2024. március 29. péntek

Egy csapat, amely megérdemli a közönség szeretetét

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. november 16.

Olyan Fradit láttam, a szezonban már nem először, amelynek játékosai pontosan tudják milyen mezben, milyen címerrel a szívük fölött játszanak. Olyan Fradit, amely ha kell, szórakoztatóan, a nézőket tapsra ragadtatóan játszik. Olyan Fradit, amely ha kell, fogcsikorgatva küzd, mert mindenáron győzni akar.

Olyan Fradit, amelynek tagja eltökélten hiszik, hogy játékukkal idézik a régi nagy időket. Olyan Fradit, mely ellen tud állni a bírói nyomásnak, sőt le is tudja győzni azt. Olyan Fradit, mely valóban megérdemli a közönség szeretetét.

Öregfiúk meccsen voltam. A Fradi az MTK-val játszott. Mondhatni, amolyan örökrangadót, a korábbi időket idéző fajtából. A Fradi öregfiúk csapata a múlt héten is nagy rangadót, derbit játszott az Újpesttel. Azzal az Újpesttel, amely hétről-hétre a korosztálya legjobbjaival áll ki, mert győzni szeretne ebben a sorozatban. Legalább itt! A Fradi elleni meccsig 100 %-osak is voltak. Ám beleszaladtak egy 4-1-es vereségbe. Hozzá kell tenni, még így is egy ponttal vezetnek a Fradi előtt, mert nekünk korábban becsúszott két döntetlen is.

Most az MTK következett. Az az MTK, amely eddig ezt a sorozatot nem nagyon vette komolyan. Volt, hogy csak nyolc emberrel állt ki. Nem véletlen 10 meccsen az az 5 vereség. Erre kiket lát az érdeklődő a melegítő játékosokat nézve? Illés Béla, Halmai Gábor, Csertői Aurél, Komódi László, Nagy Sándor, Hámori Ferenc. Presztízskérdést csináltak a Fradi elleni meccsből. Helyes! Így van ez rendjén, mindig is így volt. A mieink aktív korukban is tudták, mindenki őket akarja legyőzni. Megelégedéssel vehetik tudomásul, most sincs ez másképp. Egy Fradinak úgy kell bajnokságot nyerni, hogy minden meccsen oda kell tennie magát, akkor is, ha ellenfelei ezt nem mindig mondhatják el magukról.

Nevekben persze a Fradi sem szűkölködött, íme csapatunk felállása:

Riedel – Szűcs M., Telek, Milovanovic, Szkukalek – Vincze O., Lipcsei, Kapic, Zombori – Horváth P., Wukovics

A kispadon a lábadozó Dzurják Józsefet Bánki József és Kincses Sándor helyettesítette.Ők is, a csapat tagjai is, Csöpiért is küzdenek hétről-hétre.

Több, mint száz meglehetősen hangos néző állta körül a pályát a szinte BL-időben (20:35-kor) kezdődő mérkőzésen. Korábbi legendáink közül ezúttal civilben szurkolt a többieknek Keller József, Szántó Gábor, Ebedli Zoltán, Pogány László, Rab Tibor vagy éppen Martos Győző. De láttam Dragóner Attilát, ifj. Nyilasi Tibort és Nyilasi Bálintot is. Van összetartó ereje ennek a közösségnek…

A mérkőzés enyhe MTK mezőnyfölénynel kezdődött, de a Fradi gyorsan magához ragadta az irányítást, veszélyes helyzetek sorát dolgozta ki. Vincze Ottó kóstolgatta a kapust, de lövései ekkor célt tévesztettek. A vezetést egy szélről élesen beadott labdából Horváth Péter szerezte meg. Játszott a Fradi, szebbnél szebb megoldásokat láttunk. Mígnem… Mígnem Illés Béla kiharcolt egy 11-est. Tény, volt test, a test elleni ütközés a 16-oson belül, tény, Illés Béla elesett, a bíró befújta. Sokat látott játékosaink vehemensen reklamáltak az ifjú játékvezetőnél. Vehemensen és nem irodalmi stílusban. Vincze Ottó állt hozzá a legközelebb és a legtovább, ezért az ifjú spori ügybuzgóan kiállította. Értik? Öregfiúk meccsen kiállította a reklamáló játékost. Illés persze bevágta a büntetőt, egyenlített az MTK. Emberhátrányban is a Fradi támadott, pár perccel később a kékek védője kézilabdázott a 16-oson belül, mindenki látta, csak a spori nem akarta. Más sem kellett a hangulatnak, olyan tetőfokára hágott a paprikás dühtől, mint a régi szép időkben. A félidőig nem történt változás, maradt az 1-1.

