2024. április 20. szombat

Mai ellenfelünk: a Lincoln City F.C.

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2009. július 8.

lincoln_city_f_cKét napja Sheffieldben a világ legrégebben alapított, ma is működő klubjával a Sheffield FC csapatával játszottunk és győztük le 5:1-re.

Ma este Lincoln városába utaznak a fiúk, hogy magyar idő szerint 20:30-kor megmérkőzzenek a Lincoln City F.C. együttesével.

300px-lincsechostandA klubot 125 évvel ezelőtt, 1884-ben alapították hivatalosan. Azért a hivatalos szó, mert már az 1860-as évek közepén futballoztak Lincolnban, egyebek mellett a legutóbbi ellenfelünkkel (Sheffield FC) is játszottak 1865-ben. 1884-ben aztán megalakult az amatőr klub. Csak hét esztendeig voltak amatőrök, hiszen az 1891/92-es szezonban már a professzionalista liga egyik csapata lettek. Nem a legfelsőbb osztályban, ott még soha nem szerepeltek. 1895-ben avatták fel azt a pályát (Sincil Bank), ahol ma vendégszerepel a Fradi.

Dicsőségtáblájukon nyilvántartják a Division 3 (North) liga háromszori megnyerését (1931/32, 1947/48, 1951/52), a League Two 1975/76-os megnyerését, a Conference National 1987/88-as megnyerését. Jelenleg az angol negydik vonalnak számító (ne feledjük, hétfői ellenfelünk a nyolcadik vonalban szerepelt) League Two bajnokságban szerepelnek, ahol legutóbb a 13. helyen végeztek.

A csapat színe piros-fehér-fekete (piros-fehér csíkos mez, fekete nadrág), amely színeket a hazai mérkőzéseiken viselik. Idegenben fehér-pirosban játszanak. Becenevük Manók, vagy Vörös Manók. Stadionjuk mai befogadóképessége 10.127 fő.

Profi csapatról lévén szó, légiósokat is alkalmaz. Magyar játékosuk is van, az 1985-ben született Kovács János személyében, aki védőt játszik. Rajta kívül a jelenlegi keretben egy ír csatár szerepel.

A múltban tallózva olyan neves játékosokat találunk egykori csapataikban, mint Bruce Grobbelaar, Gary Megson, Robert Savage vagy Graham Taylor.

A hivatalos oldalukat szemlézve örömmel vettük észre, hogy ez a nagy múltú klub is sokat ad a múlt ismertetésére. 1892-től napjainkig ők is megjelenítik az összes lejátszott mérkőzésüket, bemutatják játékosaikat.

A Fradi elleni mérkőzés lesz számukra az új szezon első előkészületi mérkőzése, amire nagyon készülnek. Mi is érdeklődéssel figyeljük majd a mérkőzés online tudósítását az ulloi129.wordpress.com oldalon. És a távolból is üzenjük, hogy Hajrá Fradi!

Tavalyi csapatképük:
team_lincoln

Az összeállítást a csapat hivatalos honlapja (www.redimps.co.uk), valamint a wikipedián találhatató (en.wikipedia.org/wiki/Lincoln_City_F.C.) bejegyzések alapján készítette: Simon Sándor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS