2017. március 24. péntek

Beszélgetés Gerstl Alexanderrel

Szerző: tibu1 Bejegyzés ideje: 2010. október 22.

Sorozatunkban beszélgettünk már játékosokkal és a csapat körül tevékenykedő vezetőkkel is. Most a Labdarúgó Zrt. vezetőjével, Gerstl Alexanderrel beszélgettünk őszintén az életéről, a ferencvárosi klub körüli szerepvállalásáról, meglátásairól, terveiről. A következőkben ismerjük meg az Ő gondolatait.

– Ön magyar szülők gyermeke, mégsem Magyarországon született. Hol látta meg a napvilágot?
– Azt mondják, hogy a születésem egy szép nyári napon történt. A szüleim magyar állampolgárok voltak, akik ’56-ban hagyták el az országot vagy ahogy akkor mondták, disszidáltak. Pár évre rá én is világra jöttem, Bécsben. Ott nőttem fel és csak hatéves korom körül tanultam meg a magyar nyelvet. Először – természetesen a környezetem miatt – németül tanultam meg. A szüleim azonban még nem tudtak tökéletesen németül, ezért otthon magyarul beszéltek. Ebből fakadóan a magyar nyelvet is elsajátítottam, viszont írni és olvasni csak felnőtt koromban tanultam meg magyarul. Ennek az az egyik oka, hogy amerikai iskolába jártam Bécsben, ahol németül és angolul tanultam az írás-olvasást.

– Felnőtt korában pedig egyszer csak úgy döntött, hogy megtanulja ezt magyarul is?
– Nem, ez annak a következménye, hogy elkezdtem Magyarországon üzletelni. A tárgyalásokon szerződéseket kellett írni és inkább megtanultam, mint hogy mindenhez fordítást kelljen kérnem. A munkámban lényegesen leegyszerűsítette ez a mindennapjaimat.

– Milyen gyerek volt Gerstl Alexander?
– Egy kövér kisfiú voltam, akit a társai nem nagyon fogadtak el. Ez persze egy idő után megváltozott, de egy picit mindig különc gyerek maradtam. Szerettem olvasni és leginkább befelé fordultam. Az idők folyamán ez persze megváltozott, le is fogytam, mert a gyerekek nagyon hamar szájukra veszik az embert a különbségek miatt. Nekem ebből bőven jutott, hiszen még szemüveget is viseltem, ami ugye külön jó pont a gyerekeknél. Mivel nem voltam egy erős gyerek és verekedéssel nem tudtam magamat megvédeni, ezért visszahúzódtam és nem nyíltam meg a társaim előtt. Idővel azonban megtanultam, hogy miként kell a közösségekbe beilleszkedni, feloldódtak a gátlásaim és amikor már a gimnáziumi éveimet töltöttem, addigra a társaságok közepén találtam magamat. Eléggé átfordult a szerepem a közösségekben és ez immár nekem is kedvesebb szerep volt.

– Az iskolában elsősorban a reál vagy a humán tantárgyak érdekelték jobban?
– Egyértelműen a reál tantárgyak élveztek nálam elsőbbséget. Matematikából mindig nagyon jó voltam. Én még abban a korban nőttem fel, amikor még nem csak számítógép nem volt, hanem számológép sem. A gyermekeim szoktak is csodálkozni, amikor a fejemben multiplikációt, szorzásokat végzek, amit manapság már kevesen tudnak, mert nem tanítják. A mai világban számológéppel, laptoppal mennek a gyerekek az iskolába, nekem meg a gyököt még fejben kellett vonnom. A mostani korban ez már elképzelhetetlen. Amikor az iskolánkban az első komputer megjelent, az akkora volt, hogy a szobába alig fért be. Emlékszem, a bátyám az elsők között volt Ausztriában, aki mobiltelefonhoz jutott és az is akkora volt, mint egy koffer. Azt kellett mindig magával hordoznia és azzal telefonált. Be kell látni, az utolsó harminc évben rengeteget fejlődtünk ebben.

– A sport mennyire állt közel Önhöz?
– Igazából nem voltam egy nagy sportember, de gyerekkoromban két sportágban elég jól szerepeltem. Az egyik a pingpong volt, melyben iskolai bajnokságokat nyertem. Ausztriában még versenyszerűen is játszottam ezt a sportágat, a negyedik-ötödik osztályban, egészen huszonéves koromig. A másik sportág a bowling volt, melyben szintén indultam bajnokságban, ahol nyolcadik helyezett lettem.

– Szokott mostanában is bowlingozni?
– Most már nem ez jellemző. Időnként a gyermekeimmel elmegyünk és szórakozásból játszunk. Pingpongozni sem szoktam, mostanában inkább teniszezek. Minden héten megpróbálok az időmből két-három órát erre szánni. Ma reggel is a teniszpályán kezdtem hét órakor és onnan jöttem dolgozni.

– A tanulmányait milyen irányba terelte?
– Egy amerikai iskolába jártam és szerettem volna egy amerikai egyetemre menni. Az volt a szokás, hogy az utolsó évfolyam előtt be kellett jelentkezni az amerikai egyetemekre. Engem ekkor több egyetem, többek között a Harvard is felvett, méghozzá ösztöndíjjal. Azonban sajnos beteg lett az apukám és ezért nem tudtam elmenni. Akkor már a betegségének olyan fázisában volt, hogy valószínűleg a kinti tanulmányaimat derékba törte volna az ő fájdalmas halála. Ezért elmentem inkább Ausztriában a Közgazdasági Egyetemre. Sajnos igazuk lett az orvosoknak és amikor másodéves hallgató lettem, elbúcsúztunk édesapám földi lététől. Sajnos így a tanulmányaimat is be kellett fejeznem, hiszen nekem kellett átvennem a családi üzletünket, a textil-nagykereskedést.

– A családjukban voltak élsportolók?
– Nem voltak, de apukámnak rengeteg sportoló ismerőse, barátja volt. Nekem az egyik hatalmas élményem az volt, hogy otthon a kertünkben a Jónyer Pistával tudtam egy pár menetet játszani. Rajta kívül még sokan jártak hozzánk, Sándor Csikar például többször is átjött baráti ebédre, apámnak ő is egy kedves ismerőse volt.

– Akkor innen gyökeredzik a sport szeretete is Önnél?
– Igen, van olyan képem, ahol ötévesen apukámmal kint vagyunk egy Rapid meccsen. De nem csak focimeccsekre jártunk. Sráckoromban kimentünk édesapámmal Bécsbe a Stadthalle-be a Davis-kupára is. Svédország-Ausztria mérkőzés volt, ahol játszott még többek között Björn Borg vagy Thomas Muster, aki az első volt akkoriban a világranglistán. Az apukám képes volt hajnali három órakor felkelni, amikor Muhammad Ali meccsek voltak a tévében. Ezeket a meccseket persze együtt néztük végig, tehát a sport szeretete egész fiatal korom óta része az életemnek.

– Milyen szellemiségben nevelkedett? Mi volt az irányadó, a következetesség vagy az emóciók, érzelmek?
– Ez egy érdekes dolog volt nálunk, hiszen apám egy nagyon szigorú ember volt. Amikor valami rossz fát raktam a tűzre, akkor azonnal kaptam egy hatalmas büntetést, amit az apám körülbelül négy másodperc múlva már meg is bánt. Legszívesebben azonnal vissza is vonta volna ezeket a büntetéseket, de az édesanyám azonnal ott termett és szólt, hogy te mondtad, te találtad ki, most már végigcsináljuk! Amikor például büntetésből egy hétig eltiltott a tévénézéstől, ő már másnap szívesen nézte volna velem este a meccset, de nem tehette, mert ő találta ki a büntetést, édesanyám pedig betartatta vele. Ezzel még az apámat is nevelte, hogy ne szabjon és mondjon ki ilyen drákói büntetéseket. Anyám nagyon következetes volt, apámról viszont már ez nem mondható el ilyen mértékben. Tizennyolcadik születésnapomra kaptam tőle egy autót, de már aznap leszidott este, hogy miért hagytam égve a fürdőszobában a villanyt, mert az pénzbe kerül. Apám érzelmileg hullámzó volt, anyám viszont megtanította, hogy amit mondunk, ha egy mód van rá, úgy is legyen.

– Amikor már elkezdett dolgozni a családi vállalkozásukban, akkor mennyi szerephez jutott az életében a sport?
– Én nagyon gyakran jártam meccsekre. Apukámnak, mielőtt elhagyta ezt a földi létet, még vettem egy Rapid bérletet. Talán még a mai napig is megvan valahol. Aztán ahogy teltek az évek, egyre kevesebb időm jutott a munkám mellett kimenni a meccsekre, így jobb híján maradt a televízió. Mikor édesapám meghalt, este BL döntőt játszottak, Hamburg-Juventus mérkőzést. Akkor a lelkemben úgy éreztem, ezt meg kell néznem, hiszen ha még élne az apukám is megnézné, de természetesen ezt az ötletet azért a gyász miatt elvetettem magamtól. A focit mindig is imádtam, de a többi sportág is nagyon közel állt hozzám. Emlékszem, 1976-ban, 16 éves srácként kint voltam Montrealban az olimpián. Ez úgy történt, hogy a szüleim azt mondták, a jegyet Amerikába megveszik, de ha el akarok menni, minden mást intézzek magamnak. New Jersey-ben az unokatestvéremnek volt egy bútorüzlete, egy hónapig nála dolgoztam, hogy az olimpiához a pénzt elő tudjam teremteni. Voltak ismerőseink, akiknél lakni lehetett, tehát a szállással nem volt gondom, de azért az ételre kellett, hogy legyen pénz nálam.

– Milyen munkát végzett ebben a bútorüzletben?
– Három izmos, sötét bőrű úriemberrel küldtek el, hogy szállítsam ki a bútorokat. Én voltam a negyedik. Fogtuk a szófát és vittük, de őszintén bevallom, nem tudtam velük felvenni a versenyt. Ezt az unokatestvérem is látta, így inkább pénzbehajtásokra küldött. El is mentem egy vékony úriemberrel. Bementünk egy házba és ott állt egy ember a lépcsőháznál, mi meg megkérdeztük tőle, hogy a keresett emberünk itt lakik-e?. Erre ő elővett egy óriási kést és elkezdte tisztogatni. Utána megkérdezte, hogy valójában miért is keressük ezt az embert. Semmi különös, csak érdeklődtünk volna felőle, de már itt sem vagyunk, feleltük azonnal. Máskor azonban ez jobban működött, ez csak egy kiragadott példa volt a sok közül.

– Ez gondolom hivatalos pénzbehajtás volt, nem pedig amolyan gengszterregénybe illő?
– Teljesen hivatalos. Amerikában is szokás, hogy az emberek részletre vesznek bútorokat és havonta be kell fizetni a következő részletet. Amikor ezt valaki elhanyagolja, akkor ahhoz kiküldenek embereket, hogy figyelmeztessék az elmaradás befizetésére. Ez nem egy maffiatevékenység volt, hanem Amerikában ez egy megszokott dolog. Nem kellett nekünk ott verekednünk, csak figyelmeztettük az adóst a tartozására. Ezt egy hónapig csináltam, majd kimentem Montrealba, ahol igen nagy szerencsém volt, mert nagyon olcsón jutottam hozzá a megnyitó jegyéhez. Engem az igazán nem érdekelt, hiszen én a sportesemények miatt mentem ki, de a cserélgetésre tökéletes alapként szolgált. El tudtam cserélni a kosárlabda döntőre. Voltam a vívók döntőjén, ahol élőben láthattam egy magyar női olimpiai győzelmet. Ott voltam a magyar-orosz vízipóló meccsen is. Rengeteg sporteseményt láttam akkor. Ez egy csodálatos élmény volt a számomra, soha nem fogom elfelejteni.

– A textilipari céget meddig vezette és utána merre haladt tovább az élete?
– Elég sokáig, úgy tíz-tizenkét évig. Aztán ez az iparág leáldozóban volt és ezért abba kellett hagynom. Utána elég sok mindennel foglalkoztam, míg végül az ingatlanpiacnál kötöttem ki. Ezt a szakmát is megtanultam úgy három-négy év alatt és azóta ebben tevékenykedem.

– A Rapid vezetőségéhez igen jó kapcsolati vannak. Ez hogyan alakult ki?
– Van egy régi barátom ott, aki tanácsadói szerepkörben van náluk. Üzleti tanácsokat ad az ottani vezérigazgatónak és a sportigazgatóknak. Ő gyerekkori barátom, tizenöt éves korom óta ismerem. Amikor Bécsben tartózkodtam, vele hetente többször is találkoztam. Általa nagyon jó kapcsolatot tudtam kialakítani a Rapid vezetőivel. Elmondhatom, jelenleg is tárgyalok velük egy Ferencváros-Rapid barátságos találkozó létrehozásáról.

