2017. február 24. péntek

50 éve hunyt el Schlosser Imre

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2009. július 19.
Schlosser Imre 1955-ben a centenáriumi magyar-osztrák labdájával

Schlosser Imre 1955-ben a centenáriumi magyar-osztrák labdájával

Az iménti labdával utoljára mentek ki a pályára a legendás "görbe lábak"

Az iménti labdával utoljára mentek ki a pályára a legendás "görbe lábak"

A bal oldali kép labdájával a kezében utoljára ment futballmezben a pályára a legendásan “görbe lábak” tulajdonosa, természetesen telt ház előtt a Népstadionban.

1959. július 19-én hunyt el Schlosser Imre. Rá emlékezünk Nagy Béla írásainak és saját visszaemlékezéseinek felhasználásával.

Egy játékos a hazai futball hőskorából, kinek nevét mégis sokan ismerik még ma is. Korának legnagyobb futballcsillaga, a magyar labdarúgás első Európa-szerte elismert klasszisa volt, akit “nemzeti értéknek” tekintettek. Számtalan verset írtak hozzá, róla, íme egy részlet az egyikből:

Százezer ifjú eszményképe.
Szemem örömtől könnybe lábad…
Slózi, egy új korszakot ír be
históriánkba görbe lábad.

Amíg a Fradiban játszott a ferencvárosi közönség bálványozta, nem egyszer kocsijából a lovakat kifogva maguk húzták városszerte vagy épp a vállukon hordozták. Ám amikor egy vita lezárásaként “átlépett” a legnagyobb rivális MTK-ba, a bálvány ledőlt, a dicshimnuszokat szitkok áradata váltotta fel. A közönség, az a híres ferencvárosi közönség nem tudott megbocsájtani. Enyhe gyógyír volt a sebekre, hogy pályafutása végén, külföldről hazatérve még egy esztendőt zöld-fehérben játszott, tagja volt az első professzionalista bajnokcsapatnak.

Pályafutása történetét már a harmincas években könyvben kiadták, róla filmeket forgattak. Rá emlékezve lapozgassunk ebben a könyvben:

Mindkét bátyám az FTC tagja volt, s ők hívták fel Malaky figyelmét rám, aki mérkőzésre rendelt. Malaky Mihály végignézte a meccset. Úgy látszik, hogy a látottakkal meg volt elégedve, mert a meccs végén szó nélkül elém tette az igazolási blankettát. Boldogan írtam alá, hisz ekkor már komoly fiatalember voltam, majdnem 16 éves…

Elérkezett a nevezetes aktus, amikor eddigi társaim által nagyon irigyelve és boldogan magamra húztam a sokat ígérő zöld-fehér dresszt. Az FTC harmadik csapatába állítottak be, itt szerepeltem először, s mondanom sem kell, hogy óriási lámpalázzal. Úgy látszik azonban, hogy játéktudásom legyőzte ezt a lámpalázat, mert az első játékom után betettek a második csapatba.

Ez nagyon nagy szó volt. Így tehát egész hamar megnyílottak előttem a lehetőség kapui, hogy valamikor az FTC játékosa lehessek. Akkor még más divat járta a csapatösszeállításnál. Ha a center lesérült, elővették a második csapat centerét, s az volt a legtermészetesebb megoldás. Ezért volt az, hogy a második csapatból már csak egy lépés kellett ahhoz, hogy bejuthassunk az első csapatba. Ez a lépés hamarabb megtörtént, mint remélni mertem volna. Mindössze talán három meccset játszottam a második csapatban, amikor valaki megsérült és betettek az FTC első csapatába. Minden álmok beteljesülését jelentette számomra ez. A Postás csapata ellen játszottam első meccsemet. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a premier valami jól sikerült. Ellenkezőleg. Sehogy se ment a játék. Alig tudtam a labdához nyúlni. A Postások tankjai engem formálisan lehengereltek, s én amúgy is izgatott és elfogult lévén, nagyon csúfosan játszottam végig életem első komoly mérkőzését. Könnyes szemmel vonultam be a meccs végén az öltözőbe. Csüggedten és pityeregve ültem a vesztes csata után az öltöző sarkában, úgy, hogy szegény jó Malaky Misi jött vigasztalni. Ne sírj fiam! Minden gyümölcsnek érnie kell! – mondta. Amint vártam is, visszatettek a második csapatba – érni. Hozzászoktam az erős meccsekhez, s itt kezdtek amúgy is gyermekkorom óta erősen igénybe vett lábszáraim görbülni, hogy azután hosszú éveken át bő anyaggal lássák el a sportkarikatúristákat.