A második félidő kérdése az volt, bírja-e erővel a Fradi. Mert az MTK játékosai bebizonyították, nem felejtettek el futballozni. Gyors passzokkal járatták a labdát és ne feledjük emberhátrányban játszottunk. Volt is egy-két nagy helyzetük, de vagy kihagyták a kihagyhatatlant vagy a kapusunk hárított bravúrosan. Ám tíz emberrel sem mondtunk le a győzelemről, mert ez presztízskérdés volt. A cserék is előrefelé szóltak. Wukovics helyett Kuntic, Zombori helyett Albert Flóri jött be a második félidő elején. Aztán a bíró ismét elnézett egy komoly kézilabdás jelenetet a kékek 16-osán belül. Ez már kezdett sok lenni. A jelenlevők hangja az MTK játékosaiban félelmetes bajnoki hangulatot teremtett, hiszen ők fénykorukban is ilyen nézőszámhoz, de nem ilyen hangerőhöz szoktak. A bíró is megrettent, pillanatnyit szusszant az oldalvonal mellett mielőtt folytatta a játékot. Azt a játékot, amelyben Albert Flóri egy gyönyörű fejessel újból vezetést szerzett, mintegy hat perccel a vége előtt. És a csapat ezt a hat percet úgy húzta ki, ahogy kell, nem sok esélyt hagyott az ellenfelének az egyenlítésre.

MTK – FTC 1-2 (1-1)

Bravó fiúk! Ez jó mulatság, férfimunka volt! Nagyot dobbant, esetetekben ki tudja hányadszor a Fradi-szív. Kellett ez a győzelem, mert az Újpest is nyert. Úgy tűnik, minden meccset nyerni kell a tavaszi derbi napjáig, hogy aztán ott győzve előzhessünk.

Már csak egy forduló van az őszi szezonból, majd tavasszal jön a folytatás. Mindenkit biztatok, aki teheti, jöjjön el ezekre a meccsekre! Nincs belépőjegy, van viszont játék. A presztízsmeccseken iram is. És van egy jó Fradi, egy olyan Fradi, amely megérdemli a közönség szeretetét. Ma is, mindig és mindörökké!

Simon Sándor

A felhasznált fotók az ftc.hu archívumából valók, a múlt heti Újpest elleni mérkőzésen készültek.

A végére ugorhat és hozzászólhat.

2 hozzászólás

  1. Sztaray Mihaly írta:

    Gyonyoru tudositas volt, koszonet erte ! Delutan direkt a varosban koszaltam, hogy kimegyek az oregfiuk meccsre, de Keller Jozsi hovott, hogy valahol Budan,csak keso este jatszunk az MTK ellen. De akkor sajnos mar nem tudtam valtoztatni az esti programomon.
    Pedig szinte mindegyik sracot a baratomkent tartom szamon, a mostani csapat meg ugye…
    Nagyon orulok a gyozelemnek,s foleg annak, hogy egyutt van a csapat es mindenki orul, ha jatszhat. S ha azon mulik a bajnoksagunk, tavasszal Ujpesten is gyoznek a sracok, ebben biztos vagyok !
    S meg valami, nem ma kezdtem el Fradi-meccsre jarni, ujabban a Barcelonaera is gyakran eljutok…, de a legnagyobb focit a Nyilasi- Ebedli-Detari-Torocsik (!) “negyestol “lattam egyszer Tordason. De meg a fiam is ugy emlekszik arra a vasarnap delutanra, mint egyik legnagyobb futball-emlekere, pedig o hetrol hetre lathatta Zidane-t, Ronaldot es R.Carlost !

    Hozzászólás ideje: 2010. november 16. 09:31

  2. ftc ireland írta:

    Hat igen,ha ez a csapat 10-15 evvel fiatalabb volna igy ahogy van palyara kuldenenk(ilyen felallasban) akkor folenyesen nyernenk a bajnoksagot es nemzetkozi kupaban sem szerepelnenk hanyagoloan,de nagy jatekosok es milyen nagyokat alkottak mikor nalunk jatszottak profiszinten,de szep volt oket nezni!HAJRA FRADI,MINDOROKKE FERENCVAROS!!!

    Hozzászólás ideje: 2010. november 16. 18:37

HOZZÁSZÓLÁS