– Ön szerint előrébb tart az osztrák foci a magyarnál?
– A Rapid most már másodszor jutott be az Európa Ligában a csoportkörbe, most játszanak a CSZKA Szófiával. Két egymást követő évben kiverték a selejtezőkben az Aston Villát. Tavaly is túljutottak rajtuk, majd pedig idén, miután ismét összesorsolták őket, szintén sikert arattak. Azt hiszem nem is nagyon fordult elő korábban, hogy egy osztrák csapat egy angolt fosztott meg a továbbjutástól a kupában, most pedig kétszer is sikerült. Ezért úgy gondolom, hogy előrébb tartanak a magyar focinál. Az utóbbi két évben nekünk egy csapatnak sikerült az európai ligákba jutni, az osztrákoknak pedig hat együttesük szerepelt ott. Azt hiszem, hogy ezek a számok mindent elárulnak, nekem nem kell ezt külön bizonygatnom. Ez azonban úgy gondolom, teljesen természetes, hiszen a Rapid költségvetése – konkrét számok említése nélkül – úgy négy-ötszöröse a Fradiénak. A Salzburgnak pedig körülbelül háromszoros költségvetése van mint a Rapidnak. Az mondjuk elgondolkodtató, hogy a Salzburg ezzel a pénzzel sem jutott be öt év alatt a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Idén kikaptak a Hapoel Tel Avivtól, amelynek jóval kevesebb a büdzséje. Tehát nem is csak a pénzen múlik minden, hiszen például a Chelsea sem tudta megnyerni a Bajnokok Ligáját, pedig annál több pénz sehol nem volt, mint az ő költségvetésükben. A Real Madrid, amikor szerepelt náluk egy Zidane, egy Beckham, meg ezer nagy értékű játékos, nem tudott BL győztes lenni. Egy szimpla edzőcserén rengeteg dolog múlik. Anélkül, hogy bárkit is megbántanék, nézzük meg az Intert! Mourinhoval meg tudták nyerni a BL-t, idén pedig szerintem sehol nem lesznek. Magyarországon is ez a helyzet, hiszen ha Prukner László más csapatnál dolgozna, akkor lehet az a csapat szerepelne jobban a bajnokságban. Egy másik edzővel, lehet mi sem szerepelnénk ilyen jól, ugyanezzel a játékosanyaggal. Nekem a Laci elődjével, Craig Shorttal sem volt semmi bajom, benne egy nagyon szimpatikus embert ismertem meg, de ő kezdő volt. Egy jó játékos volt, de edzőként még soha, sehol nem szerepelt, itt nálunk kezdte meg a pályafutását. Prukner László mögött pedig már ott volt a kaposvári hét év és ráadásként még a többi edzőt is ő oktatta.

– Mindenki előtt ismert Szász Andrással való jó viszonya. Hogyan ismerkedtek meg?
– Andrást, ha jól emlékszem, 1989-ben ismertem meg. Együtt voltunk egy protokolláris vacsorán, ahol egymástól teljesen függetlenül hívtak meg minket. Ekkor azonban még semmi közünk nem volt egymáshoz, sem barátilag, sem üzletileg. Majd 1994-ben Bécsben egymással szomszédos irodában dolgoztunk. A két magyar itt hamar egymásra talált és kialakult egy jó munka és baráti kapcsolat közöttünk. Ezek után sok területen együtt tudtunk dolgozni, persze nem minden ügyben, de sok dologban munkálkodtunk közösen. Ő megbecsülte az én ingatlanokkal kapcsolatos ismereteimet és amikor az angolok szerepet vállaltak a Ferencvárosnál, majd Kevinnek kellett egy megbízható ember, aki mind az ingatlanterületen, mind Magyarországon otthon van, akkor András engem javasolt.

– Kevin McCabe-et ekkor ismerte meg?
– Igen, 2007 második felében ismertük meg egymást. Először az Esplanade Real Estate cégbe kerültem, amely megvette a Fradi részvényeit és az ingatlancsomagot a tenderen. Aztán amikor Kevin egy évvel ezelőtt megváltoztatta az igazgatóságot és sok régi ember kikerült onnan, mert egy kisebb, de hatékonyabb igazgatóságot szeretett volna létrehozni, akkor kért meg engem, hogy felügyeljek a Ferencváros ügyei felett. Berki Krisztián és én maradtunk az igazgatóságban. Aztán Krisztián kiválása után én maradtam az egyetlen helyi igazgatósági tag. Át is vettem a Fradi irányítását, majd jött Berkes Zoltán, akivel minden ellenkező híreszteléssel szemben nekem semmi bajom nincsen, de a próbaideje alatt megköszönve a munkáját, ő is távozott a Zrt. éléről.

– Berki Krisztián után miért keresett a Fradi vezérigazgatót? Miért nem Gerstl Alexander vette át már akkor ezt a tisztet?
– Őszintén mondom, azért, mert én ezt nem akartam csinálni. Ez ennyire egyszerű.

– Végül aztán mégis belekényszerült ebbe a szituációba és nem tudta megkerülni ezt a feladatot. Miért mondott igent McCabe-nek?
– Én úgy érzem, hogy Kevinnek tartozom ennyi lojalitással. Megkért arra, hogy ideiglenesen – amíg nincs egy új befektetőtárs – addig csináljam és én elvállaltam.

