre jöttem, nem volt csapatom. Öt hónapig munka nélkül voltam. Tele voltam energiával, így ebben az időszakban nem éreztem igazán jól magamat. Azonban sehova nem kopogtattam, hogy állás nélkül vagyok.

– A BVSC-be hogyan kerültél?
– Kimentem egy meccsre, ahol találkoztam Kistelekivel, aki mellékesen megkérdezte, hogy éppen mit csinálok? Azt válaszoltam, hogy nézem a meccset. Nevetett és azt mondta, nem úgy kérdezte. Mondtam, hogy gyakorlatilag semmit és azonnal beinvitált, mert a kapusai rosszul védtek. Kimentem hétfőn és már dolgoztam is. Akkor még nem töltötte be a 18-at Vezér Ádám, én meg beraktam a csapatba. Érettségi előtt volt, ő védett. Magas, jó alkatú ifiválogatott gyerek volt, ott kezdődött a pályafutása nálam. Ő is külföldre került és megjárta a profi világot.

– A BVSC után ismét egy nagyon rövid időt töltöttél el Újpesten, immár kapusedzőként.
– Amikor a fizetésre került volna a sor, kiderült, hogy nem úgy történnek a dolgok, ahogy megegyeztünk. Akkor azt mondtam, nekem nem hazudozzon senki és egy hónap után otthagytam Újpestet.

– Utána mentél Csepelre?
– Igen, és Hajdú Attilából az lett, aki lett. A Fradi meg is vásárolta egy csomó pénzért. A kezem alatt első osztályú kapus és válogatott kapus lett. Attila a sporttelevízióban mindig megjegyzi a Kakas Laci nevét. Nem véletlenül teszi, hanem tudja jól, hogy mennyit tettem érte. Nem azért, mert ő volt a Hajdú Attila és nem az apja miatt.

– Mennyi ideig voltál itt?
– Két évet. Csepelen abbahagyattam a futballt Szieben Lacival. Akkor ott ő egy szent tehén volt. Ő írta a szerződéseket a játékosok és a klub között. Ő volt az összekötő kapocs. Jogász végzettsége volt. Ő rúgta a tizenegyest, ő volt a csapatkapitány, én meg két hónap alatt abbahagyattam vele a futballt.

– Ezt kifejtenéd bővebben is?
– Amikor én odakerültem, akkor került a csapathoz Hajdú Attila is. Mondtam, hogy nem szólok bele, egy hétig edzetek, ahogy akartok. Egy hét után elkezdtem velük foglalkozni és odajött hozzám Szieben Laci, hogy ő úgy gondolja, van neki itt még három jó éve, meg négy rossz. Magamban egyből gondoltam, hogy akkor te nem ismersz engem. A Hajdú Attila jött, vetődött, bokszolt, a Szieben meg öregurasan mozgott. Varga Pistától, aki az edző volt akkor ott, kérdeztem, hogy vagyunk mi olyan jó csapat, hogy a gyengébb kapus védjen? Erre ő megijedt és mondta, hogy a Laci az elnök jobb keze. Én meg mondtam, hogy ez engem nem érdekel. Az volt a válasz, hogy akkor bele kell nyúlni a méhkasba. Én egyből azt feleltem, hogy akkor nyúljunk bele. Azért vagyunk vezetők. Erre minden baja lett, izzadt, mint a kutya. Elmentünk a Honvéd pályára és kaptunk egy hatost. Utána a Siófok jött hozzánk. Volt egy játékos, aki harmincötről az első félidőben kettőt bevert. Mondtam a Pistának, hogy vagy most, vagy soha. Izzadt és azt kérdezte, most mit tegyek? Mondom semmit, cseréld le és mond meg neki, Laci pihenjél. Akkor kimentem és az Attilát bemelegítettem. Azon a meccsen, bekerült a kapuba és Szieben doktor két hónap múlva befejezte a pályafutását. Amikor bajnokságot nyertünk az MTK-val, ő volt a labdarúgó liga elnöke és jött átadni az aranyérmet. Meglátott és mondta, hogy itt az egykori edzőm. Nem sokáig voltam az, válaszoltam. Én kegyetlen vagyok, aki dolgozik, hajt, azért kiállok a végtelenségig. Viszont, ha valaki azt hitte, hogy megél a nevéből, azt mindig utáltam. Azt is utáltam, ha valaki azt gondolta rólam, hogy engem meg lehet venni. Engem soha nem érdekelt, kinek ki az apja és mennyi pénzük van. Nem érdekelnek a gazdag szülők, akik nyomják a gyerekeiket, hiszen hosszútávon majd rájönnek, hogy mekkorát hibáztak. Elhitetik a gyerekkel, hogy milyen jók, aztán később meg csak néz a gyerek, hogy mégsem úgy van. Én egy szentimentális, romantikus ember vagyok, látok egy filmet és elsírom magam. Az állatszeretetemről nem is beszélve. Az állatok miatt elpártoltam egy picit az emberektől. A Fradiban van nyolc macska, én etetem őket, ha esik, ha fúj, én jövök. Vasárnap reggel is itt vagyok mindig a feleségemmel, hozzuk a szárazkaját, a csirkenyakat meg a konzervet. Megszoktattam az állatokat és már nem hagyhatom cserben őket. Amíg élek, kutyakötelességem gondoskodni róluk, mert én szoktattam hozzá ehhez őket.