Száműzetésem a paradicsomból körülbelül 3 hónapig tartott. Ekkor újra visszakerültem az I-be, ahol a balszélső helyén játszottam. Most már ment a játék. Meg voltak velem elégedve és én mindent elkövettem, hogy szégyenszemre ne tegyenek ki az első csapatból. Ez nem is történt meg többé.

A bajnoki küzdelmek késhegyig menő, izgalmas harcokat eredményeztek, s mi megnyertük a bajnokságot. Képzelhető, hogy mit éreztem, mikor a bajnoki esztendő végén Magyarország bajnokcsapata tagjának vallhattam magam. Nagyon szép idők voltak ezek.

Trénerünk nem volt. A gyakorlat vezetett rá bennünket arra, hogy hetenként leghelyesebb két tréninget tartani. Ezeket mi minden kedden és csütörtökön tartottuk. Tökéletesen elég volt. Az FTC akkori vezetői, dr. Springer Ferenc, dr. Gregersen Ferenc és Malaky Mihály úgy kezeltek bennünket, mintha a fiaik lettünk volna. Soha nem hallottunk tőlük szemrehányást, számonkérést, tudták ők jól, hogy mi úgyis minden tőlünk telhetőt megteszünk a sikerért. Ha kikaptunk, ők voltak azok, akik egy-egy gyengébben sikerült játék után bennünket vigasztaltak és jókedvre derítettek. Ilyen körülmények között természetes az a nagy rajongás és a végletekig menő kitartás, melyet klubunk és a zöld-fehér színek iránt éreztünk. Ez az összetartás, a bajtársi érzésnek az ápolása akkor korántsem volt olyan könnyű, mint ma. Nem volt klubház, klubhelyiség, ahol a játékosok mnden kényelmet megtaláltak, és ahol ápolhatták a bajtársi szellemet.

A külső Soroksári úti pályánkkal szemben az FTC II. játékosának Weisz Dezsőnek volt a vendéglője. Minden tréning és mérkőzés után ott gyülekeztünk, megbeszélni a játék eseményeit. Nem szabad megfeledkeznem a szurkolókról sem. A derék jó békebeli franzstadtlerek, a ferencvárosi polgárok szívvel-lélekkel, ferencvárosi szívük minden szeretetével állottak az FTC mögött.

Életem hosszú futballista útjának emlékei közül mindig ez a régi FTC-ben eltöltött idő marad a legkellemesebb. Jöttek idők, amikor működésem további sok sikert és szép eredményt hozott, de a régi futballista szív, a klubtársakkal szemben érzett testvéri együvé tartozás legjobban mégiscsak a régi FTC-ben mutatkozott meg.

Hosszú éveken át tartó jó és eredményes szereplésem, melyet klubcsapatban és válogatott mérkőzéseimen mutattam, a közönség kedvencévé avatott. Népszerűségem vetekedett a leghíresebb pesti primadonnákéval. Ez különösen kifejezésre jutott szűkebb hazámban, a Ferencvárosban. A ferencvárosi pálya és a hozzá tartozó teniszpálya közötti kis utcát a köznyelv Slózi utcának keresztelte el.Általában hihetetlen az a népszerűség, amelyet a Ferencvárosban élveztem. Emlékszem, hogy egy kis FTC drukker, minden meccs után futott a villamos után, amelyre szálltam. Egyszer megváltottam a villamosjegyét. A gyerek magához szorította az általam vásárolt jegyet és kijelentette, hogy ez a jegy legkedvesebb emléke lesz, és nem válik meg többé soha. Valaki próbára akarván tenni, 10 koronát ígért a jegyért, de a kisember nemcsak mondta, de érezte is a rajongást, mert a jegyet az akkor nagyon nagy összegnek számító 10 koronáért sem adta oda…