– Akkor az a jelen pillanatban is úgy van, hogy ideiglenesen tölti be ezt a szerepkört?
– Azzal kezdeném, hogy mindenki ideiglenesen végzi a Fradi vezetését. Minden edző is ideiglenesen van a klubjánál, amíg mondjuk, nyolcszor nem kap ki egymás után. A futballban ezeken a posztokon nincs örök érvényű szerződés. Én nem vagyok vezérigazgató és nem is leszek. Igazgatósági tag vagyok, akinek pillanatnyilag egyedül van aláírási joga, mivel én tartózkodom egyedül az igazgatósági tagok közül Magyarországon. Hozzáteszem, hogy Berki Krisztián sem volt vezérigazgató, hiszen ő is igazgatósági tag volt csupán. Berkes Zoltánt próbaidővel vettük fel, hogy igazgatósági tag és vezérigazgató legyen, tehát ő egy rövid ideig látta el ezt a szerepkört.

– Hálátlan szerep a Ferencvárosi labdarúgás fejének lenni?
– Valójában a Fradit vezetni egy picit hasonlít – tudva természetesen, hogy a hasonlat sántít – a miniszterelnöki feladatokhoz. Őt is megkérdőjelezik, miért ezt az adónemet hozza be, miért nem egy másikat? A Fradi körül is mindenki jobban tudja, hogy mit kéne tenni a Ferencvárosért, mint az, aki éppen aktuálisan ebben dolgozik. Ez a fociban úgy látszik, hogy természetes, hiszen például a válogatott szövetségi kapitánya is hasonló problémákkal kerül szembe azonnal a kinevezése után. Miért nem játszik “x” vagy “y” és miért “z” játszik a helyén? A Fradinál pedig miért nem ennek az embernek segítünk és miért segítünk a másiknak? Miért ezt vagy azt az edzőt vettük fel az utánpótláshoz, miért nem a másikat, aki fradista? Az én véleményem azonban az, hogy elsősorban nem azért kell alkalmazni az embereket, mert valamikor a Fradi játékosai voltak, hanem azért, mert jól végzik a feladatukat. Abban az esetben, ha van két egyforma adottságokkal rendelkező ember és az egyik fradista, akkor természetesen ez előnyt jelent a számára, de ha csak egy picit is jobb a maga területén a másik jelölt, akkor azt kell alkalmazni, amelyik a jobb. Az élet azt mutatja, hogy Prukner Laciból – aki soha nem volt ferencvárosi érzelmű – nagyobb fradista lett, mint némely fradistának mondott elődjéből. Azokat a tulajdonságokat, amelyekkel oly gyakran szeretünk fradistákat felruházni, a Laci sokkal jobban megtestesíti, mint néhány ősfradistának mondott elődje. Van, aki beszél a fradizmusról és van, aki nem beszél róla, csak cselekszik és a cselekedetei a fradizmusát igazolják.

– Önnek közeli ismeretsége, barátsága alakult ki Kevin McCabe-bel. Milyen embernek ismerte meg őt?
– Ő egy végtelenül nyugodt, egy minden szituációt megismert és megtapasztalt üzletember. Ő már tudja három lépéssel előre, hogy a szemben álló fél mit akar kérdezni tőle. Le a kalappal előtte, mert ő az a fajta üzletember, akiről példát lehet venni. Én nem is értem azokat a feltételezéseket, amelyeket a médiában lehet olvasni, hogy Kevin csak egy bábu. Egy milliárdos emberről állítják ezt, akinek a vagyona nem forintban számlálandó. Valaki komolyan tudja azt venni, hogy ide jönne a Szász Andrásnak strómeneskedni? Ez olyan felvetés, mintha Bill Gates jönne ide Magyarországra egy számítástechnikai kft. mellé bábnak. Ez egy nonszensz felvetés.

– Kinek az érdeke lehet egy ilyen felvetést bedobni a köztudatba és elárasztania vele a médiát?
– Csakis egy vagy talán több furkálódó ember, netán csoport érdeke lehet ez. Elég hamar rá kellett jönnöm, hogy a Fradival kapcsolatosan az egyetlen, amit nem akar a közeg, az a béke. Mindig kell valamit találni, amibe bele lehet kötni, amiből hírt, vagy lufit lehet csinálni.