– Csepel után a Hungária körútra költöztél.
– Hívott az MTK, amit Várszegi akkor emelt fel a semmiből. Felkerültek az első osztályba és Fülöp Feri, mint klubigazgató szólt, hogy szükség lenne rám. A Csepelből a Fradi leigazolta Hajdú Attilát, éppen akkor üresnek éreztem az ott maradt kapusokkal a munkámat. Az MTK egy új kihívás volt nekem és jól döntöttem, hogy odamentem. Ott is jó pár kapust tudtam segíteni az eredményességében. Nyilván az MTK nem egy Fradi, de sikerek tekintetében örülnék neki, ha olyan 10 évet tudnék magam mögött itt a Fradinál, mint amit ott eltölthettem. Tizenhárom évet voltam az MTK-nál és négy bajnokságot nyertünk, szuperkupát nyertünk, két Magyar Kupát nyertünk, sok nemzetközi mérkőzést játszottunk. Az embernek szüksége van a sikerélményre, mert odarakja magát a melóhoz, dolgozik és pozitív érzés nagyon, ha van értelme. Babos Gabi 10 éve véd külföldön. Volt 26 meccse a Sopronban, mikor odaszerződött, de a Gabiba nagyon sok energiát fektettem. A Rabóczki Balázsba szintén. A Balázst a 19. születésnapján én hoztam fel az ifiből. Megismerkedtem vele és megtudtam, hogy kétéves volt, amikor az apja otthagyta őket. Így még közelebb kerültem a sráchoz, apja helyett az apja lettem. Két és fél év után, a Balázs jó kapus lett. Be is mutatkozott az NB 1-ben, csak az volt a baj, hogy őszinte voltam. Megmondtam neki, hogy te nagyon jó kapus vagy, a probléma csak az, hogy a Babos Gabi, jobb mint te. Onnantól kezdve Rabó megorrolt rám. Viszont meg kell nézni, hogy hol tart ma egy Rabóczki Balázs, és hol egy Babos Gabi. Olyan nagyon szerintem nem nyúltam mellé, csupán őszinte voltam. Ezen én már nem tudok változtatni, pedig biztos nagyon sokan nem szeretnek érte. Nem probléma. Én nem fogok senki előtt meghajolni, az őszinteséget és a nyíltságot kedvelem. Ezért én az életben annyi rosszat kaptam, becsaptak, megaláztak, belém rúgtak, de rám mindent lehetett mondani. Nekem viszont reggelenként bele kell néznem a tükörbe. Minden reggel borotválkozom, ezért nem tudom a tükröt kikerülni és nem szoktam olyan dolgokat tenni, hogy végül bele keljen köpnöm a tükörbe. Én ilyen vagyok és a fiatalokat is erre tanítom, és remélem, ha még egy pár év múlva is élünk és virulunk, akkor elmondhatom, hogy például a Jova Leventéből és a Gellei Vincéből is komoly kapus nevelődött. Bennük két nagyon jó képességű kapust sikerült leigazolnunk ingyen.