Titokban sok könnyet hullattam az elhagyott zöld-fehér színekért, melynek még ma is változatlanul híve vagyok és az is maradok. Könnyen meg lehet ezt érteni, hiszen az igazi klubszellemet ott szívtam magamba és az FTC-ből lendült futballkarrierem a magasba. Mindig igazi örömet éreztem, amikor a zöld-fehér sávos trikót magamon feszülni éreztem. A zöld-fehér színek iránti szeretetemet azon reménykedésem is bizonyítja, hogy kisebbik fiam, aki jelenleg még a kölyökcsapatban rúgja a labdát, néhány év múlva fel fogja elleveníteni azokat az időket, amikor az FTC-ben Slózi rúgta a gólokat…

Ez a kisfiú felnőtt, bár nem lett az apja reményei szerint futballista. Ő így emlékezett a legendás csatárra:

Amilyen csodálatos futballista volt az édesapám, annyira nem boldogult az edzősködésben. S ahogy nem volt jó edző, ugyanúgy nem volt jó üzletember sem. Volt egy kis sportszerboltja, de ott is inkább a szívére, mint a zsebére hallgatott. Ha bejött egy gyerek, s kért egy labdát, s előszedte a kuporgatott pénzét és bevallotta, hogy … ennyivel meg ennyivel kevesebbje va, apám levette a labdát a polcról, odanyomta a kezébe, mondván: “Vidd csak el, s rúgjál vele sok gólt”. A rengeteg tiszteletdíjból is nagyon sokat elosztogatott a gyerekeknek. Kivitte a pályára, s a legügyesebbnek egyet-egyet a kezébe nyomott. Mindenki szerette, tisztelte. Amikor elhunyt, s elindultunk, hogy megcsináltassuk a kért sírkövet a labdával, megkeresett két kőfaragó, s azt mondták, hogy nagy tisztelői voltak édesapámnak, ők ketten ingyen megcsinálják a faragást, nekünk csak a követ kell megvásárolnunk. Így is történt, a sírkövön pedig van egy kicsi tábla, rajta a két név, akik kifaragták a legendás Slózi síremlékét.

schlosser-siremlek

Az összeállítást készítette: Simon Sándor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

    Felelős szerkesztő: Simon Sándor
        A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
          Simon Józsefnek (ellenfeleink jelene, mérkőzések utáni publicisztika)
            Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
              Zsiga Lászlónak (statisztika, történelem, események, eredmények)
                Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
                  Harsányi Györgynek (fotók)
                    Email: ftc.barati.kor@gmail.com
                      Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

                      Legutóbbi hozzászólások

                      Statisztikák

                      Bejegyzés ideje: 2015. augusztus 7.
                      Szerző: Simon József

                      Kedvenceink voltak: beszélgetés Nyilasi Tiborral

                      Bejegyzés ideje: 2009. január 28.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Beszélgetés Ferenczi Istvánnal

                      Bejegyzés ideje: 2010. február 26.
                      Szerző: tibu1

                      Videoton – FTC. Mit várnak azok, akik mindkét csapatban játszottak…

                      Bejegyzés ideje: 2010. augusztus 21.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Fókuszban a Lombard Pápa-FTC rangadó játékvezetője: Iványi Zoltán

                      Bejegyzés ideje: 2010. november 23.
                      Szerző: eagleeye1899

                      Baráti Körben (2010. január)

                      Bejegyzés ideje: 2010. január 26.
                      Szerző: Simon Sándor