– A magyar labdarúgásból eltűnt a mérkőzésre rendszeresen kilátogató nézőközönség. Ezt sajnos a Ferencváros is a saját bőrén érzékeli annak ellenére, hogy még mindig mi vonzzuk a legnagyobb szurkolói létszámot a stadionokba. Mit lehetne tenni annak érdekében, hogy javuljon a mérkőzések látogatottsága?
– Erről a témakörről órákon át lehetne beszélgetni, de a tény az, hogy amikor ingyen lehetett bejutni egy bajnoki találkozónkra, akkor sem voltak a lelátón 7500 főnél többen. Van egy ezerötszáz fős mag, amely minden körülmények között eljön, hűséges a csapatához és nincs olyan meccs, ahol ne lenne ott. Ezeknek az embereknek a nagy százaléka, mondhatnám a kilencven-kilencvenöt százaléka nagyon rendes, normális ember, akik a Fradiért mindent megtesznek, akiknek mindenük a Fradi, de van az a száz-kétszáz ember, akik miatt sokan nem merik elhozni a gyermekeiket, családjaikat a mérkőzésre, mert félnek. Ez a kisebbség megfosztja attól a plusz ötezer embertől a lelátót. Természetesen elengedhetetlen lenne egy komfortos stadion is ahhoz, hogy több néző tekintse meg a mérkőzéseket. Tudom sokan a szurkolói kártyát teszik felelőssé a kevés néző miatt. A kártyát még Berki Krisztián vezetése alatt vezette be a klub, de azóta az Albert Stadionban nem volt nagyobb probléma. Ez megóvta a Fradit a több millió forintos büntetésektől. Gazdaságilag nekünk ezért a szurkolói kártya azt kell mondjam, megéri. Azonban tudom, hogy egy klubot nem lehet csak és kizárólag gazdasági szemmel nézni, mert ha úgy nézném, akkor tulajdonképpen minden meccset zárt kapussá kéne hogy tegyek. Kifejtem bővebben is, hogy miért. Egy mérkőzés bevétele és amit a rend biztosításáért kifizetek, az végeredményben nullszaldóssá teszi az eseményt. Ehhez, ha még hozzáveszem, hogy mennyit tudok még a költségekből faragni, ha zártkapus meccset játszunk, akkor tulajdonképpen gazdasági szemmel jobban megérné nézők nélküli mérkőzéseket tartani. Ebben az esetben senki nem mondana olyan rigmusokat, amelyekért pénzt kell fizetni. Senki nem dobna be semmit a pályára, nem keletkezne olyan tényező, amelyért külön súlyos forintokat kéne fizetni az MLSZ kasszájába. A szponzorok a tévé miatt jönnek úgyis, hiszen 90 percen keresztül rengeteg néző figyeli a mérkőzést a televízión keresztül. Nekik ez számít, a többi nem. Azon kívül, hogy természetesen a focit szurkolók nélkül nem lehet játszani és természetesen az ember ezt az élményt minden szurkolónak meg akarja adni. Azonban semmi gazdasági érvet nem tudok mondani, hogy miért éri meg nekünk ennyi pénzt áldozni erre. A jegyek árát pedig nem lehet felemelni, mert már most is sokallják az árát. A jegyárak jelenleg úgy tíz százalékosak Ausztriához képest. A tévépénz esetében pedig tizenöt százalékról beszélhetünk. Vagyis a bevételeim egy töredékét hozzák csak az Ausztriában tapasztaltakhoz képest. A szponzorpénzekről pedig már nem is beszélek. A kiadások azonban elvileg egyformák lennének.

– Ilyen helyzetben beszélhetünk egyáltalán stadionépítésről?
– A stadionépítésről annyit tudok mondani a mostani helyzetben, hogy meg kell találni azt az ideális stadionméretet, amire valójában nekünk szükségünk van. Amikor ingyen megnézheti a helyszínen a hazai bajnoki mérkőzésünket a szurkoló és összesen hétezer-ötszázan éreznek arra késztetést, hogy kilátogassanak az Üllői útra, akkor kérdezem én, miért is van szükség egy huszonháromezer főt befogadó stadionra? Ez egy költői kérdés, tudom. De nézzünk szembe a tényekkel, ennyien kíváncsiak ma, egy ingyenes bajnoki találkozóra a Fradinál! Aztán, ha valaha eljutunk majd egy BL találkozóig, akkor a huszonhárom ezres stadion sem lesz majd elég. Abban az esetben viszont úgyis el kellene mennünk a Puskás Stadionba. Amikor a Debrecen bejutott a Bajnokok Ligájába, akkor 50 000 ember háromszor is kiment a találkozókra. Menjünk tovább. Idén az Európa Ligában hány ember is ment ki a meccseikre? Tíz-tizenkétezer ember volt a Puskás Stadionban. Valójában itt az újdonság varázsa és a topcsapatok hozzák az embereket. Azonban játsszunk el a gondolattal, hogy bekerülünk a Bajnokok Ligájába. Ahhoz ugye össze kéne hozni egy keretet, ami a jelenleginél jóval jobb. Mit szólna a közönség akkor, ha azt mondanám, hogy ezekre a találkozókra mondjuk 8000 vagy 10 000 Ft a belépő? Pedig ingyen nem lehet csodákat tenni. Az értéket pedig mindig, mindenütt meg kell fizetni. A mai gazdasági helyzetben már az is drágának számít, ha annyiba kerül egy futballjegy, mint egy mozijegy. Elismerem, hogy sok embernek nagyon meg kell gondolnia, hogy mire adja ki a pénzét, de nagyon sokan nem is akarnak erre pénzt áldozni. Kérdem én akkor, hogy hol van a fennen hangoztatott fradizmus? Mert szépen hangzik, hogy a Fradi a mindenünk, de ez a csodálatos érzés meddig tart? Ezerötszáz forintig? Mert az ezerhatszáz az már drága? Vagy kérdezhetem azt is, hogy a tízmillió magyarból egy sincs, aki a Fradira komolyabb pénzt áldozna? Miért pont egy angol tette meg ezt? Hatszor írták ki a tendert a Ferencvárossal kapcsolatosan. Kedvező áron lehetett egy jó ingatlanhoz hozzájutni, de ezzel együtt járt, hogy nem csak az ingatlant veszi meg az ember, hanem magát a klubot is. A rengeteg magyar befektetőből egy ember sem áldozta rá a saját tőkéjét. Várszegi egyszer megvette, aztán elmenekült innen. Az nem lehet véletlen, hogy aki ismeri a hazai körülményeket, a kezeit felemeli és azt mondja, nekem nem kell. Aztán jött egy angol, aki nem ismerte az itteni körülményeket és megvette. Valójában azonban ő nem tudta akkor még, hogy mit vállal magára. Ennyi probléma, ennyi gond, azért máshol nincsen egy futballcsapat körül. Nincs egy Manchester Unitednél, Sheffield-ben meg pláne nincs.

– Akkor netán Kevin azon is elgondolkodott, hogy mindegy hogy esetleg bukik rajta, de kiszáll?
– Az biztos, hogy minden hónapban elgondolkodik, amikor bele kell raknia ismételten 100 milliót. Mert körülbelül ilyen nagyságrendekről beszélünk.

– Mi igaz abból a pletykából, hogy ezt már bele sem rakja a Ferencvárosba?
– Én még pletykaszintről sem beszélnék, mert ez csak egy bizonyos újságban jelent meg. Honnan lenne egyébként pénze az egyesületnek? Miből fizetnénk ki a költségeinket? A Megyeri Balázsból befolyó összegből? Az egy fél hónapra sem lett volna elég. Ezért kategorikusan kijelenthetem, Kevin McCabe pénzéből él ma is a Ferencváros!

– Visszatérve az Ön életére, milyen hobbijai vannak, mivel tölti a szabadidejét?
– Bármennyire furcsán hangzik, legtöbbször focit nézek. Tegnap is megnéztem a Bajnokok Ligáját. Van két lányom, akiket sajnos nagyon ritkán látok. Az egyik 18 éves, Kanadában jár egyetemre, a másik 13 éves. Ő otthon van és csak hétvégeken találkozom vele, de amióta a Fradinál dolgozom, sajnos még hétvégéken sem mindig, mert akkor nekem gyakran itt kell lennem. Szeretek olvasni, egy picit kikapcsolódni, tévézni. Még azt sem mondhatom, hogy olyan gyakran kirándulnék.

– Milyen műfajú könyveket olvas?
– Krimiket, scifit, társadalmi regényeket. Elég széleskörű az érdeklődésem, németül és angolul szoktam olvasni. Odáig még nem jutottam el, hogy magyarul is elolvassak egy könyvet. Az újságokat már elolvasom, a szerződéseket is, de a könyvek közül talán az egyetlen, amit magyarul elolvastam az az Egri csillagok volt.

– Mik a szellemi irányelvei, amelyektől nem mozdul el, amelyek vezérvonalak az életében?
– Ami nagyon fontos nekem, az a rugalmasság. Emellett megpróbálok mindent úgy megoldani az életemben, hogy másoknak ne ártsak. Az első irányelvem azonban a családom. A Fradival kapcsolatosan igen erősen súrolom már a családom határait, hiszen sajnos már alig látom őket. Azonban van még egy dolog, ami számomra egy ilyen irányelv, hogy minden körülmény között ember tudjak maradni. Minden reggel nyugodt szívvel szeretnék belenézni a tükörbe.