– Hogy kerültél az MTK-tól a Fradiba?
– Amikor Fülöp Feri már nem volt az MTK-nál klubigazgató, akkor felhívott és megkérdezte, hogy van-e kedvem klubot váltani. Akkor kijelentettem, hogy én vidékre már nem megyek le. A válasz az volt, hogy nem is kell. Elkezdtem filózni, hogy vajon melyik együttesről lehet szó? Mondta, igaz jelenleg NB 2-es a csapat, de valami nagyon alakulóban van, mint annak idején nálunk, mikor az MTK-hoz jöttél. A Fradi eszembe sem jutott. Az Aréna Plázában találkoztunk hármasban vele és Berki Krisztiánnal. Ferit jól ismertem, Krisztiánt pedig ott ismertem meg. Bobby kapusedzőt keresett, és engem a Feri úgy ajánlott be nála, mint az ország legjobb kapusedzőjét. Ő soha nem felejti el nekem, hogy a Fülöp Marciból kapust faragtam. A Marcin mindenki nevetett, még a Várszegi is mondta, hogy felejtsem el. Én viszont mondtam, hogy nézd Gabi, nekem minden kapus egy picit a gyerekem is. Tíz hónappal később negyvenmillió forintért adta el az MTK. Én nem az érzelmeim szerint döntöttem, nekem első a szakma. Mikor valaki teljesítményt tesz le az asztalra, én akkor tapsolok. Félre kell tenni az érzelmeket, mert senki nem lesz jó edző, aki az érzelmeire hallgat. Amúgy nagyon lelkis, érzelmes embernek számítok, de ebben a tekintetben nagyon kemény vagyok.

– Ha már az érzelmeknél tartunk, hogyan lett belőled Fradista?
– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy valakinek a javaslatára. Szerintem, én Fradistának születtem. Vidéken járt egy fekete-fehér újság, amiben a Fradiról voltak fotók. Néztük, hogy a Ferencváros a Népstadionban az MTK ellen hetvenezer néző ellen lépett pályára. Olyan kikockázott részek voltak a lapban, ahogy Albert, Varga vagy Fenyvesi vezette a labdát. Nem mondta nekem senki, hogy legyek Fradista, valahogy ez volt a természetes a számomra. Fradi szurkoló vagyok, mióta az eszemet tudom.

– A szüleid sem voltak Fradi érzelmű emberek?
– Nem, a család nem volt sportkedvelő. Nekem ezt rendelte a sors. A Fradi volt a szerelmem, a mindenem.

– Most, hogy már nem gyerekfejjel nézel a Fradira, hogyan tudnád megfogalmazni, hogy mit jelent neked a fradizmus?
– Ha azt mondanám, hogy mindent, az lehet, bántó lenne a családom felé, de mégsem tudok mást mondani, csak azt, hogy mindent.

(Itt Kakas László szemében őszinte könnyek jelentek meg.)

Nekem ez nem csak egy munkahely. Nem csak annyit jelent, hogy itt keresem a megélhetésemhez a pénzt. Én csak egy porszem vagyok a sivatagban, de nekem sokkal többet jelent a Fradi, mint sokan azt gondolnák. Ez nem csak annyi, hogy bejársz, dolgozol, edzel. Én azért vagyok néha goromba a srácokkal, mert nem érzik mindig át, hogy mit jelent Fradistának lenni. Lehet a Fradit szeretni vagy utálni, de én azt kérem a Jóistentől, hogy egyszer sokára, ha el kell menni, akkor úgy haljak meg, hogy összeesek a Fradi pályán és innen lépjek át a túlvilágra. Nekem ez a klub az életem. Addig azonban még sok kapust szeretnék kinevelni a klubnak, hogy ne kelljen pénzt adnunk egy hálóőrért. Én nem pofázok a Fradiról és nem ódákat zengek róla, hogy mennyire imádom, hisz elsősorban ezt azzal lehet kimutatni, hogy teszek érte. Nem vagyok egy diplomata, nem fogalmazok szépen és nem készülök fel soha egyetlen beszédemre sem. Nálam a beszéd ösztönösen jön. Azt nem mondom, hogy én szeretem a világon a legjobban a Fradit, de sokakkal megmérkőzhetnék, hogy mit jelent nekik és mit jelent nekem ez a klub.

