2017. március 29. szerda

Fradi-naptár: 11.08. – 11.14.

Szerző: Limpi Bejegyzés ideje: 2010. november 8.

Kit lehet köszönteni, kiről lehet megemlékezni az előttünk álló hét napjain? 2010.  november 8-tól november 14-ig.

2010. november 9. kedd

1932-ben ezen a napon hunyt el a ferencvárosi labdarúgás hőskorának egyik legendás alakja, Horváth Ferenc, 58 éves volt. Akik érdeklődnek az FTC múltja iránt, sokan ismerik a nevét, honlapunk is többször említette. Volt miért. Játékosként kezdett, de vezetőként lett legendás. Játékosként 1901-ben és 1902-ben összesen 11 meccset játszott, egy gólt szerzett.

Érdekesség, hogy már gyermekkorában elvesztette a fél karját, így is futballozott. A lelke, a szíve, a gondolkodásmódja azonban nem volt csonka. Az egyesületen belül az ő gondolata is volt a football osztály megvalósítása, ő lett a megalakított szakosztály úgynevezett I. kapitánya. Ebben a tisztében is sürgetője volt az MLSZ megalakításának, amelyet végül titkárként ő hívott össze. Sőt, 1902-ben már az első főtitkára lett az MLSZ-nek, amelynek első szabályzatát is ő dolgozta ki. Nagy tekintélynek örvendett, ami köszönhető volt munkásságának,a szabályok magyar nyelvű fordításának, a bírói testület létrehozásának és a szerteágazó szervezési munkának. Emellett sportlapot is szerkesztett. 1914-től 16-ig az MLSZ alelnöke volt. Az amatőrizmus volt a vérében, így amikor a profizmus szelleme lett úrrá a labdarúgásban, ő csendben félreállt.

Emlékét sosem feledjük!

2010. november 10. szerda

Ezen a napon ünnepli 41. születésnapját Báder János. Báder 10 mérkőzésen szerepelt a Fradi színeiben (7 bajnoki, 3 hazai díjm.) és 4 gólt szerzett (3 bajnoki + 1 egyéb). Bajnoki érmei: ezüst (1988-89 és 1990-1991), bronz (1989-90)
A Magyar Kupa győztes csapat tagja: 1991

Boldog születésnapot!

1992-ben, 79 éves korában ezen a napon távozott az élők sorából Csikós Gyula.
Csikós összesen 283 mérkőzésen védett a Ferencvárosban (218 bajnoki, 29 nemzetközi, 36 hazai díjm.) Bajnokcsapat tagja: 1939-40, 1940-41. Kupagyőztes: 1942, 1943, 1944 (MK)
A magyar válogatottban 13 alkalommal szerepelt (12: FTC)
Az FTC örökös bajnoka (1974).

Szívünkben örökké él!

2010. november 12. péntek

Ezen a napon ünnepli 33. születésnapját Európa-bajnok (2000) kézilabdázónk Siti Eszter.

Boldog születésnapot!

71 évvel ezelőtt ezen a napon született Landi Ferenc, aki 1959 és 1962 között 56 mérkőzésen védte a Fradi kapuját. Nem egyszer bravúrral. Orosházáról indult a pályafutása, ahpl egy tornabemutatón figyelt fel rá a helyi csapat edzője és a futballpályára, a kapuba hívta. Innen került a Fradihoz, ahol már 20 évesen bemutatkozhatott. Nem sokkal 46. születésnapja után halt meg.

Emlékét őrizzük!

1957-ben e napon született Zsiborás Gábor. Zsiborás 408 mérkőzésen őrizte Fradi mezben a kaput (244 bajnoki, 105 nemzetközi,
59 hazai díjm.) Bajnoki érmei: arany (1980-81), ezüst (1978-79, 1981-82, 1982-83). Magyar Kupa győztes csapat tagja: 1978
Toldi vándordíj nyertese: 1979-80 és 1985-86
Golden Gate-díj nyertese: 1986-87
A magyar válogatottban 4 alkalommal védett. Ötödik válogatottsága
küszöbén, 1993. szeptember 7-én, életének 36. évében a Fradi-pályán érte a halál.

Emlékét örökre megőrizzük!

2010. november 13. szombat

55. születésnapját ünnepli szombaton Jancsika Károly. Jancsika 309 mérkőzésen játszott a Fradiban (179 bajnoki, 107 nemzetközi, 23 hazai díjm.)
Góljainak száma: 6 (2 bajnoki, 4 egyéb)
Bajnoki érmei: arany (1980-81), ezüst (1981-82 és 1982-83)

Isten éltesse!

54. születésnapját ünnepli e napon Hámori György. Mérkőzéseinek száma: 80 (45 bajnoki, 17 nemzetközi, 18 hazai díjm.)Gól 1 (egyéb)

Isten éltesse sokáig!

1936-ban e napon hunyt el Szamosy Antal. Az FTC-ben összesen 143 mérkőzésen védett. (90 bajnoki, 28 nemzetközi, 25 hazai díjm.)

Emlékét megőrizzük!

2010. november 14. vasárnap

Ezen a napon ünnepli 57. születésnapját Viczkó Tamás. Viczkó összesen 29 meccset játszott csapatunk zöld-fehér mezében. Tagja volt az 1975-76-os bajnok- és 1976-ban MNK-t nyert csapatának.

Isten éltesse!

1973-ban e napon hunyt el Szedlacsik Ferenc. A Törekvésből került a Fradiba, a márkorábban külföldet is megjárt, jó irányító játékos hírében álló labdarúgó. 1927-tól 1932-ig erősítette a mieinket, tagja volt a 100%-os bajnokcsapatnak és az első KK-győztes Fradinak is. 172 mérkőzésen 84 gólt szerzett az egyszeres magyar és sokszoros csehszlovák válogatott labdarúgó. Prágában hunyt el 75 éves korában.

Emlékét megőrizzük!

Az összeállítást készítette: Bartók Ferenc

Felhasznált források:

Nagy Béla: Fradi Futballévszázad

Nagy Béla: Fradisták

Nagy Béla: Kik játszottak a Fradiban? 1. 2. 3.

worldhandball.com

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

    Felelős szerkesztő: Simon Sándor
        A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
          Simon Józsefnek (ellenfeleink jelene, mérkőzések utáni publicisztika)
            Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
              Zsiga Lászlónak (statisztika, történelem, események, eredmények)
                Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
                  Harsányi Györgynek (fotók)
                    Email: ftc.barati.kor@gmail.com
                      Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

                      Legutóbbi hozzászólások

                      A Fradi krónikására emlékeztünk

                      Bejegyzés ideje: 2017. március 28.
                      Szerző: SzB

                      Statisztikák

                      Bejegyzés ideje: 2015. augusztus 7.
                      Szerző: Simon József

                      Ellenfélnézőben: Haladás Sopron Bank

                      Bejegyzés ideje: 2011. augusztus 20.
                      Szerző: Simon József

                      Az utánpótlás helyzetéről ifj. Tajti Józseffel

                      Bejegyzés ideje: 2010. december 17.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Az FTC Baráti Kör tiltakozik

                      Bejegyzés ideje: 2014. március 8.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Fradi-naptár: 01.15. – 01.17.

                      Bejegyzés ideje: 2010. január 15.
                      Szerző: Simon Sándor

                      A Fradi dicső múltja, 46.rész – 1947-48

                      Bejegyzés ideje: 2009. június 10.
                      Szerző: Simon Sándor