– Hisz Istenben?
– Erre nem tudok egyértelmű választ adni. Amikor bajban vagyok, akkor szoktam szólni hozzá, de amikor katasztrófákról olvasok, akkor gondolkozóba esem, hogy miként engedheti ezt meg egy jóságos és gondoskodó Isten? Gyakran olyan emberek jutnak sikerhez, akik nem érdemlik meg, olyanoknak pedig, akik megérdemelnék, nem hogy sikert, de még boldog életet sem ad. Azonban ezt nem az én tisztem megítélni, csak nem értem, hogy egy jó Isten, miért hagy ilyen dolgokat megtörténni? Igazából van bennem egy hit, csak ezt nem tudom keretbe zárni.

– Elégedett az életével?
– Fiatal koromban, ha nekem valaki azt mondja, hogy én egy futballcsapatnak leszek a vezetője, akkor kinevetem. Ez tőlem nagyon messze állt. Én a szívem szerint sportújságíró szerettem volna lenni, aztán a szüleim másfelé tereltek. Régebben imádtam a sportstatisztikákat és ezeket fejben is tartottam. A korábbi világbajnokságok adatait például fejből tudom a mai napig. Az iskolai újságban aktívan tevékenykedtem, elmentem a csapattal, adtam még osztályzatokat is. Mellette riportokat készítettem a sulicsapat tagjaival. Mai fejjel azonban azt mondom, igazuk volt a szüleimnek, bár lehet, nyugalmasabb és szebb életem lenne. A kereskedelembe én tulajdonképpen “be lettem tolva”, azonban most már hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szeretem.

– Mit üzen a Fradi szurkolóinak?
– Mindenkit, aki őszintén szereti a Fradit és nem csak a maga szekerét akarja tolni, azt arra kérem, higgyen abban, hogy Kevin és mi mindannyian jót akarunk a Fradinak. Azt akarjuk, hogy alkossunk valamit, amire majd mindannyian büszkék lehetünk. Ehhez mindenkinek a segítségére szükségünk van, nagyon fontos, hogy mindannyian egyfelé evezzünk a csónakban.

Istenes Mónika és Istenes Tibor

Budapest, 2010.10.20.

(A felhasznált fotók forrása: pepsifoci.hu)

A végére ugorhat és hozzászólhat.

23 hozzászólás

  1. zozo írta:

    Először- stadion,aztán csapat.Második-ha akarok valamit az sikerül. Harmadik-megfelelő ember a megfelelő helyen.

    Hozzászólás ideje: 2010. október 28. 12:50

  2. gatyás írta:

    Kempi! Most, hogy mondod, be is ugrott a név! De a feje nem rémlik, ilyen fekete hajú volt a csávó asszem. mondjuk nem oszt nem szoroz már, mert kiesett a rostán. A hétvégi meccsre felmegyek, mert ahogy nézem a tabellát, érdekes meccsnek nézünk elébe, bár a Szolnok nem túl erős csapat, szerintem dózeroljuk őket. Barátom, Te is kint leszel? Csumi

    Hozzászólás ideje: 2010. október 28. 19:40

  3. Kempi írta:

    Persze, hogy megyek a meccsre, remélem a Szolnokot legyőzzük. Eléggé ki voltam bukva a Tanár úrra, hogy elcserélte magát a Loki ellen. Meg kellett volna nyerni a meccset. Na de majd most. Melyik szektorban leszel? Én most a kapu mögé megyek. Berkes pedig nem fekete. Őszes, olyan szürke, jelentéktelen. Nem tűnt valami nagy egyéniségnek. A sajtónak sem lehetett annyira érdekes, mint Berki :D.

    Hozzászólás ideje: 2010. október 28. 20:27

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

    Felelős szerkesztő: Simon Sándor
        A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
          Simon Józsefnek (ellenfeleink jelene, mérkőzések utáni publicisztika)
            Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
              Zsiga Lászlónak (statisztika, történelem, események, eredmények)
                Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
                  Harsányi Györgynek (fotók)
                    Email: ftc.barati.kor@gmail.com
                      Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

                      Legutóbbi hozzászólások

                      Statisztikák

                      Bejegyzés ideje: 2015. augusztus 7.
                      Szerző: Simon József

                      Fradi-naptár: 01.15. – 01.17.

                      Bejegyzés ideje: 2010. január 15.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Fradi-naptár: 01.25. – 01.31.

                      Bejegyzés ideje: 2010. január 25.
                      Szerző: Simon Sándor

                      A „ZÖLD SAS” TRÓFEA ÁTADÁSA 2010.

                      Bejegyzés ideje: 2010. május 16.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Elhunyt Hunics József

                      Bejegyzés ideje: 2012. augusztus 9.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Ismét elment egy Fradista

                      Bejegyzés ideje: 2010. augusztus 26.
                      Szerző: tibu1