– Honnan meríted azt a hatalmas energiát, ami benned van?
– Én vidéki srác voltam, leszek és maradok. A szerszámok területén ügyetlen voltam. Apukám szólt egyszer, hogy vigyem oda a franciakulcsot, én egy teljesen más kulcsot vittem oda. Akkor a fejéhez kapott, hogy te milyen szerencsétlen vagy, az életben nem lesz belőled senki. Ezt egy tizenhárom éves gyerek elraktározza. Tisztában voltam vele, hogy nem vagyok egy szántóvető paraszt, nem tudok metszeni, de ettől még marha rosszul esett, hogy ennyire ledegradált. Lehet, ez is közrejátszott abban, hogy amikor lenyomták az életben a fejemet a víz alá, én mindig feljöttem. Én azért jöttem ehhez a klubhoz, hogy törlesszek azért, amit a Fraditól az életemben kaptam. Játékoskoromban olyanokkal játszhattam együtt, akiket egy évvel korábban még a televízión keresztül csodálhattam csak. Ebedli, Nyilasi, Szokolai, Pogány, Pusztai, Mucha játszott akkor itt. Elnézést kérek azoktól, akiket nem soroltam most fel, de ismeri mindenki az akkori névsort, páratlan játékosok szerepeltek a Fradiban. Amikor beléptem az öltözőbe, én nem tudtam, hogy miként köszönjek. Huszonöt éves voltam, de nem tudtam, hogyan köszönjek. Mondjam azt, hogy sziasztok? Mondhatom én ezt egy Bálint Lacinak? Istenek voltak a szememben. Itt szerepelt még Martos és Vépi, az én számból pedig csak mormogva jött ki valami köszönésféleség. Sajnos ma már nincs meg ez a fajta tisztelet. A mai korosztálynak erről az érzésről fogalma sincs. Amikor én idekerültem, volt olyan játékos, akinek speciel elege lett a sok autogramkérőből, beszólt nekik. Pedig külföldön játszottunk, ahová sok szurkolónk elkísért, rengeteget utazva, rászánva az egész napjukat. Levegőt alig kaptam. Azóta persze nincs nálunk ez a játékos, gondolom, most nem kell autogramot adnia, mert nem kíváncsiak rá. Én a kapusaimnak ilyet meg nem engedek!

A kérdéshez visszatérve, lehet, abból tudok erőt meríteni, hogy az állatokon segítek. Nem érdekből, hiszen egy állat ezt soha nem tudja viszonozni, ez nem hoz profitot. Amikor valaki ad, az belül sokkal gazdagabb lesz és én úgy gondolom ebből tudok erőt meríteni.

– Szigorú vagy velük, de mint mondtad, közvetlen is. Mennyire vagy nyitott feléjük?
– Holczert és Megyerit is elvittem a lakásomba. Nézzétek meg, itt élek! Nincs titok, amikor erre jártok, becsöngettek, itt vagyok. Az én életem egy nyitott könyv. A feleségem is mindig tudja, hogy hol vagyok, merre járok. Én nem szeretem ezt a celebvilágos fílinget, hogy mindenki többnek akar látszani, mint ami. Soha nem akartam többnek látszani, mint ami vagyok. Egy porszem vagyok a sivatagban.

– Mit csinálsz a szabadidődben?
– Amikor nem a focival vagyok elfoglalva, akkor viccesen fogalmazva, háziasszony vagyok. Segítek a konyhán, vágom a húst, előkészítek, majd porszívózok, mosogatok, felmosok, bevásárolok. A Bosnyák téri piacra járok és egy nagy Újpest szurkolónál vásárolok. Semmi ellentét nincs közöttünk, miért is lenne? Mosogatni úgy mosogatok, akár a legnagyobbak, én szeretem a rendet otthon is. Akkor tudok csak leülni a tévé elé, ha tudom, hogy minden rendben van. Van egy macskánk otthon, akinek állandóan tiszta víz, tiszta alom, kaja kell. Az első nálam, miután felkelek reggel háromnegyed hatkor, hogy kiveszem a macskának a hűtőből a húst és leteszem elé. Ez egy normál dolog otthon, az első a macska, ő egy családtag nálunk. Még dokihoz sem visszük, mert sajnálom, hogy olyankor szétnyávogja magát. A dokinő jön ki hozzá, házhoz.

– Mi az a szellemi irányvonal, ami meghatározza az életedet?
– Számomra az őszinteség. Tudom, hogy ez nem kifizetődő minden esetben, de én csak úgy tudom fanatizálni a kapusaimat, ha én hiteles maradok előttük. Eddig még mindig hiteles tudtam maradni, de ezzel néhány embert megsértettem már az életben. Nem baj, én akkor is hiteles vagyok, és az is maradok, nem fogok senki kedvéért megváltozni. Nekem így jó az életem, így élek nyugodtan. Egy dologra van igazán szükségem, hogy a Fradiban edzéseket vezethessek. Rám senkinek egy rossz szava sem lehet, nem alkoholos állapotban végzem a munkámat és a szívemet is belerakom az edzésekbe. Henk ten Cate, aki nem akárki, hanem a Barcelona és többek között az Ajax edzője volt, három nap után odajött hozzám és azt mondta, minden rendben van. Nézte az edzéseimet és annyira minden rendben volt, hogy egy év múlva magával vitte Babos Gabit.

– Gazdag beszélgetés végéhez érkeztünk. Ilyenkor szoktuk feltenni a záró kérdésünket, mit üzensz a Fradi szurkolóinak?
– Bízzanak abban, hogy a Fradi most egy megtisztulási folyamatnak a részese és remélhetőleg sokkal sikeresebb és eredményesebb évek elé nézünk. Én hiszek ebben. Egy igazi Fradista soha nem adja fel. Szereti a klubját és igaz, hogy vannak nehézségek, de én még szeretném azt megélni, hogy a Fradiban rend legyen. Szeretném megélni, hogy a három E betű uralkodjon és büszkék lehessenek a Fradira azok is, akik most még nem igazán büszkék. Aki azonban szereti a klubot, az úgy gondolom egy életen át szereti. Vannak olyan periódusok, amikor sikeresebbek vagyunk, vannak, amikor kevésbé, de én a csapattól soha nem fordulnék el! Volt ez a klub NB 2-es is, hogy miért azt nagyjából mindenki tudja, de aki szereti, az nem fordult el tőle. Én hiszek abban, hogy a Fradi megint nagy csapat lesz és ismét tíz-tizennégyezer szurkoló fog kijönni a meccseinkre, hiszen olyan futballt fognak látni, ami párosul a szépséggel és az eredményességgel. Ennek a záloga a megtisztulás, ami nélkül nincsenek eredmények. A magam területén én mindent meg fogok tenni, hogy a jövőben, olyan kapusok legyenek a Fradiban, akikre a fiatalok példaképekként tekinthetnek fel. Egy jó teljesítmény után a Fradi üzleti szempontból is profitálhat majd ezekből a kapusokból. Nekem nincs semmi bajom a külföldiekkel, de a saját nevelésű kapusainkat kell olyan szintre juttatni, hogy bevethetőek legyenek. A kapusokba is bele kell nevelni a Fradi szeretetét, de ezt nem mondani kell, hanem ezt a szeretetet ki kell mutatni. Aki érzi ezt a szeretetet, az sokkal motiválhatóbb és annak egy vereség is sokkal jobban fáj. Egy külföldi zsoldos szerintem nem igazán tudja, hogy a Fradi az mit is jelent valójában. Itt sok embernek ez a szenvedélye, a szerelme. A külföldi pedig idejön, felveszi a pénzt, nem érzi át igazán, hogy mit jelent ebben a klubban játszani. Ki lehet kapni, de lelkesedés, szív nélkül, akarat nélkül nem lehet. A szurkolókkal kapcsolatban pedig csak annyit mondhatok, hogy aki Fradista, az nem hagyja cserben a csapatot. Most olyan helyzetben vagyunk, hogy szükségünk van az igaz szurkolókra. Arra kérem őket, tartsanak ki mellettünk!

Istenes Tibor és Istenes Mónika

A beszélgetés ideje: 2010. szeptember 21.

A végére ugorhat és hozzászólhat.

9 hozzászólás

  1. zöldi írta:

    Elolvastam, megérte! Emelem kalapomat, az EMBER előtt!

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 29. 09:52

  2. Trenton írta:

    Ez az ember egész egyszerűen fantasztikus, sugárzik az őszinteség minden szavából!

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 29. 10:16

  3. fradizoli írta:

    Csodálatos interjú egy zseniális emberrel! Nagyon örülök, hogy ilyen szuper interjúkat olvashatok és annak is, hogy ilyen tiszteletre méltó emberek és profi szakemberek dolgoznak az FTC-nél!
    Üdvözlettel és köszönettel: Zotya

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 29. 11:27

  4. Robi írta:

    Ez fantasztikus!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 29. 12:02

  5. Pilu írta:

    Kitűnő beszélgetés egy nagyszerű emberrel!

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 29. 13:37

  6. Franto írta:

    Azt hiszem, Trentonhoz hasonlóan, az interjút olvasva nekem is a belőle áradó őszinteség jut eszembe. nagyon átadja a beszélgetés, hogy mennyire szereti a Ferencvárost, hogy mennyire élvezi az itteni munkáját, nagyon átjönnek az érzések.
    Nagyszerű ember, és nem mellékesen Magyarország egyik (hanem a)legjobb kapusedzője.
    Azt hiszem az egyik legjobbra sikeredett Istenes házaspár interjú. Gratula 🙂

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 29. 16:06

  7. KBalu írta:

    Zseniális interjú, egy remek őszinte kapussal, aki EMBER! Remélem Kakas Laci sokáig marad nálunk.

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 29. 18:09

  8. Franzstadt49 írta:

    Szeretném megemeli a kalapom Kakas Úr elött! Ezt a szeleemet kellene képviselnie az összes Fradistának!!!

    Hozzászólás ideje: 2010. október 1. 15:25

  9. keeper írta:

    Fantasztikus Ember.
    Nagyon jó egészséget kívánok neki, és még legalább 2-3 magyar fiatalt akiből “csinálhat” Világhírű ketrecőrt.

    Hozzászólás ideje: 2010. október 20. 16:18

HOZZÁSZÓLÁS




Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

    Felelős szerkesztő: Simon Sándor
        A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
          Simon Józsefnek (ellenfeleink jelene, mérkőzések utáni publicisztika)
            Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
              Zsiga Lászlónak (statisztika, történelem, események, eredmények)
                Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
                  Harsányi Györgynek (fotók)
                    Email: ftc.barati.kor@gmail.com
                      Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

                      Legutóbbi hozzászólások

                      III. Novák Dezső utánpótlás emléktorna

                      Bejegyzés ideje: 2017. január 16.
                      Szerző: Admin

                      Statisztikák

                      Bejegyzés ideje: 2015. augusztus 7.
                      Szerző: Simon József

                      Születésnapi koszorúzás a Bakáts téren

                      Bejegyzés ideje: 2014. május 3.
                      Szerző: SzB

                      Visszavárunk Akeem

                      Bejegyzés ideje: 2013. szeptember 27.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Boldog születésnapot! Horváth György, a Fradi egykori kapusa, 80 éves!

                      Bejegyzés ideje: 2009. március 6.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Hét év alatt a harmadik ligától a BL-ig

                      Bejegyzés ideje: 2010. július 13.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Lipcsei úton a klubrekord felé – 5. rész

                      Bejegyzés ideje: 2010. május 10.
                      Szerző: Simon Sándor